„Az élet egy vízesés, egyek vagyunk a folyóban, majd újra egyek, ha véget ért az esés.” Ez a nagyon szép lírai kép akár az idei, egységre hívó ökumenikus imahéten is elhangozhatott volna: a földi létet megelőzően már egyek vagyunk Isten teremtő akaratában, majd a végső hazában újra egyek.
Azonban ez a System of a Down zenekar 2001-es „Aerials” című dalának kezdősora. Az összecsengés nem véletlen. A zenekar tagjai örmény származásuk révén a történelmi örmény apostoli egyházhoz kötődnek, ahhoz az egyházhoz, amely az idei imahét témáját, az egységre hívó igei felszólítást ajánlotta.
A zenekar szövegíró énekese vallja, hogy a művészet, a versek és a dalok imádságként tudnak megszólalni. Bár spiritualitása más vallási irányzatokkal is keveredik, teljesen egyházbarátnak sem nevezhető, de talán nem túlzás az „Aerials” dalt éppen az imahét központi üzenetére felelő imaként is felfogni. Az egységet, az összetartozást énekli meg, miközben elénk tárja a széthúzásért munkálkodó emberi ego bolondságát: falakat húzunk magunk köré, nyughatatlanok vagyunk, állandóan nyerni akarunk.
A refrénben szereplő cím, amely a „fentivel” való kapcsolatra utal, mutat rá az üzenetre. Ha meghalljuk a szót (bár nincs kimondva, de miért is ne érthetnénk az isteni hívószót ez alatt), elveszítjük önmagunkat, tehát az önző, türelmetlen, másoktól elválasztó emberi gyarlóságunkat, de megtaláljuk a mindent. Ha elhagyjuk a mások legyőzésén való állandó „agyalást”, akkor felszabadul az életünk. Ha a mások gyengeségeit kereső tekintetünket inkább az egyetlen igazság felé fordítjuk, akkor az öröklét lesz a jutalmunk…
A dalban visszatérő elem a türelem, az alulmaradás képességének hiánya: mindig, minden felett győzni! A türelem az imahéten is többször elhangzott az egységre törekvő, Istenhez méltó élet gyümölcsei között: alázatosság, szelídség, krisztusi szeretet és a türelem.
Az Efezusi levél eredeti görög szövegébe szereplő türelem a „hypomoné”, mint állhatatosság, kitartás, a nehézségek elhordozása szerepel. Az alulmaradás képessége. Teológiai értelemben az, hogy megvalljuk, Isten a legnagyobb, nagyobb nálunk. Hogy úgy tudunk odafordulni mások felé is, hogy őket is nagyobbnak tekintjük önmagunknál. Hogy képesek vagyunk alulmaradni, a „terhek alatt maradás, kitartás” képességére utal.
Ez az alulmaradás nem gyengeség. Nem a másik ember győzelmének diadala. Mert a hívő ember tudja, hogy egy nyereség van csupán, és az már Jézus Krisztusban megadatott. Őbenne, aki látszólag alulmaradt a kereszten. De a keresztyén üzenet nem ér véget a kereszttel. Fontos része, mert az Istentől való elszakadásunk bűnét vitte oda Jézus, aki a legnagyobb alulmaradást is elszenvedte értünk. De nincs itt vége. Mert felülkerekedett, sőt, teljesen és örökérvényűen felülkerekedett feltámadásával, azzal, hogy legyőzte a halált. Ez az erő van a jézusi alulmaradás képességében, a végső diadal ereje.
A nyerési vágy, vagy inkább a másik legyőzésének, lealázásának vágya olyan kecsegtető. Ezt csöpögteti fülünkbe a gonosz: le kell tiporni a másikat. Felülkerekedni minden téren. Ez van a hétköznapokban, az utakon, a sorban állva, a közösséginek nevezett platformokon… mindenütt. És így van ez az ügyeink kiállása mellett is. Ahogy az ügyet ürüggyé alacsonyítjuk, ürüggyé arra, hogy felülkerekedjünk, lezúzzuk, megalázzuk, letiporjuk a másikat. Akinek ez a cselekedetünk pedig arra ürügy, hogy visszatiporjon, visszaalázzon, és így tovább… egyre alantabb.
Az alulmaradás képessége nem jelenti az ügyünk elvetését, feladását, a másik ügyének magunkra vételét. De jelenti azt, hogy nem rúgok vissza, még akkor sem, ha gyaláznak, ha bántanak, ha megaláznak. Akkor se, ha a korszellem a visszarúgást követeli meg. Nem helyezem az indulatomat Isten fölé, mert Őnála nincsen nagyobb.
Ej, de nehéz ez!
Olyan évet írunk, amikor számos téren nyerési igények merülnek fel. Az imahét témája a hívő embert arra hívja, hogy ebben a közegben (is) tartsa meg a krisztusi szeretethez méltó, alázatos, szelíd és türelmes képét, nem a szétdobáló, hanem az Összetartó akaratát munkálva. Nem hallgatásra, nem önfeladásra int ez. A Krisztus ügyéért, a keresztyénségért, a nemzetért szólni kell, cselekedni kell, csak nem mindegy, milyen lelkülettel. Nem rombolni, nem szétválasztani, hanem türelemmel, soha nem visszarúgva építeni.
