Koncertek, hangversenyek, vásárok, igehirdetés sorozatok, előadások, 24 napos kihívások és a többi ömlik ránk az év utolsó két hónapjában. Adventben mindenhol (világi és egyházi téren is) próbálunk minél nagyobb gazdagságot felmutatni, no, nemcsak anyagi, hanem lelki értelemben is. Nem szeretünk a hiányokkal szembesülni, pedig megérkezésre valójában ott van szükség, ahonnan valami vagy legfőképpen valaki hiányzik. Minél inkább próbáljuk propagálni a programok sűrűsödésével az ünnepre hangolódás és elcsendesedés fontosságát, az az érzésem, hogy annál jobban elveszítjük annak belső lényegét. Ahogy szoktuk mondani: sok bába közt elvész a gyerek.
Egyre többen szoronganak adventben, mert úgy érzik, hogy nem tudnak megfelelni a világ elvárásának, és félnek, hogy nem lesz „elég jó” az ünnepük. Idegeskednek amiatt, hogy kevés az idő a munkák elvégzésére, a ház kitakarítására, a menük kitalálására, sőt, még a munkahelyi feladatok is ilyenkor a legsűrűbbek. Szoronganak attól, hogy vajon sikerül-e veszekedés és sértődés nélkül összefésülni a családi naptárakat és találkozni egymással, arról nem is beszélve, hogy nagy valószínűséggel a Covid ismét tényező lesz a karácsonyi jövés-menésben, ami szintén sok kérdést felvethet. Sokszor hallom a panaszkodó embereket, hogy olyan fárasztó volt az adventi időszak, hogy amire odaérnének az ünnepre, a kimerültségtől nem is tudják azt igazán megélni, hanem arra vágynak, hogy jó nagyot pihenjenek. Talán megkérdezik maguktól: „miért is volt ez a felhajtás, megérte mindez”?
Szögezzünk le valamit. Karácsony eljön akkor is, ha várjuk, ha ezerrel készülünk rá, és akkor is, ha nem, ha nincs adventünk. Eljön, ahogyan erre egy vicces felirat is felhívja a figyelmet, amit a napokban olvastam: „Brit tudósok megállapították, hogy a karácsony ablakmosás nélkül is eljön #pihenj”. Nem a nagytakarítástól lesz szebb az ünnep, bár nyilvánvalóan emberileg nézve sokat hozzáad egy tiszta, rendezett, szépen feldíszített lakás. Önmagában nincs ezzel semmi gond, sőt!
De adódik a kérdés, hogy hogyan juthatunk el az elkövetkező egy hónapban az ünnep öröméhez a kikészülés helyett?
Nos, erre számtalan próbálkozást találhatunk az interneten: 24 napos adventi sorozatok, különféle, személyiségünknek és érdeklődési körünknek megfelelő naptárak, útmutatók érhetők el, amikkel kapcsolatban jómagam eléggé szkeptikus vagyok. Viszont egy tanácsom mégiscsak lenne.
Mindenféle adventi kihívás helyett vegyük elő a Szentírást, és olvassuk azt minden nap. Váljon olyan szokássá, mint a reggeli fogmosás. Épüljön be a mindennapi életrendünkbe, mert Isten a rend Istene. Tudom, hogy ez keresztény embereknek olvasva magától értetődő, – vagyis remélem –, bár a napokban részt vettem egy online konferencián, ahol az egyik kutató elmondta, hogy egy nem reprezentatív felmérés alapján, amit 5 fővárosi gyülekezetben végeztek, a gyülekezeti tagok mindössze 30%-a olvassa naponta a Bibliát. Mindenki döntse el magában, hogy ez a szám mit is takar, és vonja le a következtetéseket…
Ha mérlegelünk, hogy mi a fontosabb az előttünk álló egy hónapban: az ablakmosás vagy az Istennel való kapcsolatunk elmélyülése, azt hiszem nem kérdés, hogy melyikre kell nagyobb hangsúlyt fektetni.