Szeretjük azt gondolni magunkról, hogy kisebb-nagyobb keresztény közösségekként a nagyvilágban és kicsiny országunkban, olyanok vagyunk, mint a kovász. Az Úristen belekevert bennünket, hívőket ebbe a nagy Földnek nevezett pogány masszába, hogy tőlünk legyen élő és hívő. Nincs ezzel semmi baj, míg a történet megmarad az alázat azon szintjén, hogy az Isten keveri a kovászt és nem a kovász keveri a maga kis ügyibe az Istent. Csakhogy a történet, tapasztalat szerint, nem akar megmaradni a realitás talaján. Mint aki nem csak enni szeretem a kovászos kenyeret, hanem az egész folyamat iránt nagy érdeklődéssel vagyok a kovász készítésétől a kenyérsütésig, azt kell mondanom, igencsak ráférne a kovászunkra már egy etetés, ami nem egyenlő a mesterséges táplálással. Önmagunkból önmagunkat csak felemészteni tudjuk. Ennek a szomorú folyamatnak vagyunk tanúi.
Hogy mennyire aktív a kovász, két irányból is mérhető. Rögtön az elején, de a végén mindenképp meglátszik. Ha a kovász megfelelő módon van tartva, ami sok esetben napi kétszeri „etetést” és ideális hőmérsékletet és levegőminőséget jelent, alkalmas lesz a dagasztásra. Ellenkező esetben már a kovászos edény kinyitásakor megcsap az a tömény acetonos „éhség szag”, ami egyértelműen jelzi, még nem lehet vele dolgozni. Előfordul, hogy a nagyon elhanyagolt kovászt belepi a penész és „meghal”. A jól tartott kovász viszont kellemes, joghurtos/anyatejes illatú és légies. Egy olyan komplex ökoszisztéma lakik benne, mely átláthatóvá és emészthetővé teszi a tömény tésztát. Gyakorlatilag egy csoda. Én legalábbis nem győzöm csodálni.
No de fordítsuk le, mit jelent ez országunkra nézve. Magyarországon 4,2 millió ember mondta magát vallásosnak 2022-ben. Ez az összlakosság 43,7%-ka. Hogy ebből mennyi volt az un. „dafke állampolgár”, aki kihasználta, hogy nem kötelező válaszolni a felekezeti hovatartozásról érdeklődő kérdésre, pontosan nem fogjuk megtudni, de úgy sejtem, a hitvallók között kevesen szégyellik írásban vagy hangosan kijelenteni, hogy időközönként melyik templom kilincsébe kapaszkodnak. Azt sem tudjuk, hogy aki kereszténynek vallotta magát, milyen mértékben hajlandó egy gyülekezet melletti elköteleződésre. Tehát marad a szomorú ám valós tapasztalat. Fájó kimondani, de ha így folytatjuk, hangoztathatjuk, de valójában nem leszünk keresztény ország. A mostani helyzet tehát arról árulkodik, hogy ha mi vagyunk a kovász, itt valami nagyon bűzlik. A kelesztő, élesztő és produktív képességünk legalábbis mindenképp. Persze mondhatjuk, hogy ez az adat még majdnem fél siker, de sajnos a tendencia inkább csökkenő, mit növekvő. Ezzel arányosan növekszik viszont a gyűlölet, közöny és meg nem értés.
Amikor belépünk egy templomba és megcsap a kripta hidegben az a mély salétrom és dohszag, minden eszünkbe jut, csak az nem, hogy ami ott van, hosszútávon fenntartható és életképes. Egyértelmű az alulműködés, a jól szellőző és átlátható struktúra hiánya. Valamit rosszul csinálunk. Valami olyan „inkubálódott” a sötét „templombarlangba”, ami nem a táplálás reményével kecsegtet. Idáig jutni azt is jelenti, hogy hanyagság van. Kikopnak szép lassan az emberek és velük együtt a felelősségvállalás is. Ez is egy komplex rendszer, csak a folyamat eredménye pont az ellenkezője a kovászéhoz képest. Ebből nem lesz növekedés, sem táplálék, sem erő. Ami viszont szomorú, mert pont az vész ki így a társadalomból, amire leginkább rászorulunk. Az emésztés képessége. Hány olyan trauma, nehézség, krízis, veszteség és stresszhelyzet van, amit nem bírunk megemészteni pusztán azért, mert kiiktattuk Istent és a hitet a mindennapokból? Mi várható ott, ahol már egyáltalán nincs jelen a krisztusi lelkület, amit a kereszténység képvisel?
A kovász csodája, hogy a hosszú kelesztés során lebontja azokat a kémiai vegyületeket, melyek bél irritációt és más emésztőszervi problémát okoznak. Így egy-egy gyülekezet jelenléte is az adott településen óriási jelentőséggel bír, ha az életről van szó. De a gyülekezet Te is vagy, kedves Olvasó. A magad módján csak a magad véleménye gyülekezik. A hited, istenkapcsolatod és emberkapcsolatod nem változik. Nem növekszik és nem lesz légies ez a fajta kovász. Maradsz mindig éhes és örök elégedetlen. Az a kovász, amiről Jézus Isten országával kapcsolatban beszél egészen más működési elven alapul.