Szabadság. Állapot, lehetőség, jog, eszme. Hihetnénk, hogy objektív fogalom: bárminemű rabság, függés és kényszer nélküliség. De, mint oly sok mindent, ezt is összekutyultuk.
A hétvégén a szabadságot ünnepeltük. A Nemzetét. Ki így, ki úgy. Ki is elemezték a hozzáértők, ki így, ki úgy.
Az elmúlt napokban azonban másfajta szabadság kérdése is terítékre került, személyes megélésének lehetőségében.
Mint valami fontos hír járta körbe a hazai portálokat vasárnap, hogy a hírnévre és ezzel együtt figyelemre emelt „felnőttfilmes díva” (ezt a kétes figyelmet is köszönjük meg a TV2-nek) sterilizáltatta magát. Okot is adott rá, amit szintén hírmagasságba emeltek: csalódott a hagyományos családmodellben, nem akar elnyomott nővé válni, szüksége van a szabadságra, amit amúgy imád is kiélvezni és a sterilizáció pedig a szabadság magasiskolája. (Azt sem felejtik el megjegyezni, hogy eme szabadságát idehaza nem tudta elérni, mert itt bizony nem engedik a törvények csak bizonyos feltételekkel, amelyekből őnagysága kívül esett.)
Ha úgy vélnénk, hogy a kisasszony valamifajta egyediséget, elszigetelt esetet képvisel, csalódnunk kell, ugyanis a szabadság kiélvezése nagyon is általános jelenség. Ezzel együtt terjed a hagyományos család nőket elnyomó rémképének legalizálása is. Nem földalatti aknamunka folyik ezen a téren, hanem hangos propaganda, jól használva a popkultúrát, a videómegosztókat, online filmes csatornákat, ideológia-szószólókat. Bebújtatják a bőr alá, a tudat rejtett zugaiba is az orwelli üzenetet: férfi és család rossz, önmegvalósító nő jó. Azaz a nőre anyaként tekinteni olyan bűn, aminek az írmagját is el kell tüntetni.
Félreértés ne essék, az üzenet fő ellensége a vallás, a keresztyén életmodell. A hős szószólók soha nem hagynak ki alkamat, hogy a keresztyénséget ne titulálnák egy nőket elnyomó, maszkulin, szabadságot korlátozó eszmerendszernek.
Aktuálisan az Alaptörvény módosítását vették célba. Azt, amelyik a biológiára és a teremtettségre utalva szögezi le, hogy az ember férfi vagy nő. A biológián (vélik) már győzedelmeskedtek, így leginkább a teológiát ütik. Egyrészt felróják, hogy mi keresnivalója van egy szekularizált ország jogalkotásában a vallásnak, másrészt rögtön meg is magyarázzák, hogy ez a maszkulin hozzáállás, miszerint sorrendiségben a férfi áll elől, megint „helyére teszi” a nőket, jogalapra helyezi másodlagosságukat. Természetesen erről szó nincs, csak arról, hogy az ember férfi vagy nő.
Felesleges vitatkozni a nyilvánvaló hazugsággal szemben. Valójában amúgy sem ez a fő bajuk, a modern szabadságharcosok azért tekintik ellenségnek a keresztyénséget, mert az veszélyezteti saját szabadságuk élvezetét. Azt az élvezetet, amely nem a lélekben, hanem a testben manifesztálódik. Számukra nem létezik a lélek szabadsága a test szabadsága nélkül. Sőt a kettőt nem is egy szinten említik, a test mindenek felett áll. Az én testem, az én döntésem. Ezzel a kecsegtető hamissággal pedig jobban elnyomják az emberi szabadságot, mintsem gondolnák.
Isten sokkal jobban „földhözragadt”, valóságosabb szabadságot kínál. Ő jól tudja, hogy a testi szabadság elérhetetlen, hiszen állandó függésben van, korlátai vannak. Senyved és szenved, sérül és romlik. Az arra épített szabadság pedig vele együtt korhad. A jövőtlen szabadság pedig nem ad békét, megnyugvást. A modern szabadságeszme jelensége ezért inkább elnyomó, mintsem felemelő, hiszen hazugsága nyomán meggyötört, fáradt, reményvesztett és letargikus embereket hagy maga mögött.
Márpedig Isten tervében mi a szabadságra vagyunk elhívva. Az örök szabadságra, a Lélek szabadságára, ami majd, ha eljön az idő, a test szabadságát is ígéri.
Valójában tehát inkább a modern individualista irány veszélyezteti a szabadságot, és nyomja el az embert, mintsem a keresztyénség.