A quiet quitting azt jelenti, hogy csendes felmondás. Ez egy mostanában vizsgált jelenség. Nagyjából azt takarja, hogy egy munkavállaló csak a minimumelvárást teljesíti a munkahelyén, amivel még el tudja kerülni a kirúgását, demotivált. Tehát nem tesz plusz energiát a feladataiba. Kizárólag a megélhetésért végzi a munkáját, és arra is ügyel, hogy az ne foglaljon el a szükségesnél nagyobb részt az életéből.
Erre mondjuk, hogy a kötelező minimum.
Az okokat is kutatták. Általában a munkahelyi nem megfelelő, vagy negatív kommunikáció. A szervezet vállalt értékeinek és normáinak nem megfelelő kezelése. Konkrétan, ha meghirdet egy értéket, de nem tartja magát hozzá. A szervezeten belüli manipulatív kommunikáció, félreérthető kommunikáció konfliktusokat, elégedetlenséget eredményez, és bizalmatlansághoz vezet. A munkavállaló elköteleződése csökken.
Ezt a kutatást a gazdaságban részvevő vállalatokban, szervezetekben végezték el. A Gallup globális felmérése alapján a munkavállalók 23%-a volt elkötelezett. Ezzel ellentétben a szabotálók, gyenge teljesítményűek 15 %. A legnagyobb csoport a csendes felmondók 62%.
Ez miért érdekelhet minket is? Mert kollégák, nem csak reformátusok, de római katolikusok is mesélik a legújabb tapasztalataikat.
De előtte merengenék egy kicsit a múltban. Sorban temetjük el azokat a vezetőinket, akik a teológiában és a gyakorlati lelkipásztorságban is etalonnak számítottak, példát adtak. A példaadásuk és vezetésük nem feltétlenül címekben rejteztek. Rájuk figyeltünk és hallgattunk. Az életük arról mesélt, hogy feláldoztak az evangéliumért, Jézus Krisztus egyházában végzett szolgálatért valamit. Mi ezt tanultuk tőlük. Arra is készültünk, hogy ahová az Úr vezet, oda megyünk szolgálni. Voltak közöttünk is kivételek. De legtöbben ezzel az indulattal kerültünk a teológiára. Nyilván megváltozott az élet, és minden modern lett. Már nem minden használható a múltból. De a hitet, hűséget nem lehet lecserélni.
A kollégák azt mesélik, persze nem mindenhol, hogy a teológián már eleve inkább csak tudományos pályára akarnak menni, de plébániára, parókiára nem. Ha mégis sikerül beosztani valakit az elején még segítségképpen valaki mellé, akkor eleve megmondják, hogy mennyit hajlandók „dolgozni”. A fizetésük mekkora legyen, és legyen az autónak garázs is. De azt is, hogy meddig tart a munkaidő, és azon kívül nem veszik fel a telefont sem.
Arra gondolok, hogy ha ezekből lesznek példaképek az egyház számára, akkor tulajdonképpen nem lesz egyház. Maga az Egyház lesz, de azon a területen, ahol ez a példa, ott nem. Ha az egyház világi és lelkészi vezetői és persze az egyháztagok nem tudnak egyértelműen, érthetően megnyilvánulni, ez hitelességi kérdés is, akkor ez a csendes felmondás jelensége utolér. Ez pedig már tapasztalat, hogy valakik csak a kötelező minimumot teljesítik. Elég szomorú az, hogy az egyházban is a maximum a kötelező minimum.
Konkrétan. Jézus Krisztus földi egyházának segítségre van szüksége. Olyan emberekre, akik az egyház Istentől kapott értékeit vállalják és hordozzák ebben a közösségben. Ezt nem lehet semmivel helyettesíteni.
