A kontinensen, amely önmaga meghatározását évszázadokon át a keresztyénségből származtatta, ahol még az azt elvető ideológiák is ennek köszönhetően jöhettek létre, ott akarva akaratlanul is a politikai tematikák része a keresztyénség. Ki úgy teszi azzá, hogy saját politikai irányvonala meghatározásává teszi, ki pedig úgy teszi politikai kérdéssé, hogy azt mondja, a keresztyénség nem politikai kérdés.
A polarizált társadalmi irányvonalak képviselői saját politikai önmeghatározásuk alapján kínálnak jövőt: a magát nemzeti, konzervatívnak nevező oldal többek között a hagyományra – köztük a keresztyén hagyományra támaszkodva, míg a globalista, magát haladónak tartó irányzat többek között ezt elvetve, új alapokra helyezett jövőt ajánl. Így a keresztyénség, ha ellentétes értelemben is, de mindkét oldal számára az önmeghatározás része, a közéleti diskurzusba való beemelése mindkét oldalon jelen van. Ütközőponttá lett anélkül, hogy tulajdonképpen az akarna lenni.
Bár az egyház a mennyei világot hirdeti, de azt ebben a világban teszi, és sem ígéret, sem parancs nem különíti el attól, így ez elvitathatatlan jelenlét.
Ez a vitathatatlan, de mégis kéretlen részvétel az egymással ellentétes jövőígéretek közé sorolta a keresztyénséget, az egyházat. A konzervatív oldal felvett identitása részben átfedésben van az egyház hagyományaival, küldetésével. Ez a közel sem teljes, de látható átfedés elég arra, hogy a saját politikai, azaz jövőígéreti kínálatában támogassa az egyházat.
A haladó rész számára azonban ez nem perspektíva, hiszen az újat kínálva, a modernitás szempontjából akadályként kezelik. Nyugatra tekintve látható, hogyan oldják fel ezt az akadályt: aggályossá teszik az ellenoldal támogatását azzal, hogy megkérdőjelezik annak vállalható elfogadását, olyan környezetet alakítanak ki, amelyben a hagyományos keresztyén értékrendet közvetítő egyházat elidegenítik a modern társadalmi normáktól. A leghatékonyabb eszköz azonban az, hogy belülről változtatják meg az egyház üzenetét, a teológiát ideológiára cserélve. Az így kreált haladó egyház már nem akadály, hanem partner.
Nincs ez nagyon távol tőlünk, ezért is volt fontos, hogy a tíz Kárpát-medencei református egyházkerület hangot adott tiltakozásának a Református Egyházak Világközössége egyoldalú ideológiai nézőpontja ellen. Túl a magyar reformátusság hagyománytiszteletén élcelődő, sértő megnyilvánuláson, az egyházat a haladó eszmébe erőszakolók térnyerése valóban szakítópróba. A nyugati egyházak a hagyományos reformátori teológiát és a biblikus hitvallásos álláspontot lecserélték egyfajta woke-ideológia „teológiásított” változatára. A hagyományos evangéliumi keresztyénség üldözött vallás lett, sajnos egyre inkább Európában is, a világközösség pedig nemhogy az üldözöttek mellé állt volna, hanem az üldözők táborát erősíti. Ez nem keresztyéni viselkedés.
Bár a tiltakozó levél a Világközösségnek lett címezve, de nekünk is üzen. Mert éppen az arra adott reakciók egy része bizonyítja, hogy a zsidó-keresztyén hagyományoktól elszakadó haladó egyház igénye idehaza is valós jelenléttel bír. És bár lehet a keresztyénség politikai, ideológiai kérdés is, de míg azok jönnek-mennek, a krisztusi üzenet maradandó. És éppen a református hagyományunk erősíthet abban, hogy ellenállva a progresszív ideológiáknak, egyedül Isten Krisztusban megmutatott kegyelmének örömhíre a megmaradás záloga… egyénnek, egyháznak, nemzetnek.