11 óra van és kegyetlenül tűz a nyári nap, kb. 30 fok van, ahogy szokták mondani, az árnyékban. De itt egy fia bokor sincs, nemhogy egy fa, ami lombjával enyhítené a napsugarait. Nyáriasan lengén van öltözve mindenki, de így is izzadunk, nagyon meleg van. Nézzük a koporsót, oldalán az utolsó vacsora jelenetét, ugyanis ez van ráfaragva. Lehet, hogy még az elhunyt keze munkája, mert ő is fafaragó volt.
Megjön a lelkész és elkezdődik a szertartás. A szemek már nem fürkésznek tovább, hogy X, Y eljött-e, hogy Z mennyire megöregedett, és hogy azon az illetőn meg milyen ruha van. A tekintetek a koporsóra és az előtte álló fejfára szegeződnek. Egy név és alatta két évszám, mely bekalibrálta az elhunyt földi létét. A kezdet és vég. Az igehirdetés kitért az elhunyt életének sarokpontjaira. Először katona volt, majd hegesztő, fafaragó, hobby sakkozó és még ki tudja mennyi minden, hiszen 90 év nem kevés egy örökmozgó embernek. A prédikátor elmondta a búcsúzókat szépen sorjában, aztán elindult a porhüvely oda, ahonnan vétetett. Az énekszó alatt föld takarta be az örök nyugalom helyét, és a sírhalmot az emlékezők virágjaival borították be.
A felületes nézelődő mit láthat ezek után? A fejfán egy nevet, és a neki kimért idő számait. De a lényeg nem ez, ami itt láthat, hanem mindaz a sok lenyomat, amit az utódok lelke kapott, amit tovább tudnak vinni. Nem a vagyoni dolgok, inkább azok a gondolatok, melyek generációk alatt kristályosodnak ki és öröklődnek tovább.
Mert a pihenni tért a nagy és előreláthatóan vesztes küzdelemben alulmaradt ugyan, de nem meghátrálva, hanem felvállalva a harcot. Sajnos az időt nem lehet megállítani. Megalkotta a nyugalom szigetét, ahol az idő is más ütemben járt, a rohanás elkerülte ezt a portát. De az idő fogaskerekét csak úgy lehet lassítani, ha egy valaki ellentart, és a társa pedig húzza visszafelé a kereket. Az ő társa 68 év házasság után ment el megtérve a Teremtőhöz. Ő még két évig dacolt a lepergő homokszemekkel, de segítő hitvese már másol várt rá. Aztán megszűnt az örökös küzdelem, és abban a házban, ahol meglátta az éltet adó napsugarakat, ott csukódtak le végleg a szemei.
Sokan keressük az állandóság békés nyugalmát, de olyan keveseknek adatik meg. Mert mindig a ranglétrán előttünk lévőkre nézünk, hogy mit is fúj felénk az aktuális szél. Tülekedünk, furakszunk a széles úton, hogy megelőzzük a másikat, mert aki nem halad a korral, az már csak a futottak még kategóriába sorolják. A trendi viselkedés, hogy ’vásárolj és dobd el, ha megunod’ mindenre igaz, úgy a tárgyakra, mint az emberekre. Nincsenek barátok, csak szimpla érdekek. Pedig hány és hány sztár nyilatkozik, hogy ez is, meg az is a barátja, nehogy még a végén sértődés legyen a dologból, ha valaki véletlenül kimarad a felsorolásból. Az érdek barátság is barátság, hiszen benne van a nevében. De a tartalma nagyon materiális. Igaz és önzetlen kapcsolatra vágyunk mindannyian. De félünk megszólítani a másikat, és megkérdezni tőle, hogy is van, miben segíthetnénk neki. A bizalom a szeretetből és a segítőkészségből épül fel, melyet a hit táplál. A keskeny út a lábunk előtt van, csak rá kell lépni és haladni rajta. Az igaz, hogy ez nem száguldásra lett tervezve, hanem egy életen át tartó haladás Isten felé a megérkezés bizodalmával.
