Ott állt a hajó orrában, arcába csapódott a tenger sós vize, a tajtékzó hullámok úgy dobálták a halászhajót, mint ahogy egy falevéllel játszik a szél. Tekintetével a közeledő alakot kémlelte, már amennyit látni engedett a felkorbácsolt vízfelszín felett füstszerűen gomolygó apró vízcseppek milliárdja. „Kísértet!” – kiáltozták rémülten a többiek és fejvesztve igyekeztek az ellenkező irányba kormányozni. „Bízzatok! Én vagyok! Ne féljetek!” – lehetett hallani a távolból. Ahogy felismerték Jézus hangját, döbbenettel hallgattak el. Csakugyan Ő az? Az Ő hangja lenne tényleg? „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!” – kiáltott vissza Péter. „Jöjj!” – lehetett hallani újból a Mester hangját. Ekkor, mintha még erősebben kezdett volna süvölteni a szél, és a következő pillanatban kegyetlen csattanással vágott bele a villám a vízbe. Péter a félelemtől bénultan állt. „Azt mondta menjek? Tényleg azt mondta, vagy csak képzelődtem? Mi van, ha nem is Ő az, hanem egy kísértet, aki hullámsírba csal?” – vívódott magában. Jézus eközben közelebb ért. Hívón kitárt karokkal és széles mosollyal az arcán közeledett a hajóhoz. Péter érezte, hogy megszűnik minden más, ahogy a szemébe nézett. Görcsösen kapaszkodó ujjai elengedték a hajókötelet és a lábai megindultak. Eltűnt a vihar, a hajó, eltűntek a többiek is mind, eltűnt a tenger is, csak ők voltak ott ketten, ahogyan mentek egymás felé. Annyira egyszerű volt és annyira magától értetődő, mintha mindig is így lett volna. Egy másik valóság erejével és egy másik valóság talaján lépdeltek, valahol fenn, olyan magasan, ahova az ember gondolni sem tud. Aztán hirtelen zuhanni kezdett. Vissza oda, abba a világba, aminek törvényeit testének minden sejtje ismerte. Egészen megmerült az anyagban, ahova tartozott. Kétségbeesetten taposta a vizet az éltető levegő felé kapálódzva, amikor Jézus megragadta a karját és behúzta őt a hajóba. „Kicsinyhitű! Miért kételkedtél?” – kérdezte hangos nevetéssel, amikor magához ölelte a bőrig ázott Pétert. Egy pillanattal később Péter lehuppant az összegöngyölt hálók tetejére és csodálattal figyelte Őt, ahogy karjának egyetlen mozdulatával hallgattatja el a vihart. Elült a szél és teljes lett a csend. Térdre roskadt az egész halászcsapat. Elhaló áhítattal suttogták: „Valóban Isten Fia vagy!” Jézus a hálókon kucorgó Pétert nézte, végtelen szeretettel a szemében, aki könnyei mögül minduntalan csak ezt motyogta: „Jártam a vízen! Jártam a vízen!”
