Yuval Noah Harari népszerű történészt kérdezte a 24 ÓRA munkatársa a mesterséges intelligenciáról és többek között a vallással való kapcsolatáról is.
A judaizmusról azt mondja, hogy szövegeken alapul. „A Biblia az elsődleges szent könyv, ám ezt emberek értelmezik, akik újabb könyveket írnak róla, majd ezeket a könyveket mások elolvassák, vitatkoznak a jelentésükről, és további értelmezéseket állítanak elő. … Mostanra már annyi szöveg gyűlt össze, hogy senki sem képes mindet elolvasni. Egyetlen rabbi sem látja át az egészet, … Képzeljünk el tehát egy jövőbeli MI-rabbit, amely nemcsak arra képes, hogy átnyálazza a judaizmus teljes szöveghagyományát, de minden egyes szóra emlékszik is, amelyet valaha leírtak, új összefüggéseket vesz észre, így eddig ismeretlen értelmezéseket tud nyújtani.”
Mi történik, ha ez megtörténik? Elfogadják majd a rabbik, hiszen még vitatkozni is tud velük, sőt alá is tudja támasztani az érveit, hiszen jól tudja az összes értelmezést.
De a keresztyénség sem nyugodhat meg. Sőt egyetlen vallás sem. Hiszen az MI nem csak technológia. A KÖNYV népei vallása a szövegeken alapul. Azok értelmezésén és ismeretén. Az MI pontosan ebben is jó. Mi történik, ha a megismert vallási szövegek alapján maga is újakat ír, netalán létrehoz egy új vallást. És hát ne felejtsük, hogy az ember egészen sajátos tulajdonsága a bálványimádás. Hányan beszélgetnek az autójukkal, karórájukkal és bármivel, amit szeretnek. Akkor egy értelmes, gondolkodó élőlényre hajazó MI-vel miért is ne tennék?
Mikor jut el oda, hogy manipulálja az embereket az érzelmeikre, a vallásos énjükre, a borzongásra kész idegrendszerükre hatva? Akár egy új vallás létrehozásával. Már írattak vele prédikációt. Az MI az Isten nélküli embereknek tökéletesen meg fog felelni új istennek.
Mostanában Steigervald Krisztián generációkutató leír egy érzékelhető változást a nemzedékek között. Abban a világban, ahol az MI kezd uralkodni generációk felett. Ő osztja be az idejüket, figyelmüket, még az agyi idegpálya lerendeződését is. Ez idegez be. Beidegződést alakít ki. Mást, mint ami a többi generációnak van.
A Z generáció (az 1996–2010 között születettek nemzedéke együtt nőtt fel az internettel) és az Alfa generáció (a 2010 után születettek beleszülettek a digitális létbe, számukra ez a teljesen természetes) kevésbé kapcsolódnak személyesen. A társas kapcsolataik nagyon sokszor kimerülnek a digitális világban, a kialakított digitális személyiségük egymással való kapcsolódásával. Ez nem a valóság. Nem jók, vagy rosszak. Ez történik velük.
Ha megnézzük a keresztyénségünket, a gyülekezeti tagságot, az istentiszteletre járókat, akkor azt vehetjük észre, hogy egyfelől kevesebben vannak, vagy ezen generációk száma csökken. A keresztyénség nagyon is az élő kapcsolatokra épülő vallás. Nagyon fontos a személyes kapcsolódás. Az orrunk előtt nőtt fel és még nő egy nemzedék, akiknek pont nem. Más formában képzeli el, és mást nem is nagyon tud elképzelni, mert ebben nő fel, a vallást is. Ők inkább fognak akár egy MI által kreált mesterséges valláshoz, vallásossághoz fordulni, vagy valamiféle spirituális úthoz, mert ahhoz digitálisan is kapcsolódni lehet. Az új generációkba kódolva van a személyes kapcsolatokra épülő közösségi lét, gyülekezeti élet elkerülése. Amikor formai okokra hivatkozva, új módszerekkel próbálkozunk, hogy növeljük a fiatalok létszámát a gyülekezetben, akkor nem csupán formai, vagy technikai problémákkal találkozunk.
Persze nem zárható ki, hogy egyszer csak elkezd dobogni a szíve, mert a lélek, szeretethiány akkora lesz, hogy éppen emiatt keresni fogja az emberi közösséget, ahol lelkileg is megérinthető lesz. Mint ahogy a személyes kapcsolatokon nyugvó kapcsolati rendszerben sem volt mindenki hívő.
Az új generációknak közös emlékeket kell valahogy átadni, teremteni, hogy közös múlttá legyenek. Valahogy meg kell sejtetni, szerettetni a közös sorsot.
Arra gondolok, hogy más az életterünk, a napirendünk, az érdeklődésünk, a kifejezésmódunk, a hitünk, életfelfogásunk, egyáltalán minden. De valamiben biztosan egyezünk, hogy a saját értékrendünk alapján is nagyon el tudjuk rontani a dolgainkat, szinte fizikai fájdalmat okoz, ha nem sikerül valami. Ugyanúgy megérezzük a megrontottságunkat, nem etikai értelemben, hanem a saját értékrendünkhöz képest. Ez viszont már közös. Mint az is közös, hogy ebből ki akarunk szállni, vagy meg akarjuk szerelni, gyógyítani. Ez is közös táblára helyezi a lábunkat.
Nem is olyan régen egy digitális életben ragadt fiatalról hallottam, hogy azokkal, akikkel együtt szoktak a hálón lógni személyesen is találkoztak. Elkezdtek sütögetni, bográcsozni. Annyit mondott, hogy hol éltem eddig? Miért éltem négy fal között?
Elhatároztam, hogy mostantól sokkal jobban meggondolom az ablakunk alatt, a buszmegállóban hangos zenét bömböltető, ám legalább együtt bandázó fiataloknak szóló intelmeimet. Nyilván vannak valamilyen közéleti normák, de türelmesebb akarok lenni, hogy élvezhessék egymás társaságát. Embereknek tanulhassanak.