Szabadságom idején Toszkánában barangoltunk. Általában úgy szoktam összerakni az utazásainkat, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a rendelkezésünkre álló időből, és persze a mindig szűkös anyagi keretből. Minimum térdig lejárjuk a lábunkat, szinte semmit nem költünk ételre és italra (Nincs is jobb a sima hideg víznél a közel 40 fokos melegben! Sőt, van az a pont is, amikor már a langyosat is megisszuk, csak folyjon!), igyekszünk megnézni mindent, amit csak lehet. Ilyenkor szivacsként szívjuk magunkba a sok szépség, érdekesség látványát. Éppen ezért a szállásdíj és az útiköltség mellett a másik tetemes kiadásunk a belépőjegyek. Ezen nem annyira szoktam spórolni, mert ritkán térek vissza ugyanarra a helyre, hiszen annyi gyönyörűség van a világon, amit fel lehet még deríteni. Firenzében a bőség zavarával küzdöttünk. Mit nézzünk meg a rengeteg látnivalóból?! És ha már idáig elküzdöttük magunkat, persze Sienának és Pisának, valamint egy tengeri fürdőzésnek is bele kellett férni a programba.
Még mindig annyira töményen élnek bennem az átélt események, hogy meg sem kísérelek valami összegzést, csak egy epizódot, reflexiót osztok meg. Nyilvánvaló, hogy mi is azért mentünk el első renden Pisába, hogy megnézzük a Csodák mezején (Campo del Miracolin) a híres ferde tornyot a Torre Pendentét. Ez a torony a dóm különálló harangtornya. Volt szerencsénk felkapaszkodni mind a 297 lépcsőn. Innen a magasból csodáltuk meg a katedrálist és a keresztelő kápolnát. Ez utóbbi kettő sokkal több látnivalóval és szépséggel bír, mint maga a torony. Kevesen tudják, hogy itt található Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnája, mely a XIII. században épült, és a tetején lévő Szent János szoborral együtt magasabb is mint a híres torony. Nem akármilyen maga a dóm sem, melynek lenyűgözően különleges szószéke, Giovanni Pisano munkája a XIV. század legelejéről, teljesen elvarázsolt. (Csak Sienában láttam hasonlót.)
E két épület tökéletes szépségéhez képest a torony csak egy kiegészítőnek épült a XII-XIII. században. Senki sem foglalkozna vele, egy lenne Olaszhon számos szép tornya közül, ha nem dőlt volna meg. Mondhatni senki meg sem említené, ha a tervezéskor és kivitelezéskor kellő figyelmet szenteltek volna a süppedős, iszapos talajon az alapozásnak. Azonban olyan malőr történt, ami miatt az 1173-ban kezdődött építkezést le is állították, és csak nagyjából 90 év után folytatták. Az eredeti tervet nem is sikerült megvalósítani a süllyedés miatt. A másik két gyönyörűen tökéletes épület mellé tulajdonképpen egy selejtes kiegészítő került, amivel nem dicsekedhettek az építők. Sőt, össze is dőlt volna már, ha hatalmas erőfeszítéseket téve a múlt évezred végén neki nem álltak volna a dőlés megállításának.
Voltak, akik az évszázadok alatt úgy vélték, hogy a torony az isteni gondviselés miatt maradt csupán állva, hiszen mégiscsak templomtoronyról, harangtoronyról van szó. Mindenesetre, amikor a XX. század elején összedőlt Velence híres tornya, a Campanile (amit aztán az eredeti mintájára újra felépítettek), a pisaiak is észbe kaptak, hogy valamit tenniük kell, nem várhatnak mindent a Gondviseléstől. Több próbálkozás történt, de nem jártak eredménnyel. 1989-re már 4,7 m-t dőlt a torony délkeleti irányba, ezért be is kellett zárni. Végül hatalmas munkával, óriási anyagi áldozattal sikerült megmenteni az összedőléstől. És a turisták újra özönlenek, hogy lássák, meghódítsák a tornyot, és elkészítsék a kötelező fotókat.
A pisai Csodák mezején egymástól karnyújtásnyira áll két tökéletes és egy elrontott építmény. A tökéleteseket alig ismerik, alig szól róluk a fáma, a hibásat, az elrontottat mindenki ismeri és csodálja, Pedig igazából nem sok látnivaló van rajta. Amit valaha csak kiegészítőnek szántak, főszereplővé lépett elő. Hol van már az eredeti rendeltetése, hogy harangjaival az élő Isten tiszteletére hívja a helyieket és a látogatókat?! Ehelyett sokkal inkább csak önmagára hívja fel a figyelmet, mintegy „ellopva a show”-t a másik két tökéletestől. És a felületes emberek többségének ennyi bőven elég. Elég, ha van valami, ami jól láthatóan, mondhatni ordítóan eltér az isteni tökéletestől, a megszokottól, amit szájtátva meg lehet bámulni, le lehet fotózni, amivel lehet poénkodni, de aztán ennyi. Nagy tanítást fogalmazott meg a torony meglátogatása számomra. Az elrontott, létezése céljától elkanyarodott, önmagáért való deviancia lehet ugyan látványos, a felületes szemlélőnek is érdekes, de valójában eltereli a figyelmet a lényegről, arról, ami tényleg az Isten dicséretére szolgál. Kevesen gondolják végig, hogy ugyanakkor micsoda háttér erőfeszítés kell ahhoz, hogy a dőlést, a hanyatlást, az összeomlást késleltetni, vagy megállítani lehessen.
Pisa ferde tornyát sikerült megmenteni. Továbbra sem egyenes, de legalább most stabil. Bármennyire is nagy körülötte a felhajtás, a mellette lévő két épülethez képest vajmi keveset kínál, mert akármennyire is fel akar vágni, csak egy kiegészítő, mint egy jelzőtábla. Sőt, azt is el kell mondanom, hogy az odavezető úton két oldalt virágzó leanderfákon is tovább tudtam legeltetni a szemeimet, mert nagyobb élményt nyújtottak, mint maga az üres, ferde torony.
Nekünk sem ártana elgondolkozni végre azon, hogy vajon miért vonzza a mai embert a sok rossz alapra épített emberi produktum, elferdült emberi élet. Miért az elrontottat, a létezése céljától eltérőt sztároljuk az isteni tervbe tökéletesen belesimuló helyett?! Tudnunk kell, hogy bármennyire is látványos, bármekkora marketing- és hírértékkel bír, bármilyen jó megélhetést is kínál átmenetileg a selejt, a deviancia, mégis összedőlésre van ítélve. Isten kegyelme azonban Jézus által meg tudja tartani, sőt, ki is tudja egyenesíteni és eredeti rendeltetéséhez vissza tudja vezetni a megdőlt emberi életet, ha még időben észbe kap.
