A mai világban bárkire igen gyorsan rásütik szégyenbélyegként, hogy ő egy megosztó személyiség. Teszik ezt azért, mert az illető beáll egy-egy világos vélemény mögé, amivel azonosulni tud értékrendje szerint, vagy – Uram bocsá’ – saját véleménye van. A szürkék között bizony ezek a legnagyobb bűnök, amiket nem lehet megbocsátani, ahogy azt sem, amikor rákényszerítik őket a saját hibáikkal való szembenézésre.
De nézzük, hogy manapság mi megosztó és mi nem. Fogas kérdésnek tűnik, pedig igen egyszerű a válasz: minden jónak és nem megosztónak számít, amit a fősodratú véleményvezérek hangoztatnak és ami követi az általuk felvázolt narratívákat. De hogy lehet nem megosztónak maradni akkor, ha esetleg nem értesz mindenben egyet velük? Nagyjából úgy, hogy mindenkinek hazudni kell és szépeket mondani. Az sem árt, ha mindig mindent akár ötször is megköszön valaki. Meg kell dicsérni a bolondot, hogy milyen okos és hogy nem fáj neki a karika az orrában, melynél fogva barom módra vezetik. Lehet bókolni a semmiért, hogy milyen szépen sikerült valami, aminek nulla tartalma volt. A veszteséget és a sikertelenséget is lehet erényként és győzelemként tálalni megfelelő kommunikációval. Meg lehet, sőt, meg is kell dicsérni a túlsúlyost, hogy mennyit fogyott, noha szemmel láthatóan ismét gyarapodott. Örömmel lehet adózni a gomboknak, mert azokat sikerült megszerezni, miközben a kabát sosem készül el hozzá. Lehet örülni egy elképzelt, csak a fantáziánkban megvalósítható jövőnek és hirdetni, hogy milyen jók vagyunk, mert álmodni nappal is nagyszerűen tudunk.
Sajnos azonban az ilyen pozitivitás, a dicséretek csak a felszínt érik el, és a fogadó oldalt azzal a hamis biztonsággal tölti el, hogy ő jó és mindent jól csinál, s ha valamiért nem így látszik, akkor csupán a realitás tükre torzíthat. Tehát ha az egyszerű halandó nem akar magának túl sok harcot és kellemetlenséget az életben, bele kell, hogy törődjön a világ mai rendjébe. Hazudni kell éjjel és nappal, vagy ha szebben akarom mondani, csúsztatni, terelni, ferdíteni kell. De muszáj ezt csinálni nekünk, keresztényeknek is!?
Sokszor említettem már, hogy a legnagyobb tudással maga a teremtett világ szolgál, mert itt mindenre megvan a megfelelő válasz, útmutató analógia. Eszerint, ha nem akarunk kilógni a sorból, olyannak kell lennünk, mint a kaméleon. Miért éppen kaméleon? Lássuk csak: A kaméleon folytonos színváltásai miatt már nemcsak egy állatnak a neve a mindennapokban, hanem az állandó köpönyegforgató ember megnevezése is. A kaméleon másik érdekes tulajdonsága, hogy 360 fokban lát. Ez nagy előny, hiszen tudhatjuk jól, hogy nem árt néha oldalra és hátrafelé is nézni. A harmadik fontos tulajdonsága, hogy hosszú, ragadós nyelve van, aminek a segítségével képes megszerezni a fennmaradásához szükséges táplálékot. Ez talán nem is szorul különösebb magyarázatra, de a következő vicc eloszlat minden kétséget: Két ember találkozik a főnök gyomrában. Az egyik megkérdezi a másikat: Téged is dühében nyelt le a főnök? Mire a másik: Nem, én alulról küzdöttem fel magamat. Bókokkal és dicséretekkel könnyen be lehet illeszkedni a társadalom szövetébe, az ilyen ember számára mindig van hely a polcokon. De így lehet felülni arra a vonatra is, ami előbb utóbb a szakadékba visz.
