Ahogy változnak az évszakok, úgy mindig a szezonális étkek is előtérbe kerülnek. A nyári sláger például a töltött paprika, amelynek tölteléke télen káposztakabátra vált. Az ősznek is van slágerétele, ami számomra a szilvás gombóc.
Ha az ember előveszi a szakácskönyvet, és fellapozza az elkészítésének receptjét, elsőre azt gondolja, hogy ez egy nagyon egyszerű étel. Megfőzzük a burgonyát sós vízben, héjában, amikor pedig kihűlt, meghámozzuk, összetörjük, hozzáadjuk a lisztet, majd megtöltjük és kifőzzük. Ám ha egy másik szakácskönyvet nyitunk ki, rögtön kiderül, hogy már közel sem ilyen egyszerű a dolog. Az egyik recept ennyi lisztet ír, a másik annyit. Az egyik csak tojássárgáját tesz a tésztába, a másik az egész tojást. Van, amelyik szerint vajjal, másik szerint zsírral, sőt olyan is, amely szerint margarinnal kell lazítani a tésztát. A töltelék is változhat: egész szilva, fél szilva, fahéjas cukorral vagy anélkül, de kerülhet bele akár szilvalekvár is. Ezerféle recept létezik, és mégis mindegyiknek szilvás gombóc a neve.
Kicsit úgy érzem, hogy az, hogy a jelöltek valamelyikéből püspök legyen, hasonló a szilvás gombóc elkészítéséhez. Az alapok nagyjából ugyanazok: tudás, tapasztalat, hit, szolgálatkészség, közösségi érzés és vezetői képességek. De hogy ezekből milyen „étel” készül, az már magától az embertől függ.
Itt jut eszembe a kereskedelem nagy átverése: az, hogy bizonyos áruk mindenre használhatók. Tapasztalatból tudom, hogy a jó szerszámot arra használjuk, amire való. Közben az a szerszám a leggyanúsabb, amelyről azt állítják, hogy mindenre alkalmas: lehet vele házat építeni, autót szerelni, bútort készíteni, és tulajdonképpen bármire jó. Ilyenkor rögtön felmerül bennem a kétség: egy eszköz mindenre nem lehet jó, az ilyen valójában semmire sem jó igazából. A mindenségre nem lehet ráhúzni az általánosítás kabátját, mert az mindig szűkös lesz, és elveszik belőle a tökéletesség precizitása.
Ha belegondolunk, akkor tulajdonképpen a püspökjelölteknél sem biztos, hogy azt a személyt kell keresnünk, aki minden feladatra, problémára tökéletes megoldást ígér. Sokkal fontosabb, hogy ismerjük-e magát az embert. Tudjuk-e róla, hogyan viselkedik akkor, amikor nem „kampányol”? Hogyan szokott reagálni az ellenvéleményre, a kudarcra vagy a kritikára? Képes-e meghallgatni másokat, és képes-e azt is elismerni, hogy neki magának is vannak hibái? Mit csinált, hogyan viselkedett és szolgált a jelölt akkor, amikor nem volt „hatalma”? Hogyan bánik azokkal, akik nem értenek vele egyet? Képes-e megváltoztatni a véleményét, álláspontját, ha az övéinél jobb érvekkel találkozik? Nem árt azt sem megnézni, hogy kik veszik körül, milyen véleménnyel vannak róla a közvetlen munkatársai. Mit csinál, amikor az érdekei vagy az elvei miatt konfliktusba kerül? Hogyan viselkedik azokkal, akiktől semmit sem várhat?
Eszembe jut erről egy régi vicc. Az öreg székely halála után felkerül a mennyországba. Ott Szent Péter fogadja, és azt mondja neki: „Mózsi fiam, a te életedben bizony egyformán volt jó és rossz. Ezért kivételesen rád bízom a döntést: maradhatsz a mennyben is, de mehetsz a pokolba is.” Mózsi ravaszul így válaszolt: „Szent Péter apám, mielőtt döntenék, szeretném megismerni mindegyik lehetőséget, ha lehet.” Szent Péter ráállt a dologra. Mózsi a mennyországban békességet és nyugalmat, csupa csendes szépséget talált, a pokolban viszont hatalmas mulatság volt. Folyt a bor, szólt a zene. Visszatérve Szent Péterhez, az megkérdezte tőle: „Nos, fiam, végül hogyan döntöttél?” Mózsi így válaszolt: „A mennyország is jó, de én mégis inkább a pokol mellett döntöttem.” „Rendben, fiam, legyen a te akaratod szerint” – bólintott rá Szent Péter. Mózsi azonnal visszakerült a pokolba, ahol azonban már nyoma sem volt a mulatságnak, a bűnös lelkek keservesen szenvedtek az üstökben. Az öreg méltatlankodva megkérdezte a főördögöt, hogy mi történt itt, hiszen nem így néztek ki korábban a dolgok. Az nevetve csak annyit mondott neki: „Székely apó, a „kampánynak” vége, légy üdvözölve a valóságban!” Persze lehet ezen nevetni, ugyanakkor van benne igazság. A „kampányidőszakban” természetesen mindenki szeretné a legjobb oldalát mutatni. Éppen ezért a választóknak nemcsak azt kell meghallaniuk, amit valaki magáról mond, hanem azt is meg kell próbálniuk meglátni és kihallani, hogy milyen ember van a szavak mögött.
A nagy tudás talán éppen ott kezdődik, amikor valaki képes felismerni, hogy mit nem tud. Ugyanígy a vezetői alkalmasság sem feltétlenül abban mutatkozik meg, hogy valaki mindenre tudja a választ, hanem abban, hogy tudja-e, mikor kell másokat meghallgatni, segítséget kérni, és mikor, hogyan kell közösen keresni a megoldást. Szerintem valakinek az emberi nagyságáról vall az, ha a „kampányidőszakban” egy jelölt nem akar tökéletesnek látszani, és elő mer hozakodni azzal is, hogy bizony ő is csak ember, és nem hibátlan.
Végül is talán ez a jó választás igazi útja. Nem a tökéletes embert kell keresnünk, mert olyan nincs. Olyan embert kell választani, aki tisztában van a saját erősségeivel és gyengeségeivel, aki nemcsak magát akarja megmutatni, hanem képes közösségben gondolkodni és másokat is integrálni.
A szilvás gombócnak nincs egyetlen tökéletes receptje. A hozzávalók esetén sokféle variáció létezik, ráadásul az azonosnak tűnő alapanyagok sem teljesen egyformák. Liszt és liszt között is óriási különbség lehet, még akkor is, ha mind a kettőre BL-55-öt írtak, a szilváról, burgonyáról már nem is beszélve. Az étel így vagy úgy el fog készülni belőlük, de a fogyasztó dönthet, hogy megbízik-e a szakácsban, az ő receptjében. Az, hogy mi kerül a tányérra, és az ízlik-e, már egy másik dolog. Egy püspökválasztás után már nem lehet azt mondani, mint az étteremben, hogy: „Pincér, ezt vigye vissza, kérem, mert ehetetlen.” Itt bizony meg kell enni a gombócokat szép sorjában. Csak ne járjunk úgy, mint Kis János Móricz Zsigmond Tragédia című novellájában.
Az érdemi döntést formailag a presbitériumok hozzák, de a jó döntésnek mindannyiunk szívében kell megszületnie. Vezessen ebben a folyamatban bennünket Isten Lelke által a saját szívünk, de azért az értelem se maradjon csendben, mert fej nélkül könnyen a falnak lehet menni.