Délután van, és csak piszkálgatom a telefonomat, törölni kellene egy telefonszámot belőle, mert gazdája megtért a Teremtőhöz. Sajnos volt már ilyen, de ez valahogy most mégis más, és mélyebben is érint talán. Akkortájt még működött a férfikör a győri gyülekezetben, és egy ilyen alkalom során ismertem meg Vilit, aki többedmagával Kárpátaljáról érkezett Győrbe dolgozni, mivel családjuk otthoni megélhetését csak így tudták biztosítani. Református hitük miatt hamar felvették a kapcsolatot a gyülekezettel, és rendszeresen jártak istentiszteletre. Vili ránéztében sem volt egy szürke kis ember, hiszen 2 méter feletti „filigrán” termetének +150 kg adott nyomatékot. A nagy emberhez egy nagy szív és tiszta gyermeki lélek tartozott, amit nem rontott meg a felnőtt világ. Sokszor beszélgettünk az istentiszteletek után, mivel időnként építési tanácsot kértem tőle, mert Őneki ez volt a szakmája.
De mi is történt adventi vasárnapon?
Istentiszteletre mentünk, mint minden vasárnap. De ez a nap mégis más, hiszen advent 3. vasárnapja, az ún. öröm vasárnapja volt. Nagyon csípős hideg szél fújt, és csak úgy csillogott a napfény a havon. Jó volt beérni a templomba és beszélgetni a gyülekezeti tagokkal. Ekkor lépett hozzám egyik kárpátaljai ismerősöm, és azt kérdezte: Ki fog ma prédikálni? Láttam, hogy olyan mélyen ülők és karikásak a szemei, és szomorúság árnyékolja be a tekintetét. De nem kérdeztem rá az okra, inkább azt feleltem, hogy a feleségem.
Ekkor mondta el, hogy be kellene venni a Vilit a prédikációba, hogy együtt tudjunk majd imádkozni érte. Rögtön rákérdeztem, hogy miért? „Meghalt tegnap 11 órakor.” – felelte. „De hát, mi történt?” – kérdeztem értetlenkedve, hiszen azt a nagy embert még a medve se birkózta volna le. Aztán jött a felelet: „Nem tudjuk mi sem, hogy mi történt. Előtte az építkezésen együtt dolgoztunk, akkor nem látszott rajta semmi. Kórházba került, és oxigénmaszkot raktak rá. De a nagy gyerek mindig levette, aztán altatás következett és…” – elcsuklott a hangja, de a szemei folytatták a mondatot.
Most arról az emberről emlékezem meg, aki hátrahagyta 3 lányát, szerető feleségét, rokonait, és eljött vagy 800 km-re otthonából, hogy vállalja a távollét minden baját csak azért, hogy biztosítsa a betevőt szeretteinek az itt keresett pénzzel. Ez az önfeláldozás példaértékű nagyságot takar, de ő ezzel soha nem is hivalkodott, csak tette, amit a szíve diktált. Pedig a lelke sokszor belefacsarodott, mert a 800 km-ről nem lehet egykönnyen hazajárni. Jó, ha 3-4 hetente lehetséges, mert sokba kerül az út, és hiába való az ittlét, ha elmegy a fizetés benzinre. A vírushelyzet is csak bonyolította a hazajutást. De úgy nézett ki, hogy a karácsony egy fixpont, és végre együtt lehet újra a család. Vili már nagyon készült. Tervezte, hogy mit vigyen az ő szeme fényeinek, a három kislányának, és hogy ünnepeljék meg a Megváltó megszületését.
Lassan eljött a hazaindulás ideje, de a szerető apa és férj már többet nem érhet haza, nem visz ajándékot a lánykáinak. Most már őt viszik. Nem boldogságot és örömet visz magával, hanem gyászt, hiányt és bánatot.
A nagy fák nem száradnak ki, mert dacolnak mindennel. Ők nem hajolnak meg, hanem kettétörnek. A gyertyák sem mindig égnek csonkig, hanem elfújja őket az elmúlás szele. Mindenki nagy Vilijének is ez a sors jutott. 48 évesen hívta haza a Teremtő, de már nem Kárpátaljára, hanem az örök hazába.
Az adventi koszorún a harmadik gyertya egy kicsit Viliért is égett, a templomi közösség rá emlékezve a családjáért imádkozott.
Sokszor van az úgy, hogy egy egyházi közösség nem látja meg saját maga között a rászorultat, és a segítségért kiáltó néma jajkiáltást nem hallja meg. Inkább a mások által felerősített, hangos jajveszékelés felé fordul. Nem vitatom, hogy sok nyomorúság van ma is a világban: Afrikában, Ázsiában, a föld távoli szegleteiben sokan szorulnak segítségre. De szerintem előrébb való a saját porta rendbe rakása, ezáltal lesz egy csoportból egymásra számítható közösség az Úrban.
Most pedig csendesedjünk el egy pillanatra, emlékezzünk Vilire, és imádkozzunk a családjáért. Kérjük az Úr segítségét, hogy találjanak megnyugvást a szomorúságba fordult ünnepben, és a hozzájuk is érkező Megváltóval legyen találkozásuk.