Június első hétvégéjén ledöntött a láz, ami 4 napig ágyhoz kötött. Nem is mertem arra gondolni, hogy el tudom-e vállalni a sofőri feladatot pénteken, de hála az Úrnak, sikerült talpra állni. Hosszú útra mentünk egy nőszövetségi vezetőképző konferenciára az ország túlvégébe. Amikor péntek reggel meghallottuk a híreket, hogy hatalmas baleset történt nem messze tőlünk, és a teljes pálya le van zárva, nem is mertünk ráhajtani az M1-re, noha az lett volna a kézenfekvő választás. Helyette inkább Székesfehérvárnak vettük az útirányt, hogy biztosan célba is érjünk. Szerencsésen megérkeztünk a tőlünk 400 km-re lévő Gesztre, a Tisza család ősi birtokára. A kastély egykori gazdasági épületei helyén szálláshelyeket alakítottak ki. Ma ez a komplexum a református egyház tulajdona. Itt volt a szállásunk az Arany János vendégházban. De miért pont a nagy költőről nevezték el a szállást? Ez sem véletlen, hiszen a közeli Nagyszalontán született, a szabadságharc bukása után mellőzött Aranyt Tisza Lajos hívta meg Gesztre, hogy Domokos fiát költészetre oktassa. (Egyik legszebb versét tanítványa névnapjára írta Domokos napra címmel, amit érdemes meghallgatni/elolvasni, és gondolatait megszívlelni.)
A kastély falaiba beleivódott a történelem, mely azonban nem mindig a jószándékú emberek kezében formálódik. Nemzetünk múltjának egyik tragikus fordulata volt, hogy miután igyekeztek bemocskolni személyét, 1918. október 31-én meg is gyilkolták Tisza István miniszterelnököt, mert útjában állt a „modern” eszméknek. Az ódon falak, a kiállítás idézetei azonban másról árulkodnak, szinte ontják magukból a hazaszeretetet és a hazáért való tenni akarást. Tisza István konzervatív, mélyen hívő kálvinista ember volt, főgondnoki tisztséget is betöltött a mi egyházkerületünkben, 1907-ben iktatták be Pápán, és ezt a tisztséget haláláig betöltötte. Világnézetét híven tükrözi a következő tőle vett idézet: „Abban a hitben élek és halok meg, hogy Isten ujja vezet mindent, s hogy az ő gondviselése nélkül egy hajszál sem eshetik le a fejünkről; s ha ő velünk, kicsoda ellenünk?” A gróf a Teremtő kezét látta a dolgok, folyamatok alakulása mögött is, és még csak véletlenül sem a szerencsét. „A katasztrófát csak Isten kegyelme tartja távol tőlünk.” (Képviselőházi beszéd 1910-ben, a háborús pszichózisban lévő országban.)
Úgy gondolom, hogy nem véletlen volt a helyszín kiválasztása a nőszövetségi vezetőképzésre. Olyan világot élünk, amikor minden forrong és robbanással fenyeget. Szomszédunkban háború dúl immár 4. éve, és egy puskaporos hangulatban ég Európa. De puskaporos hordó szinte az egész világ, sokfelé robbannak ki konfliktusok, pusztító háborúk. Ebben a vészterhes időben igencsak hasznos megismerni és tanulmányozni azt a kort, amelyet a Tisza családból származó két miniszterelnök neve fémjelez, mert sok tanulsággal bír a jelen számára is. Érdemes megérteni gondolkodásmódjukat, motivációikat is. A család jelszava a Persevero = kitartás, hűség.
