– Isten áldását a ház népére! – mondta és belépett a házba István bácsi.
Mindjárt hellyel kínálták a konyhában, de hol is máshol, hiszen egy szobájuk és egy konyhájuk volt összesen a tanyán. A parolázás és kis beszélgetés után szemével kacsintott és ezt mondta:
– Hol van a ház ura, az unokám?
– Kint játszik a Buksi kutyával, mindjárt szólok neki!
– Hej, de megnőttél, kisunokám, amióta nem láttalak. Na, mi leszel, ha nagy leszel?
– Hát, pásztor, mint maga! – mondta az 5 éves forma gyerek hetykén.
Ettől az öreg bajusza alatt kicsit megenyhültek azok a rideg vonások. Már-már azt lehetett hinni egy pillanatra, hogy elmosolyogja magát ez a nagy, szikár ember, amire még nem volt példa. Nála soha sem lehetett tudni, hogy mi jár éppen a fejében, mert legtöbbször csak nézett és nem szólt semmit. De ha kellett, ő volt az, aki elsőnek cselekedett.
– Miért akarsz te pásztor lenni? – kérdezte érdeklődve.
– Mert én is szép ruhákat akarok venni a vásárban, és azt akarom, hogy tiszteljenek, felnézzenek rám az emberek.
– Tudod kiskomám, az itteni tisztességnek ára van ám, és nem is kevés. Szent György havában kihajtjuk a ránk bízott jószágot. Akkor mi megfogadjuk, hogy megőrizzük és megsokasítjuk a nyájat. Nagyon sok szenvedéssel és lemondással jár ez a munka, ázunk és fázunk odafent a hegyekben, és nagyon távol van a család. – mondta elgondolkozva.
Majd tovább faggatta az unokát:
– Aztán a farkasoktól félsz-e, mert azok is vannak a hegyekben? És a medvékről már nem is beszélek.
– Nem félek én semmitől, mert a Buksi úgyis megvéd engem. – vágta rá a kisgyerek kellő öntudattal.
– Hohó, nem úgy van ám, kiskomám! A kutya csak addig véd meg, amíg te is őt. Mert érzi minden élő – úgy az ember, mint az állat -, hogy kire számíthat a bajban. Van kutya, amelyik elszalad a farkas láttán, és hagyja, hogy az ordas elvigye a bárányt. De másnap azért ugyanúgy odamegy, megnyalja a pásztor kezét és enni kér. De van olyan is, amelyik utolsó leheletéig küzd a pásztorért és a nyájért. Mindig azt szoktam mondani: ember vagy kutya ebenguba, van ilyen is meg olyan is. El kell azonban azt is mondanom, hogy a kutyákban kevesebbet csalódtam. A pásztornak kell elöl menni, és neki kell látni, hogy mi fog történni, nem pedig a kutyának, és nem is a jószágoknak.
De miért akarsz pásztor lenni, miért nem mész inkább papnak vagy tanítónak? Így is lehetnél pásztor te is, akár lelkipásztor is.
– Azt mondják, hogy a felnőttek okosak, és azokat már nem kell pásztorolni.
– Nem tudom, hogy ki mondta, de nem úgy van, az bizonyos. Mert az ember néha még butább a lábasjószágnál is. Telebeszélik a fejét mindenféle marhasággal, és elindul a saját vesztébe, mert csak megy a kolomp után, ahelyett, hogy felnézne. Pedig a lába már ott van a szakadék szélén…
– A léleknek is kell pásztor?
– Természetes, ahogy a jószágnak is szüksége van gazdára, hogy ne bitangoljon el, úgy a léleknek is. És kell, hogy valaki figyeljen, vigyázzon rá, olykor irányítsa, néha meg is fedje. Tudod, a jó pásztornak egy lépéssel előrébb kell járnia gondolatban, mint a többieknek. Neki kell tudni, hogy hova viszi a nyájat, ahol az nem vész el. Ő diktálja a haladás tempóját, gyógyítja, vigyázza a nyájat, és ha kell, ölben viszi a sérült jószágot.
Tudod, most éppen Szent Mihály havában járunk, és ahogy szoktam mondani, ez az igazi nagy pásztorünnep, mert hazatér az ember és a jószág is. Ahogy az állatok a téli szállásra, úgy az ember is a családjához. És ilyenkor elszámol a pásztor, hogyan becsülte meg magát, és volt-e értelme a munkálkodásának, vagy csak az időt töltötte fenn a hegyen.
– Édesapámék azt mondták, hogy kevés a pásztor.
– Amióta világ a világ, azóta kevés a becsületes ember, mert ez a mesterség sem nélkülözheti a becsületet. Sokan csak a pénzért csinálják, de ezért is jó az elszámolás ilyenkor. A pásztorok között is van semmirekellő, úgy ahogy a gazdák között is, de számadáskor kiderül, hogy ki milyen ember valójában.
– És hogyan lehet megkülönböztetni az igaz embert a semmirekellőtől?
– Az igaz ember nem keresi a kifogásokat, a mentségeket, hanem vállalja a felelősséget, és nem akarja azt senkire rátestálni. Sőt még a más bűnét is magára veszi, ahogy Krisztus Urunk felvette helyettünk a keresztet. Az igazról mindig mások mondják el, hogy bűntelen.
– A tanítóknak is van elszámolása?
– Természetes, mert rájuk az emberek a gyerekeiket bízzák, hogy a kis kobakokat megtöltsék értelemmel, tudással, és az ember ne lábasjószágként járjon a világban.
– A lelkipásztoroknak is van elszámolása?
– Tudod, a lelkésznek az a dolga, hogy amíg kicsi az ember, a tanítókkal együtt segítsen, hogy kinyíljon a gyerek szeme a világra, mint a kölökmacskának. De amikor felnő az ember, akkor is kell a tanítás, hogy ne felejtse el a Szentírást, mert mindenkinek számot kell adni a cselekedeteiről. A lelkészé egy olyan hivatás, ami az egész életre szól. És bizony neki is el kell számolnia az emberek felé, hogy hogyan is látja el ezt a tisztséget. De a Mennyei Atyának is el kell tudni számolni, hogy megőrizte-e a hitet, és a nyáj nem széledt-e el. A lelkésznek kell elsőnek lenni a számadásban, hogy példát mutasson a híveknek, mert csak a hegytetőre lehet felnézni. A gerinctelen ember nem való semminek, pláne nem, hogy Isten Igéjét hirdesse. Ha a mocskos pohárba tiszta vizet öntünk, akkor az is koszos lesz.
Csak a bolond hiszi, hogy elbújhat a felelősségre vonás elől, nem az igaz. A jó pásztor tudja ezt, és eszerint él. Jézusra, a főpásztorra tekint fel mindig, és hozzá hasonlóan minden áldozatra képes akár a legkisebb, legjelentéktelenebb juháért is.
Szent Mihály hava van, az az szeptember. Összeterelték a nyájat, és letelt egy pásztor esztendő. De most kezdődik egy másik év, mégpedig a tanév. Az ember csemeték előtt kinyitotta kapuit az iskola, és elkezdték munkálkodásukat közöttük a tanítók és a lelkipásztorok. Jó pásztorként ők is arra szegődtek, hogy megvédjék a rájuk bízott lelkeket, és utat mutassanak nekik, hogy egy se vesszen el közülük.
Jézus mondja: Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. (Jn. 10, 11)