Mintha egy Narnia krónikái koppintás volna a cím, és talán nem véletlen, hogy ez jutott rögtön eszembe a hittanórai élmény kapcsán. Valóban egy új világba csöppentem csupán e három apró kis eszköznek köszönhetően. A régmúlt idők nosztalgikus hangulatát varázsolták közénk, illetve idézték fel bennem, mert a gyerekek még túl kicsik ahhoz az idealizált megállapításhoz, hogy régen minden jobb volt. Részben igaz, de mindig azokat a részeket illetően, melyek valamilyen kedves lenyomatként visszhangoznak bennünk.
Bezzeg a mai gyerekek! Csak a tablet meg a telefon. Az életüket már a közösségi média határozza meg. Szomorú világ vár ránk. Savanyú, keserű és mindenféle szájízű mondatok, emeletes bölcselkedések és okoskodások születnek egy megnemértett nemzedékkel szemben, melyek szintén csak részben igazak. Őket pedig teljes mértékben felelőssé tenni mindazért, amit mi, szülők a magunk igényeiből fakadóan adtunk a kezükbe – legyenek azok a kényelem vagy szükség diktálta helyzetek – cseppet sem gáláns dolog. Ellenben több mint reménykeltő megélni, hogy pár régimódi apróság mennyire visszazökkenti őket a valódi közösség világába, annak minden szépségével és feszültségével. Fontos dolgokat tanulnak nap mint nap az iskolában, talán túl sokat is. Nekünk viszont, úgy látom, fel kell fedeznünk újra, hogy nem egy problémás ellenséget kell leigáznunk gyerekeinkben, hanem szemléletet kell váltanunk és formálnunk őket. Téved, aki azt hiszi, hogy a mai gyerekeket már nem lehet lekötni semmivel, bármi kerül a kezükbe a kütyün kívül, hamar megunják. Aki nem hiszi, járjon utána! Ajánlom mindenkinek a következő játékot:
Az eszközigény tehát a címben adott. Jó, ha van egy olyan asztal, amit körbe lehet ülni, vagy, ha izgágább gyerekeink vannak, akkor állni. Ennél nagyobb térigény nem kell, de legalább három fő szükséges a jó játékhoz. Ha ennél nagyobb létszámú a csoport, szuper, de sajnos a hittanra járásra úgy gondolnak, mintha mumushoz mennének. Sok értékes ember dolgozik azért, hogy ne így legyen. (Figyelem!!! Május 20-ig lehet nyilatkozni az iskolákban a gyermek hitoktatásáról. Az is jelentkezhet, aki nincs megkeresztelve, vagy egyetlen felekezethez sem tartozik. Ha eddig etikás volt, lehet váltani.) Tehát! Mindenki előtt ott van a papírlap, de íróeszközhöz akkor jut, ha a kockával sikerült hatost dobnia, ugyanis csak egy db. toll áll rendelkezésre. Egy körben mindenkinek csak egyszer van lehetősége dobni a szintén egyetlen dobókockával. Ha a szám hatos, megragadja a tollat és elkezdi írni a számokat 1,2,3,4….50-ig. Persze csak addig írhat, amíg valaki más hatost dob. Akkor tovább kell adnia a tollat. A tapasztalat viszont az, hogy a versenyszellem inkább kiragadja a másik kezéből az íróeszközt. Nagy sikítozások, izgalmas felfedezések és vicces felkiáltások várhatók. ☺ A számok természetesen felcserélhetők bármi egyébre, csupán a kreativitás szab határt.
Hogy milyen kérdéseket vet fel egy ilyen kis semminek tűnő játék:
Hogy lehet, hogy magunkat krisztuskövetőknek vallók a győzelem érdekében ennyire kifordulunk magunkból? Hogy lehet, hogy a másik méltósága egy pillanat alatt semmivé lesz, ha az egyéni boldogulásunkról van szó? Hányszor tudunk nekifutni elhibázott dolgoknak? Hová lesz a remény? Tudunk örülni a másik győzelmének? Mit kezdünk a teljesítménykényszer okozta stresszel? Hogyan küzdünk meg a veszteségeinkkel?
Ugye, hogy a játék így már nem is csak játék! És ha felnőttek játszanának? Talán bölcsebbek volnának, ha valóban több idő jutna a játékra és kevesebb a játszmákra.
