Tudom, tudom, a Bibliában a mustárnak van példázata. Csakhogy azt még sosem láttam élőben. A lestyánnal viszont most megdöbbentő találkozásom van.
Bő évtizede, hogy megismertem, mondogatták nekem, hogy minden valamirevaló vegetában benne van, hát vettem egy kis fűszerestasaknyit a boltban. Tényleg nagyon finom ízt ad mindennek, a húslevest már el sem tudom képzelni nélküle. Bizonyos főzelékekhez, salátákhoz is nagyon jó.
Aztán egyszer kaptam a barátnőmtől egy élő tövet, a Kiskunságból hoztuk el vödörben autóztatva a Balatonhoz, otthonról haza… Élt egy pár évet, térdig ha megnőtt, aztán valahogy kipusztult. De míg megvolt, csipegettem belőle rendesen.
Aztán beszereztem itt egy másik tövet azzal, hogy jobban figyelek majd rá. Nem vártam tőle többet, mint az előzőtől, akkorkára minden évben meg is nőtt. Ősszel szinte eltűnt, de áttelelt és tavasszal mindig kihajtott újra, nagyjából 30-40 centisre.
Idén tavasszal viszont történt valami. Talán a csapadékos május, nem tudom. De lestyán barátom elkezdett nőni, mint a paszuly (pedig zellerféle és nem hüvelyes ☺) és legnagyobb ámulatomra méteres lett, aztán másfél méteres, most meg már magasabb nálam! Szóval lassan 180 centis!
Most először tele lett virággal, és lehet, hogy vissza kellene vágnom vagy ilyesmi, de nincs szívem megnyesni. Csak odamegyek, csippentek róla leveleket, ha szükségem van rá, és csak nézem, hogy hát ez meg ki. Hogy mi minden rejlett benne, amit én nem is gondoltam! De most váratlanul és annyi év kicsiség után íme itt van.
Véget ért a tanév, elballagtak a végzősök, megírattak a bizonyítványok, a szomszédunkban elcsendesült az iskolaudvar. Sok gyülekezetben szerveződnek hittanos táborok, ottalvós vagy napközis formában, ebben vagyunk most mi is. Készülődünk.
Lesz igei vezérfonal, kezdő áhítatok a templomban minden reggel, aztán beszélgetős-játszós feldolgozása a történetnek – idén Jézus példázatainak. Délutánonként kirándulni is fogunk, erdős, árnyasabb ösvényekre igyekezve a várható hőségben. Ilyenkor, együtt bandukolva, lehet kötetlenebbül is beszélgetni a gyerekekkel…
A világjárványos évek kivételével huszonöt éve minden nyáron táboroztatunk. És ilyenkor eszembe is jutnak ezek a régi közös hetek. Az éveken át nevelgetett gyerekek, akik azóta már továbbtanultak, meg sokan családos komoly felnőttek lettek. Kikerültek a látóteremből az élet sodrásában.
Tanítunk, táboroztatunk, hitmagocskákat vetegetünk, palántázgatunk, és talán nem is látunk többet kicsike leveles hajtásoknál. De lestyán barátom most vigasztal és biztat engem: ezekben a magokban benne van a két méter is! És nem lehet tudni, mikor és miért, mikor a szükség hozza, mikor az élet adja – Isten tudja! – egyszer csak életre kaphat majd…