Mi történik azzal, aki nem szeretne ebben a hazug, álságos folyamatban részt venni, mert nem bírja a gyomra, mert nem hagyja a lelkiismerete? Szembe kell nézni azzal, hogy fehérként és keresztényként már eleve kirekesztők és megosztóak, heteroszexuálisan meg lassan már deviánsok vagyunk egy olyan világban, mely a coming outokat, azaz a ferdehajlam, a másság bevallását közösségi portálokon ünnepli, mert ez ám az igazi érték, a nagyszerű teljesítmény.
Ezzel szemben sajnálatos azt látni, hogy még a templomba járók között is gyakran megesik, hogy az Úrhoz tartozásukat nem merik felvállalni sem a közösségi portálokon sem pedig mások előtt a templom falain kívül. Egyházi oldalakon is láttam olyat, hogy valaki tudatosan nem írja alá a maga posztját, hanem anonim módon megbújik a szervezet háta mögött. Persze a felsorolt és hasonló esetre jön korunk gyors és sablonos magyarázata, hogy a hit magánügy, aminek igazából a templomban van a helye. Ilyenkor kellene azonnal visszakérdezni: Akkor miért kéri az Úr segítségét és áldását a templomon kívüli, a nyilvánosság előtt zajló életére is?! Arról nem is beszélve, hogy mit mond Jézus a Mt. 10:32-33-ban: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”
Jézus szava egyértelmű, mindenki hallhatja és megértheti, hogy itt az örök élet a tét. Mégis de sokan félnek attól, hogy mit fognak szólni az emberek. Pedig ha velünk az Úr, ki lehet ellenünk? Sajnos vétkesek vagyunk abban, hogy néha irigységből, rosszindulatból, olykor lehet, hogy jóhiszemű naivitásból, de letérünk a keskeny útról. Ha viccesen akarnék fogalmazni, ez igencsak rókás történet. Csak az a különbség, hogy a rókának más viszi a bőrét a vásárra, mi pedig a sajátunkat.
Belegondoltam, hogy több mint 2000 éve milyen is lehetett a világ, és hogy Jézus akkor vajon megosztó volt-e. Minden bizonnyal igen, mert nem emberek szerint, hanem a Törvényadó szándéka szerint akarta betartani a törvényt, ezért lépten nyomon érdekeket sértett. Kizavarta a kufárokat a templomból, mert Isten háza nem business center. Annak meg kell adnia a méltóságát és tiszteletét. Sajnos manapság a tisztelet is kihalófélben van, hihetetlenül eredményesen kerül lebontásra ez a morális bástya is.
Jézus így folytatja a Mt. 10:34-ben: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot.” Ő elhozta nekünk az igazság kardját, az ő igéjét, ami megmutatja a jó és rossz közötti különbséget, segít, hogy ellen tudjunk állni a gonosznak. Sajnos ez a tanítása is nagyon aktuális, mert hiába múlt el 2000 év, nem lettünk okosabbak, sőt sokakban tör felszínre az írástudók és a farizeusok állandó méltatlankodása. Mára már azt bizonygatják, hogy az egyértelmű nem is egyértelmű, a bűn nem is igazán bűn, mert minden csupán nézőpont kérdése. Az áldozat már nem is annyira áldozat, sőt szinte magának köszönheti a szerencsétlenséget, ami érte, a bűnöst viszont megérteni, pátyolgatni kell. Ebben a kifordult világban a jézusi beszéd ugyanúgy, mint az I. században, csakis megosztó lehet, mert világos határvonalat húz a jó és a rossz közé. „Ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van.” (Mt 5:37) Nincs olyan, hogy majd meglátjuk, meg térjünk vissza rá, esetleg hozzunk össze egy bizottságot a felelősség elkenésére. Színt kell vallani! A végén rá kell majd állni a mérlegre és nem csak egy lábbal! „Aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám.” (Mt 10:38)- figyelmeztet Jézus.
Naptár szerint rövidesen, Jézus visszajövetele szempontjából pedig még mindig adventben vagyunk, Urunk még nem jött vissza. Most még mi, emberek döntünk, hogy hogyan és merre tovább, de senki nem tudhatja, hogy meddig van még rá lehetőség.