5. A benneteket éltető vért pedig számon kérem. Minden élőlénytől számon kérem azt, az embertől is. Számon kérem az ember életét: egyik embertől a másikét.
6. Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert. (1Mózes 9)
A catalaunumi csata (Kr.u. 451.) végén vagyunk a Gárdonyi regényben. Zéta, a görög rabszolga sebesülten fekszik több más hun, római, gót, saját és ellenséges sebesült között.
„Egyszer csak latinul nyöszörög valaki a közelemben, a fejem fölött:
– Aquam! Aquam!
Arra gondoltam, hogy valaki, aki járni tud, kihúzhatna engem. Lótól lóig másznék, míg csak italt nem tapogatnék ki valahol. Szárító szomjúság égett bennem. Ahhoz hasonló kínt nem éreztem soha.
– Aquam! – hangzott ismét, de már a lábam irányában.
A hang csak az, amelyik az előbb, tehát a szomjas római jár, vagy legalábbis mászkál.
– Amice! – kiáltottam reá.
– Aquam! – nyögte vissza. – Da mihi bibere! (Adj innom!)
– Tudsz járni?
– Tudok valamelyest. Csak látni nem látok. Vak vagyok mind a két szememre.
– A látó se lát, olyan a sötétség.
– De az én szememet kilőtték nyíllal. Mind a kettőt egyszerre. Adj vizet, ha van istened!
S hallottam a kardja hüvelyének a zörgedezéséről, hogy felém tapogatózik.
– Erre, erre – biztattam. – Adok innod, ha ki tudsz innen húzni. A lábamon seb van, és két ló közé szorultam. Azt se tudom, megvan-e a lábam alsó része, vagy hogy halott fekszik rajta, vagy hogy a ló alá törött.
– És van vized?
– Nincs, de keresek.
– Hol keresnél? A patak messze van, s már estefelé annyira megáradt, hogy a ló szügyig gázolt benne.
– A lovam ezen a tájon esett el. Azon van borom.
Míg így beszélgettünk, a római hozzám ért és végigtapogatott.
– Te hun vagy! – ijedt el.
Bizonyára a kacagányomra tapintott.
– Ne félj – feleltem -, te is sebesült vagy, én is. És mind a ketten szomjazunk.
– Nem bántasz?
– Keresztény vagyok. Hallgatott.
Néhány minutum telt el.
– Ha keresztény volnál, nem volnál itten – mondta gyanakodva.
– Hát te? – feleltem bosszúsan. – Mondjuk, hogy kereszteltek vagyunk, a fő az, hogy vonj ki innen.
– Nem ölsz meg?
– Krisztusra esküszöm.” /részlet GÁRDONYI GÉZA: A LÁTHATATLAN EMBER/
Az első világháborúban, 1915. április 22-én nagy tételben vetettek be harci klórgázt Ypernél a német csapatok a szemben álló antant csapatok ellen. Persze minden fél használt vegyi fegyvert. A szélirányba indított gázfelhő irtózatos pusztítást végzett. 10 perc alatt hatezer halott és rengeteg sérült, sebesült. A klórgáz sósavvá alakul, ha vízzel érintkezik, elpusztítja a szöveteket, így a gáznak kitett katonák belső nedvei belefolytak tüdejükbe. Sokan megvakultak. Több kilométeres vonalon menekültek az állásaikból a katonák. A német katonák is sérültek, amikor el akarták foglalni az állásokat. De megült a gáz a mélyebb helyeken, futóárkokban. A németeket is sokkolta az eredmény. Az ellenséges katonák megrémültek és volt, hogy egymást próbálták menteni a gázos helyről.
A Délszláv háború (1991-1995) egyik legdurvább időszakáról mesélték, hogy Boszniában volt olyan frontszakasz, ahol horvát, szerb, bosnyák katonák álltak egymással szemben. Sok idegen, máshonnan érkező katona között sok egy faluból származó, akár barát is volt. Ők figyelmeztették egymást, hogy új katonák érkeztek, és most ne mutatkozzanak, mert lőnek. Szilveszterkor együtt ünnepeltek egy órát a különböző hadseregek tagjaiként.
Mindezt azért írom most, mert láttam egy videórészletet, amit egy ukrán drónkezelő a drónnal egy elfáradt orosz katonát üldöz és a katona végül leül és beletörődik a halálba. Persze lehetett volna fordítva is. Láttam felvételeket (megjegyzem nem kerestem és hamar elkapcsoltam az ISIS harcosairól is, amikor öltek, vagy meghaltak szenvtelenül)
Hogyan lehet ilyen nyugalommal ölni? Hogyan tudja az ember szenvtelenül elvenni egy másik ember életét? Az biztos, hogy gyakorolni kell sokaknak. Erre képzik az embereket. Szintén a délszláv háborúban történt, hogy a szerbeknél (de szerintem a többieknél is) a közelharca és késharcra úgy képezték az embereket, hogy süldő malacokat kellett egy férfinak leszúrnia, és elvágni a torkát.
Az ember eredetileg nem arra van pszichésen megteremtve, hogy öljön. Sőt, elég sok gátlás van benne ezen a téren. Mégis tud ölni. Mégis akar ölni. Néhányan még szeretnek is ölni. De miképpen tud ide eljutni? Erre szokták azt a választ adni, hogy dehumanizálják az ellenfelet. Akkor már ellenség, aki megölhető. Az elpusztítása, megkínzása, megölése nem számít bűnnek. Így jöhettek létre a németországi koncentrációs táborok, a szovjet gulágok, Recsk, a magyar haláltábor. Így lehetett kiirtani az örményeket, az ukrán holodomorban halálra éheztetni milliókat, Délvidéken lista alapján kiirtani a magyar parasztságot, vagy Csehszlovákiában is több ezer magyart. Így lehetett a magyar munkaszolgálatosokat feláldozni és megölni. Így lehet az iszlám államnak a mai napig tartó vérengzéseit fenntartani. Így lehet Izraelben, Gázában, a Közel-Keleten fenntartani a borzalmas és kegyetlen hadiállapotot, amiben még többen vesznek oda.
Dehumanizálás, azaz a másik embert megfosztjuk az emberségétől és mindattól, ami ezzel jár. Ha nem tekintjük embernek, akkor már csak egy probléma, ami megoldható bármilyen eszközzel. Deportálható, bezárható, neutralizálható, megsemmisíthető.
Persze megfordítva is működik. Edith Eva Eger, felvidéki zsidó deportált, túlélő írja (A DÖNTÉS), hogy kiszökött a menetoszlopuk egyik éjszakai szállásukról a répa, vagy krumpli földre, mert éheztek. Ezzel azt kockáztatta, hogy kivégzik. Mégis, amikor a német kiskatona meglátta, nem megölte, hanem kenyeret ejtett neki a földre, mert emberként nézett rá. Így lehetett a délszláv háborúban, hogy egy szerb katonai vezető szól egy magyar lelkipásztornak, hogy meneküljön, mert útnak indultak a szerb szabadcsapatok, akik másnapra már a harangkötélre akarják akasztani. Így lehetett, hogy együtt ünnepelnek karácsonyt, hogy a sebesültek segítenek egymáson. Amikor humanizálják a másikat, újból embernek tekintik. Talán a közös sors és szenvedés hozza ezt.
Most terjesszem ki a közéletre is? Végtelen tragédiának tartom, hogy valaki puszilgatja a kutyáját, vagy aranyhörcsögét, papagáját, kaméleonját, de a másik embert poloskázza, disznózza, véglényezi, O1G-zi.
