– Miért vagy ennyire derűlátó a következő év miatt? Szerinted mit fog hozni? Minden annyira rossznak tűnik.
– Szerintem virágokat hoz.
– Igen? Hogyhogy?
– Mert virágokat ültetek.
Összeszedve minden bátorságomat a profi jövőkutatók, katasztrófaturisták, világpolitikai és gazdasági tervezők, a környezetet átalakító szereplők, hatalmak között, egy ilyen kis naiv történetet idézek.
Ahogy most a jövőt látjuk, az valóban nagyon gáz. Globálisan megváltozó környezet, ökológiai katasztrófák, járványok, cunamik, és az emberi hatalomvágy kivetülése, társadalmak átalakulása, háborúk, gazdaságpolitikai versenyek. Ezen körülmények között most az emberi csoportokban nem az észérvek döntenek, vagy éppen azok, csak célként nem az élet fenntartása, jó megélése szerepel, hanem valamilyen elvont haszon vagy ideológiai fogalom.
Ezért alakulhat ki a már régi viccből ismert helyzet.
ENSZ: – Mi a véleményetek a világ többi részének az élelmiszerhiányával kapcsolatban?
Afrika: – Mi az az élelmiszer?
Európa: – Mi az a hiány?
USA: – Mi a világ többi része?
Szaud-Arábia: – Mi az a vélemény?
Konkrétan elbeszélnek egymás mellett az emberiség különböző csoportjainak képviselői. Hiányzik a közös, egységes nézőpont, alap, etika, narratíva, amely nem idegenként kezelné a különböző csoportokat, hanem merné egy egységes földi szisztémában látni. Közben pedig megbecsülné az eltérő sajátosságaikat.
Ez azt jelenti, hogy az ember mesterségesen létrehozott társadalmi rendszerei nem képesek kezelni a kialakult helyzetet. Az emberiség pontosan olyan kiszolgáltatott helyzetben van ma is, mint volt bármikor. Időnként némi remény csillan fel egy-egy nép, csoport, réteg számára.
A legkisebb közös többszöröst kell megtalálni, amely mind az emberek, mind a teljes élővilág, de a teljes ökoszisztéma számára is jelent valamilyen esélyt rövid és hosszú távon. De ez lehetetlennek tűnik az emberi természet miatt. Időnként belelkesülünk és kidolgozunk normákat. De általában nagyon hamar beigazolódik, hogy nem minden résztvevő számára jó, sőt, a legtöbbször nagyon kevesek számára, és általában csak azoknak, akik kidolgozták.
Itt van a mi kis naiv történetünk, és ez nagyon régi normákról és reményekről szól.
„Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje.” (Márk ev. 4, 26-29)
Mert végül ez az ősi titok. Mert ősi a vetés és az aratás. Mert az ember ültet, és bár ismeri a biológiai folyamatokat, a valóság mégis az, hogy nem tudja hogyan. A föld él, a növény él, minden életben és mozgásban van. Csodálatos dolog történik. Termést hoz. Eljön az aratás ideje. Ez igaz a biológiai létben is. Igaz Jézus példájában Isten országára nézve is. Mert ez az ember reménye. De ez a föld reménye is.
Nóé történetében így szólal ez meg: „Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem. Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.” (1 Mózes 8, 21-22)
A mi kis történetünk nem is annyira naiv. Sőt, a legreálisabb. Mit vetsz? Jó eséllyel azt fogod aratni. Ezért nem csak a földi, biológiai léttel számolunk. Ezért nem keseredünk el. Ezért nem vagyunk fatalisták, hogy minden mindegy.
„A remény nem azonos az örömmel, melyet akkor érzünk, amikor jól mennek a dolgok, vagy a tettrekészséggel, amellyel belevágunk egy jónak ígérkező üzletbe. A remény semmiképpen nem azonos a derűlátással. Sokkal inkább munkálkodás egy ügy sikeréért. Nem abbéli hitünk, hogy valami jól fog sikerülni, hanem a bizonyosság, hogy valami értelmessel foglalkozunk, akár sikerrel járunk, akár nem. Ez a remény erőt ad, hogy éljünk, hogy kipróbáljunk új dolgokat, még reménytelennek tűnő körülmények között is.” (Vaclav Havel)