Hallgattam Uram, de belülről emésztett. A bűntől való félelem, az ártástól való félelem betapasztotta a számat, de hallgatásomon nem volt ott a Te áldásod. A némaságomon nem volt áldás, csak belülről emésztő tűz lett, hiába nem mondtam ki, ártott csak, nem másoknak, nekem. Mielőtt azonban beleharsogtam volna a világba észbe kaptam: jobb ha Veled beszélek, jobb ha neked öntöm ki a lelkem. Egyedül a Veled való beszéd lehet áldás átok helyett. Egyedül nálad van biztonságban az ügyem, és a szavak, melyek ártanának elszabadulva, tenálad hasznosulhatnak kijelölt medrekben. Uram, te beszélj velem és igazságom, szavaim melletted, igazságod és szavaid mellett törpüljenek el! Mutasd meg bölcs rendelésed, azt ahogyan a világ folyását igazgatod, hogy meglássam életem ideje milyen semmiség előtted, s múljon indulatom. Adj békességet abban, hogy eföldi törekvéseink hiábavalóak, vagy akár teremhetnek is a Te jóvoltodból, de ki tudja kinek teremnek, ki lesz élvezője?
Szóval mit lehet egyáltalán várni e földön? Mást nem, mint a reményt Tőled és Benned. Legyen nálad az igazságom elrejtve, te védj meg, ha támadás alatt vagyok, ne a nagy szám, igaztalan érveim legyenek hamis biztonságommá. Továbbra is megfékezem a nyelvem, de már nem félelemből, hanem mert tudom, a Te hatalmas kezedben vannak a szálak, nincs szükség a szavaimra, indulatomra, vélt igazságomra. Nálad az igazság, s te majd intézed az én ügyemet is, ahogyan dicsőségedet szolgálja.
Kérlek könyörülj rajtam, mert hatalmad súlya alatt széttörök. Bűnünk miatt ránk nehezedik a Te tökéletességed, mint kibírhatatlan béklyó. Bűnünk miatt félelmet, szégyent ébreszt hatalmasságod remény helyett. Ez felfal bennünket elevenen: szépségünk megromlik, molyrágta anyaggá leszünk, lyukasak, sérültek. Hamar tudni sem fog rólunk a világ, nem marad utánunk semmi. Hiába az örökség, a márványtábla, a szeretteink emlékezete, elmúlnak ezek is.
Az egyetlen örök, hogy Te szóra méltatsz, és meghallgatsz Uram. Figyelj könyörgésemre! Ne légy közönnyel bajaim iránt, mint ahogy mi emberek vagyunk egymás iránt! Hiszen jövevényként is befogadtál a Te országodba, és a vándort, a vendéget, az árvát úgy tanítottad, gondozni kell, segíteni. Ne nézz hát rám haraggal! Mielőtt elmúlnék e földről, s majd azon túl is, hadd tapasztaljam meg a csak Tőled kapható örömet és boldogságot!
Ámen!