Megtörtént a legnagyobb csoda, ami csak történhetett. Az éjszaka csendjében, egy istálló mélyén emberré lett az Isten. Megszületett. Hogy nyilvánvalóvá tegye a szeretetét az életével, és hogy szabaddá tegye az embert a halálával.
Az ördög pedig azt mondta: Szóljon ez a nap az ajándékozásról! A még több ajándékozásról! Szóljon az evésről! A még több evésről! Ha az ivásról is szól, az annál is jobb! Költekezzenek, süssenek, főzzenek kifulladásig! Ünnepelje magát az ember! Felejtse el, hogy mi történt Betlehemben!
Így történt, hogy Advent vasárnapjain, azokban az országokban, melyek magukat Jézus Krisztusról keresztyéneknek mondták, az emberek inkább vásárolni mentek és nem az imádság csendjét keresték. Tele voltak a plázák és majdnem üresek voltak a templomok.
Aztán Karácsonykor veszekedtek egymással, hogy miért kell ennyi cirkusz, hogy hova a fenébe tették a díszeket, hogy ki tüntette el az égőket, hogy de iszonyú ronda ez a fa, hogy már megint ki fog felkötözni két kiló szaloncukrot, hogy minek kellett ennyi pénzt kiadni ezekre a vackokra, hogy kihűl a halászlé, hogy megégett a panír, hogy büdös van az egész lakásban … Aztán ettek, meggyújtották a csillagszórókat, kidobálták a sok csomagolópapírt a kukába és megkönnyebbülten konstatálták, hogy túl vannak rajta.
De minden évben voltak, akik szembe mertek menni az árral. Akik kiszálltak a jól kigondolt ördögi körből és ahelyett, hogy magukat ünnepelték volna, odavitték a jászolhoz a kincseiket, mint a napkeleti bölcsek. Odavitték az idejüket, a figyelmüket, a szívük nyitottságát és a reményeiket. És ahogy ott álltak, rájuk ragyogott a csillag fénye, és meglátták a gyermekben a királyt és egymásban a testvért.
Ezért aztán az ördög nem volt maradéktalanul elégedett.
