Ha valaki azzal áll elő, hogy nem egyértelmű, mit jelent a család, akkor bizton állíthatjuk, ez a vélemény ma Magyarországon nem tükrözi a többségi álláspontot. Ma Magyarországon a túlnyomó többség számára még magától értetődő, hogy mi a család. Ha valaki azzal áll elő, hogy különbséget kell tenni a biológiai nem (amilyen neműnek az ember születik) és a társadalmi nem (amilyen neműnek az ember gondolja magát) között, akkor bizton állíthatjuk, hogy ez a vélemény nem tükrözi a többségi álláspontot. Ma Magyarországon a túlnyomó többség számára még magától értetődő, hogy a férfi és a nő születési adottság, s nem valamiféle, a szokásokban, a hagyományban rögzült előítélet.
A magyar társadalomnak ma még igenis van egy nagyon határozott normatudata. Vannak még magától-értetődőségek. S noha az emberek többsége nem foglalkozik azzal, hogy miért tart valamit magától-értetődőnek, attól még fontos kérdés, hogy mitől is alakul ki egy társadalomban a normák rendszere, a magától-értetődőségek világa.
A magyar társadalom túlnyomó többségének a normatudata a kereszténységből származik. Mi másból? Mindent, amit normálisnak tartunk, a kereszténység fogalmazta meg és a keresztény hagyományban őrződött meg. Az már egy másik történet, hogy a szekularizáció folyamatában is megőrződött keresztény normák leváltak voltaképpeni teológiai alapjukról. Más szavakkal, bizonyos alapigazságok nem úgy tűnnek fel, mint Istennek az életre vonatkozó akarata, hanem egész egyszerűen magyarázatra nem szoruló, magától értetődő igazságokként. Így alakult ki a teológiai értelemben vett öntudatlan, rejtőzködő kereszténység, amely elvi szinten már nem tud számot adni arról, hogy mit miért tart helyesnek vagy helytelennek, de mégis, ha éles döntési helyzetbe kerül magabiztosan a keresztény értékek mellett áll ki. A kulturális kereszténységnek ez a rétege sejtésem szerint a mai Magyarországon nagyon széles. Ezt olyan alapvető jelenségek igazolják, mint például az egyházi oktatási intézmények felfutása. Fel kell tenni a kérdést: hogyan lehetséges az, hogy miközben szekularista nézetek egyfolytában a kereszténység hanyatlásáról beszélnek, addig a keresztény iskolák soha nem látott népszerűségnek örvendnek? Az ellentmondás azzal magyarázható, hogy a mai magyar társadalomban van egy nagyon is számottevő, sőt meggyőződésem szerint többségi réteg, amely a keresztény értékvilággal nagyon is azonosul, azt magától értetődőnek tartja, de amelynek a keresztény öntudatát a programszerűen sulykolt szekularista propaganda meggyengítette.
Itt az ideje a kereszténység újrafelfedezésének. Annak a felismerésnek, hogy amit eddig magától értetődőnek tartottunk a jóra és a rosszra nézve, az nem is olyan magától értetődő, hanem a kereszténységből jön. Sokak számára eljött az ideje egy nagy felfedezés kimondásának: „Keresztény vagyok!” Napjainkban, amikor a keresztény értékvilágot teljes nyíltsággal fenyegető nézetek nem rejtik véka alá egyeduralmi szándékaikat, különös jelentősége van a kereszténység melletti demonstratív kiállásnak. Ez különösen érvényes a rejtőzködő kulturális kereszténységre. El kell jönnie az öntudatosodás időszakának, amikor keresztények milliói – ki-ki a maga felekezeti hovatartozása szerint – újra felfedezik önmaguk lelki-szellemi gyökereit, s bátran felvállalják hitüket.
A népszámlálás lehet ennek az öntudatosodási folyamatnak egy kiemelt mozzanata.
