Április 10-én és 24-én ezen az oldalon már elkezdtem a libanoni konferencia beszámolóját, most ott folytatom, ahol abbahagytam.
Emberi életünkhöz hozzátartozik a tervezés és az álmodás is. Nagyon beszédesek tudnak lenni ezek, mert vallanak a jövőről alkotott elképzelésekről és sok tekintetben befolyásolják, meghatározzák cselekvéseinket. Nézzük csak sorra, hogy 2025 áprilisában miről álmodik Libanonban, Kárpátalján, Észak-Írországban és Szíriában egy-egy asszonytestvérünk.
Vartoug -Libanon: „A túlélés egyik fázisa volt, hogy már nem volt álmom. Nem akartam beszélni a hiányzókról, akik elmentek. Főleg úgy, hogy én meg beleragadtam a helyzetembe egy beteg anya, majd egy egyedülálló testvér miatt. Abbahagytam az álmodozást. Ráadásul ellopták még a kocsimat is. De érdekes módon ennek meglett a haszna. Egészségessé tett a gyaloglás. Addig minden alkalommal sírtam, mikor vissza kellett jönnöm Libanonba meglátogatva a családot. Minek kell visszajönnöm?! De Isten újjáépített. Ő mindent tud. Szarkasztikus voltam már mindennel kapcsolatban, most elkezdtem imádkozni még a vezetőinkért is. Meg tudtam nyugodni Isten akaratában. Most már békességem van. Mi az álmom? Sokáig nem volt, de most már van, mégpedig az, hogy Libanonban szolgáljam a népemet Isten akarata szerint.
Dóri – Kárpátalja: Az én nagy álmom, hogy jöjjön el az Isten országa. Semmit sem tudunk tervezni a jelen helyzetben. Arra vágyom, hogy vége legyen ennek a bűnös világnak és Jézus országa jöjjön el. Szeretem az otthonom. Szeretnék békében élni, örülni, együtt lenni a családdal, gyerekekkel. És érezni azt az igazi örömöt.
Heather – Írország: Úgy szeretném támogatni az elöl állókat, az első sorban küzdőket, mint ahogy Józsué és Káleb fogta Mózes ellankadó kezeit imádság közben. Most a szírek, kárpátaljaiak, ukránok, libanoniak vannak az első sorban. Tudom, hogy fáradtak vagytok. Az az álmom, hogy segítsünk kitartani nektek, és a magam tehetsége szerint szolgálni szeretném Krisztust, amíg csak élek.
Tami- Aleppóból szíriai örmény: Nem tudom mi lesz, ha a harcos iszlám ellenünk fordul és eljönnek értünk!? Az az álmom, hogy ne ismétlődjön meg az 1915-ös örmény népirtás, ami megtörtént a nagyszüleim idejében. Az álmom, hogy ne kelljen elhagyni Szíriát, szeretem a szülőföldem. Ott vannak a gyökereim. Álmom, hogy találkozhassak a távolban lévő gyerekeimmel, és hogy keresztyénként só és világosság legyek a környezetem számára.
Azt hiszem, hogy ezek az álmok magukért beszélnek. Erősítik azt a szemléletes tanítást, melyet egyik szíriai örmény testvérünk így fejezett ki az egyik alkalommal: „Nekünk a Krisztusba vetett hitünk nem olyan, mint egy ruhadarab, amelyet hol felveszünk, hol levetünk a körülményektől függően, hanem olyan, mint a bőrünk. Hozzánk tartozik, meghatározó része annak, akik vagyunk, nélküle nem lennénk. Ehhez sem kell semmi további kommentár, legfeljebb egyfajta biztatás, hogy kedves olvasók, nekünk, sok tekintetben elkényeztetett, elkényelmesedett keresztyéneknek bele kell nézni abba a tükörbe, amit ez a hitvallás elénk tart.
Mesélhetnék még földrajzról, történelemről vagy a politikai, biztonsági helyzetről. Szólhatnék Bybloszról, amely 7000 éve folyamatosan lakott, s melynek neve szoros kapcsolatban van a „Biblia” elnevezéssel vagy a harisszai kilátópontról, ahol a Libanoni Miasszonyunk szobor van. Írhatnék a kiváló libanoni konyháról vagy a kontrasztokról, melyek jelen vannak ma is ebben a kicsi, de szép országban. Van annak is tanítása, hogy a ma is Libanon szimbólumát jelentő cédrus miért tűnt el a hegyekből olyannyira, hogy mára már csak északon maradt belőle mutatóban némi védettséget élvező erdő, másfelé pedig inkább csak egy-egy magányos cédrussal találkozhatunk. De nem teszem, mert ezek az információk többnyire összeszedhetők a turistáknak készült, országismertető oldalakon is. Beszámolhatnék az egyik helyi református gyülekezetben átélt vasárnapi istentiszteletről is, de most megálljt parancsolok magamnak.
Végezetül inkább szeretnék átnyújtani egy üzenetcsokrot a kedves olvasóknak, melyet még a konferencia alatt gyűjtöttem. Mivel számunkra sok tekintetben távolinak, exotikusnak tűnik a közel-keleti testvérek világa, (Bár remélem, hogy soraimmal sikerült közelebb hozni őket is hozzánk, és imádságaink áthidalhatják a távolságot!) ezért a hozzánk fizikálisan is közelebb álló kárpátaljai testvéreinktől kérdeztem meg, hogy mit üzennek a dunántúli reformátusoknak, egész konkrétan a megvanírva olvasóinak. Ezeket a válaszokat kaptam és adom tovább:
- Imádkozzatok értünk, hordozzatok bennünket a szívetekben!
- Köszönjük, hogy törődtök azokkal, akik közülünk hozzátok érkeztek, figyeljetek és vigyázzatok rájuk!
- Értékeljétek, hogy szabadon, biztonságban élhettek, mert ez nagy kincs!
- Adjatok hálát érte, hogy együtt lehet a családotok, és külső kényszer miatt nem kell elmenni a gyerekeiteknek! Örüljetek, mikor együtt ünnepelhettek velük!
- Becsüljétek meg, és ne engedjétek szétesni azokat a gyülekezeteket, közösségeket, melyhez tartoztok, mert a gyülekezet, a közösség megtartó erő!
- Imádkozzatok értünk, hogy magyarként megmaradhassunk Kárpátalján, megmaradjanak közösségeink, megtarthassuk hagyományainkat, szokásainkat, kultúránkat!
- Keressük egymással a kapcsolatot, teremtsük meg a személyes találkozások lehetőségét, építsünk ki élő kapcsolatokat, látogassuk meg egymást!
- Kívánjuk Nektek Isten gazdag áldását!
Utószó: Ha valaki érdeklődik a Szentföld ezen északi csücske iránt, szívesen osztom meg élményeimet, tapasztalataimat, melyeket néhány napos libanoni tartózkodásom alatt szereztem. Örömmel vállalok vetítéses élménybeszámolót is ebben a témában konferenciákon vagy gyülekezeti alkalmakon. Szeretném így is meghálálni az Úrnak, nőszövetségünknek, egyházunknak, hogy ezzel a lehetőséggel és csodálatos tapasztalattal megajándékozott.