Baráti társaságban beszélgettünk és mindenki hozta a maga egyházi tapasztalatait.
Valaki nem folyik bele különösebben a gyülekezete dolgaiba. Elmegy istentiszteletre, adakozik. Hozza a kötelező formát. Hozzáteszem, hogy egyházi munkát végeznek. Ott viszont elkötelezettek.
Valaki gyülekezeti vezető csoportban van. Döntéseket kell hozni és találkozik a népegyházi gyülekezeti felfogással és a hitvalló egyház gyakorlatával is. Itt ez érdekes beszélgetést szült, hiszen kiderül, hogy hányféle egyházkép él bennünk. Elmesélte, hogy segédlelkészi állást alakítottak ki, mert amikor lelkészt választottak, akkor a lelkipásztor felesége is lelkész végzettségű volt. Neki is kellett egy félállás a megélhetéshez. A másik felét a hitoktatásból tudta fedezni. De eljött a pillanat, amikor már teljes egészében szükséges lett, hogy hitoktatást vállaljon és akkor a segédlelkészi állás megürült. Tulajdonképpen okafogyottá vált ez a segédlelkészi állás. Azonban, mivel már van, hát kerestek segédlelkészt. Jött is, akinek persze egy másik félállást is kellett keresnie. Itt jöttek a beszélgetés kérdései, hogy a szükséghelyzetben létrehozott állást fenn kell-e tartani akkor, ha megszűnik az ok? Vagy ez egy fejlődési lehetőség, amivel jól kell élni. Ehhez kapcsolódott a kérdés, hogy mennyit is dolgozik egy lelkész a gyülekezetben. Hiszen maga osztja be az idejét. Azt csinál, amit akar. Lehet, hogy csak annyi, amennyi látszik. De lehet, hogy bele is szakadhat a munkába.
Na de itt jön a lényeg. Mi az, hogy mennyit dolgozik a lelkész? A baj az, hogy ezt a kérdést fel kell tenni. Mert ez a tipikus népegyházi kérdés. Hiszen a lelkipásztor a gyülekezet egy tagja, különleges elhívással és feladattal.
A népegyházban valóban úgy működik, hogy azért kapja a fizetését, hogy temessen, eskessen, kereszteljen a szép régi rend szerint. De mikor nincs meg a régi rend, egyházfegyelem sem, még népegyházi szinten sem. Hiszen nem járnak istentiszteletre, nem hozzák a gyermekeiket, nem fizetik be az egyházfenntartó járulékot, „egyházadót”. Nincs már egyházfi, aki mindent ellenőriz, szellőztet, befűt. Nincs kántor, aki a kórust is igazgatja. A presbiterek még eljárnak néha a templomba, a gyűlésre, javasolnak, de a megvalósításba már nem nagyon vesznek részt. Azért fizetik a papot. Sokszor a pap takarít istentisztelet előtt, söpörget, éneket rak ki és előkészíti az úrvacsorai edényeket, kenyeret és utána el is takarít. Neki kell a felújítást, pályázatot, bármilyen apró-cseprő ügyet intéznie. Az irodai adminisztrációt végeznie és a pénztárat kezelnie. Intézni a biztosítást, karbantartást. Ha elromlik az ablak, lerohad a fűtés, a melegvizes bojler, kitörik a csempe, elromlik a zár, leszakad a haranglánc. Ha még temető is van, akkor ott is legyen rend. Tehát a lelkipásztor annyit dolgozik, amennyit akar. Pont olyan is lesz a gyülekezet. Persze, ha le tudja győzni az ellenkezőket, a negatív hozzáállásúakat, a presbiterek teljesen más irányú akaratát, ha van egyáltalán. Milyen jó az, ha vannak presbiterek, gondnokok, szakemberek, akik ezekben részt vesznek. De ez még így önmagában kevés.