Jelen helyzetünkben nagy szükség van a megfontolt gondolkodásra, a rendíthetetlen hitre és az áldozatkész szeretetre. Ennek a hármas gondolatnak a mentén haladt az Országos Református Nőszövetség vezetőképzése is. Kreatív, interaktív áhítaton és foglalkozásokon az önmeghatározás és a hitbeli elmélyülés volt a cél, mely a közösségben megélt egység és szeretet őszinte légkörében történhetett. Mint kívülállónak, vagy ha jobban tetszik, „csatolt résznek” lehetőségem volt kötetlenül „mazsolázni” a programok közül. A rendhagyó nyitó áhítaton egy követ kellett választanunk magunknak, amivel azonosulhattunk. Nekem egy kis fekete kavics jutott, amin, mintha csak egy szalag lenne, körbefutott egy fehér vonal. Erről a kődarabkáról az jutott eszembe, hogy pontosan olyan, mint a mi életünk: sokszor rendkívül sötét tud lenni, de ha jobban megnézzük, mindig megjelenik benne a fény is. Mintha csak ezt a kettősséget akarta volna alátámasztani az időjárás is, hiszen az egyébként szép időben jött egy rövid zivatar, ami után egy szivárvány hozta a remény üzenetét. Vasárnap az istentiszteletet Nitsch Gábor nagytiszteletű úr tartotta a kastély melletti református templomban. Itt találkozhattam a lelkész úr feleségével, gróf Tisza Ilonával, aki elmondta, hogy mennyire áthatotta a rokonságot a református hit. A Tisza család részére fenntartott templomi padban most ő foglalt helyet. Megmutatta nekem, hogy még mindig látszik a padon gróf Tisza Lajos Kálmán (Ilona apja) ceruzás aláírása 1947-ből, amikor utoljára volt ebben a templomban kényszerű emigrálása előtt. Felemelő volt együtt lenni Geszten az istentiszteleten egy igazi Tiszával, majd együtt ülni a terített asztal körül, és hallgatni a család történetét.
Bebarangolhattam a kastélyt is, ami most múzeumként várja a látogatókat. Feleségemmel elgyalogoltunk a Tisza család kriptájához is, valamint megnéztük az Arany János-„házat”, ahol lírai élményekkel gazdagodott a lelkünk. Nekem még jutott időm arra is, hogy egy másik „kapcsolt résszel” elmenjünk Gyulára, és a helyi „disznóságokból” vigyünk haza egy kis kóstolót. A Gyulai Húsüzem márkaboltjába ugrottunk be. Ezzel kapcsolatban otthon nem kis meglepetés ért, a füstölt parasztmájasról ugyanis kiderült, hogy csak migráns volt a mintaboltban, hiszen Kaposmérőn látta meg a napvilágot. Ki gondolta volna, hogy már ezen a helyen sem minden az, aminek pedig nyilvánvalóan hinné az ember?!
Vasárnap ebéd után még megnéztünk egy helyi tájházat. Ennek az volt az érdekessége, hogy egy még nem egészen 14 éves fiú, Zsombi gyűjtötte össze a kiállítás minden egyes darabját. Természetesen a hazaút is tartogatott meglepetéseket, mivel az én GPS-em és a feleségem telefonja nem igazán találták meg a közös nevezőt, ami adott okot némi mérgelődésre. De ezt utólag az én kütyüm frissítési hiányának tudtuk be. Remek időt futottunk hazáig az M1-en lévő munkálatok ellenére is. (Már csak azon izgulok, hogy vajon készült-e hivatalos, drága fotó az egyik, későn észrevett útszéli kameránál.)
A konferenciának többféle személyes tanulsága is volt, amit mindenki a saját szűrőjén átengedve vihetett magával, hogy megossza az otthoni közösségével. Számomra az volt a fő tanulság, hogy manapság is vannak, akik azon igyekeznek, hogy mindent szépnek tüntessenek fel a világban, igyekeznek elkendőzni a bajokat. Arra bátorítanak, hogy nincs semmi korlát, semmilyen határ, mindent szabad, és népszerűsítik a devianciákat is. Nagyon ébereknek kell lennünk, mert még a legegyszerűbb helyzetekben is ki akarják használni a naivitásunkat és a bizalmunkat. Ez ellen csak erős hittel és tudatos odafigyeléssel védekezhetünk. A Református Nőszövetség ma is hatalmas dologra vállalkozik, hogy mindenki felé eljuttassa a hit és a szolgáló szeretet folyton megújuló kincseit. Ezek őseink hitbeli példájának talaján hajtanak ki, és hozzák ma is illatos virágjaikat és tápláló gyümölcseiket.
