A Nagyhét és az azt lezáró Húsvét a gonosz felett aratott győzelem és a feltámadás ünnepe, a megváltásé az áldozat vére által. A böjti felkészülés és megtisztulás mind azt a célt szolgálja, hogy be tudjuk fogadni az isteni kegyelmet. Rengeteg tanulsággal szolgálnak az akkori események nekünk, mert ami ott és akkor történt, a mai napig aktuális, jelen van a mindennapi életünkben.
A nagyheti eseményeket már annyian és annyiféle módon elemezték, hogy újat mondani róla szinte nem is lehet már. De hasznos újra és újra átvenni a történteket úgy, hogy azt keressük, hogy mi az üzenetük a ma élő emberek számára. Jézus virágvasárnapi bevonulását az összegyűlt sokaságból vannak, akik csodavárással, és vannak, akik már a beteljesült csodaként élik meg. Ahogy ma fogalmaznánk: Jézusból sztárt csinálnak, sőt már királyként hódolnak neki, mert Jeruzsálemben most ő a címlap ember. Micsoda hírek jöttek Bethániából, hogy egy négy napos halottat támasztott fel! No, vajon mit fog akkor itt tenni?! De Jézusnak nincsenek sztárallűrjei, és nem is akar másnak látszani, mint aki valójában. A tömeg a felfokozott eufória állapotában várja az újabb csodát, mint valami cirkuszi attrakciót, de a porondon nem lép fel a „sztár”. Nem tesz a tömeg kedvére, nincs újabb csoda. A megváltást mégsem lehet lealacsonyítani az „itt a piros, hol a piros” szemfényvesztésének, a vásári mulatságoknak a szintjére.
Az addig biztos és dicsőítő nép elbizonytalanodik, nem tudja, mit tegyen, mire vélje a helyzetet. A hatalom képviselői pedig megérzik, hogy most nekik lehet és kell is lépni, hiszen Jézus puszta jelenléte megkérdőjelezi a helyzetüket, pozíciójukat. Elég egy kis ármány, intrika, ami futótűzként terjed és hat. Milyen könnyű valaki ellen hangolni a sokaságot. Mindig könnyebb elégedetlenséget szítani, bűnbakká tenni valakit/ valakiket, mint megoldást kínálni a bajokra, problémákra, vagy valaki/valakik, valamilyen ügy mellett következetesen kiállni, kitartani akár a végsőkig is. Az érdekvezérelt, a kellemetlenségek és fájdalmak elől menekülő ember lassan el is felejti, hogy mi is az az áldozathozatal.
Jézus elárulása a történet drámaiságán és megváltási dimenzióján túl is nagyon tanulságos. Sokan úgy magyarázzák ezt az eseményt, hogy az árulás eleve el volt rendelve, amiben van is igazság. De érdemes kicsit tekerni a dolgon. Mivel is szolgált rá Jézus az elárulására? Legfőképpen azzal, hogy nem illett bele semmilyen rendszerbe, a társadalom számára kínált skatulyákat rég meghaladta. Az igazán nagyok mindig rendelkeznek valamivel, amit a kicsik nem értenek, csak irigyelni tudnak. Az irigyek persze szeretnének ebből is harácsolni maguknak, csakhogy ez a többlet nem gyűjthető be egyszerűen, főleg nem rabolható el.
Jézusnak volt egy nagy bűne. Érdekes, hogy Ciceró így fogalmazott már Krisztus előtt 500 évvel Az állam című művében: „A legbűnösebb mind közül az, aki kimondja az igazat. Így ha akadna is köztünk egy igaz, azt rögtön agyon ütnénk.” Íme, egy pogány prófécia. Fontos meglátni az egész történetben, hogy Jézus végig magányosan jár a keskeny úton a dicsfény övezte virágvasárnap alkalmával éppúgy, mint elárultatása, szenvedései közepette. A dicsőítések közben is önazonos tudott maradni, nem úgy, mint a semmiből felkapott sztárocskák, akinek egy kis népszerűség hatására már le se ér a lába a földig. Szomorú látni, hogy Jézus elárulása során a legközelebbi, leghívebb tanítványai sem állnak ki mellette.
Két fájó felismerése van számomra a történet emberi dimenziójának, melyet, ha hétköznapi nyelvre fordítok le, csak még fájóbb felismerni. De magyar nyelvünk ebben is segít egy-egy közmondással. Az egyik: „Szólj igazat és betörik a fejed.” A másik pedig: „Az utolsó filléredig a barátod vagyok”.
Jézus szenvedéstörténete ma is időszerű és megfontolandó, mert tükröt tart a ma emberének is. El tudjuk-e fogadni az igazságot, még akkor is, ha fáj? Tudjuk-e nem sértésnek vagy támadásnak venni a javító, építő szándékú kritikát, hiszen nem vagyunk tévedhetetlenek és főleg nem hibátlanok? A Nagyhét igazi üzenete számomra egyfajta személyre szabott életvezetési, cselekvési minta, terv, amit mindannyian megkapunk és a lelkünkben érezzük, hogy mire kellene törekedni. Ugyanakkor a kivitelezés közben tudhatjuk, hogy bármi is történik velünk, mi meg vagyunk váltva Jézus vére által. Ez azonban nem jelent teljes szabadságot, mert felelősséget is ró ránk, hogy az áldozat nagyságához méltóan, hálás szívvel éljünk, és életünkkel ne tegyük semmissé, ne hiteltelenítsük el a kapott adományt. Maradjunk meg azon a keskeny úton, amit Jézus nekünk kitaposott.