Egy Görögországban élő ismerősömmel beszélgettem videóhívásban a napokban. Épp kettős ünnepre készültek. A mai vasárnapon egybeesik a Κυριακή της Σαμαρείτιδος (Kiriakí tisz Szamarítidosz), azaz a Samáriai asszony vasárnapja és a Κυριακή Αγίου Σίμωνος του Ζηλωτού (Kiriakí Agíu Szímonosz tu Zilotú), azaz a Szent Zélóta Simon vasárnapja.
Ahogy hallgattam őt a hagyományaikról, Fotináról – hagyományaik szerint így hívták a samáriai asszonyt –, a tervezett zarándoklatukról, elkalandoztak a gondolataim.
Vajon megértjük-e Jézusnak azt a nagyon beszédes cselekvését ott, Samáriában, a Jákób kútjánál? A tanítványok értetlenkedése ellenére odamegy azok földjére, akikkel a zsidók kölcsönösen megvetették egymást, majd a déli hőségben egymaga várakozik arra a nőre, akit mindenki elítélt, hogy mindenkit megelőzve, először neki jelentse ki: ő a Messiás. A samáriai asszony, akit mindenki megvetett, mert már öt férje volt, és akivel most él, az nem is a férje, mindenkit megelőzve tudja meg, hogy eljött a várva várt Messiás. Mindenkit megelőzve. Elöljárókat, írástudókat, farizeusokat, de még az apostolokat is.
És megértjük-e azt, hogy mit jelent, hogy Simon, a zélóta, egy volt a tizenkettő közül? Egy közösségben a radikális vallási nacionalistából lett tanítvány és Máté, aki korábban a rómaiak alkalmazásában álló vámszedő volt.
Van bennünk hajlam arra, hogy azt mondjuk: jól van, azért ezt nem kell így kiélezni. Mert nem a samáriai asszony vagy a zélóta Simon helyébe képzeljük magunkat, amikor az evangéliumok történeteit olvassuk. Nekünk, többségünknek nem volt öt férjünk, és radikális vallási nacionalisták sem vagyunk. Mi inkább a többi tanítvány nézőpontjából látjuk azt, amit olvasunk.
Jó sok kérdés talál meg mostanában bennünket. Jó, ha lehet beszélni róluk. Jó, hogy lehet beszélni róluk. Mindről. Bármelyikről. Jó, ha lehet kérdezni, meggondolni, válaszolni, újból átgondolni, formálódni, meghallgatni, elolvasni, kommentelni, többekkel megbeszélni – anélkül, hogy egymást leírnánk, beskatulyáznánk, bántanánk, elvesztenénk.
Jó lenne meglátni és elfogadni, hogy mindannyian vagyunk valahol a spektrumon, és viszonylag ritka, hogy pont ugyanott.
Egy szempontból viszont nagyjából ugyanott vagyunk mindannyian: valahol Jézus közelében. Mint a samáriai asszony meg a zélóta Simon is.