Egy gyülekezet a tagokból áll. Az történik, amit a gyülekezeti tagok, odaszánt gyülekezeti tagként végeznek. A lelkipásztornak nem annyit kell dolgoznia, amennyit akar. A gyülekezeti tagok, a választott vezetők együtt határozzák meg Istentől, Isten Szentlelke által elkérve, hogy mi a feladatuk és mit kell elvégezniük Isten akaratának megfelelően, ha azt elkérték az Úrtól. Ez nem kegyes szöveg. Ez a lényeg. Legyen meg a Te akaratod. Ebben van szerepe a lelkipásztornak és azoknak, akik lelki, Istennel kapcsolatban álló emberek. Isten akaratát megismerni és abban vezetni a gyülekezetet, tagjaikat. Ez a feladat. Enni és inni adni Isten népének, hogy ne éhezzen a lelkük, és ne sérüljön Isten akarata a gyülekezet közösségében. Mennyit kell dolgoznia a lelkipásztornak? A kérdés így nem jó. Azt kell tennie, amivel Isten megbízta őt és a presbitereket, odaszánt gyülekezeti tagokat. Együtt kell rákészülni a missziói munkatervre is. Tehát nem fizetés és állás kérdése. Nem annyit dolgozik, amennyit akar, hanem ami Isten akarata.
Ne hagyjuk őket magukra, mert egyedül nem tudja elvégezni Isten akaratát. Egy gyülekezet életéről, életrevalóságáról az beszél, hogy mennyire sikerül együtt dolgozni. Amikor a tagok nem arra várnak, hogy majd az egyház, a pap megcsinálja. Mit is? Sokkal inkább mindenki azt kérdezi, hogy neki mi a feladata ebben a közösségben és igyekszik betölteni azt.
Azt kell látnunk, hogy Isten népe, gyülekezete összetett, szerves egész. Mindenkinek feladata van. A lelkipásztor egyedül nem tud dolgozni. Sem ereje, sem jogosítványa erre nincsen. Olyankor a lelkipásztor „megbetegszik”, még néha egyéni kunsztokat tud hozni, esetleg jó beszédeket tud tartani az üres templomban, vagy ír újságokba. De már nem az eredeti feladatát tölti be. Szépen lassan felmorzsolódik és azt mondja, itt állok másképpen nem tehetek. Felkészül az áldozati szerepre és belenyugodva várja az elkerülhetetlent.
Lovas András írt erről tanulmányt és ezt ajánlom mindenkinek, akit érdekel a gyülekezete és az együttműködés, a gyülekezeti munka és az Istennek végzett szolgálat. (Isten Igéje és az Ige szolgája)
Egy rövid részletet ide másolok: „Hogyan menekülünk hát kifelé? (Feltételezve most, hogy nem nyilvánosan lépünk ki az Ige szolgálatából.) Leggyakoribb talán, hogy csendben belül már nem bírjuk hordozni a feszültséget. Mondjuk annak a feszültségét, hogy mióta prédikálok már, és nem történik semmi. Folytatjuk még külsőképpen a szolgálatot, mi mást is tehetnénk, de abból, amit és ahogyan teszünk, elpárolog az élet. Megfásuló, kiüresedő istenkapcsolat jár ezzel. Lényegében otthagyjuk Istent. Nem enged el, ezért folytatjuk a munkát, de belülről már rég elmentünk. Végezzük, csináljuk, hűségesek vagyunk, de az egésznek van valami fátyolossága, tompasága. Nem merjük már vállalni Isten igazságait.
Megjelenhet abban, hogy a hobbink vagy valami egyéb tevékenység kezd elhatalmasodni felettünk. Abban találunk igazi örömet és kiteljesedést, és végül az Ige szolgálata kerül a „hobbi” szintjére.”
Mert a keresztyénség lényege végső sorban Istennek való kedves szolgálat. Olvassuk el, hogy mivel szembesül Isten szolgálója, és azért is, hogy hol tudunk bekapcsolódni, hogy a gyülekezetünk kedves legyen Isten előtt és elfogadhassa Isten áldását.
