A héten megkezdődik december hava, és lassan lépten-nyomon szembesülhetünk azzal, hogy közeledik a karácsony.
A szupermarketek és a helyi kisboltok kínálatában is megjelennek a szezonális cikkek, a Mikulás rövid tündöklése után-közben már elárasztanak a fenyődíszek, szaloncukrok és karácsonyi „ajándékötletek”. A műsorszolgáltatókból és a közösségi médiából is minden csapon ez folyik, az iskolák és önkormányzatok és sok civil közösség is már az ünnepi programjait szervezi.
A keresztény gyülekezetek is elköszöntek a most véget ért egyházi évtől, és készülünk az újra, az advent első vasárnapján kezdődőre. És mindenki, aki hitoktatással foglalkozik, ilyenkor már minimum nagyjából tudja, hogy hogyan is fog zajlani idén az a bizonyos „gyerekkarácsony”. (Most elég érdekesen alakul a naptárban az ünnep, mert advent negyedik vasárnapjának délutánja már maga a szenteste…)
Egy általam igen tisztelt kedves ismerősöm erős fenntartásokkal viseltetik a karácsonyi „gyerekműsor”-ral kapcsolatban, mert szerinte tényleg csak show az egész, a kicsik kirakatba tett szerepeltetése, ráadásul nagyrészt olyan szülőknek, akik az esztendő más napjain be sem teszik a lábukat a templomba…Persze, értem, és van is igazsága.
De azt gondolom, hogy ezt is – mint amúgy minden mást – lehet jól és kevésbé jól is csinálni. Ezért jó, ha végiggondolunk néhány szempontot.
Egyrészt azt, hogy ez voltaképpen drámapedagógia.
Hatalmas alföldi gyülekezetben nőttem fel, és a karácsony szentesti szereplésből csak arra emlékszem, hogy a több, mint száz gyerek közt nekem is volt valami nagy szövegfolyamban egy mondatom. Már fogalmam sincs, miről szólt… Meg láttam már sok olyan gyerekkarácsonyi műsort, ami versek egymásutánjából állt, melyeket ünneplőbe öltöztetett kicsik vigyázzállásban felmondtak. Amúgy aranyosak voltak…
Sokkal keményebb munkát igényel a pedagógus, hitoktató, lelkész részéről karácsonyi témájú jeleneteket betanítani, mozgással, díszletekkel, jelmezekkel – amiket szintén ki kell találni és el kell készíteni, de sokkal mélyebb és maradandóbb élmény lesz a gyermekeknek. Mert magába a karácsonyi történetbe lépnek és öltöznek bele, sokkal jobban átélik a dinamikáját. Hogy mit jelent hosszan vándorolni Betlehemig, milyen érzés elutasításokba ütközni, milyen lehet fényes angyalokkal vagy bumfordi pásztorokkal beszélgetni és így különböző megerősítéseket kapni.
A másik fontos szempont a biblikus, keresztény teológia. Ugyebár ☺. Ami nem feltétlen valami fennkölt fejtegetést jelent, hanem olyan vezérlő elvet, mely át kell hasson minden tartalmat és formát egyházi, gyülekezeti történéseinkben. Hogy biztosítsa a minőséget, hitelességet és a jó egyensúlyt komolyság és derű között is.
Szóval lehet bukolikus és önmagáért való poénokkal telezsúfolt pásztorjátékot színre vinni, csak nem érdemes. Legalábbis a gyermekek templomi, szentesti szolgálatában nem. De lehet figyelni arra, hogy az angyalok megszólalásában ott legyen a minden sötéten áttörő örömhír, a szent szülepár tipródásában megjelenjen a feltétlen bizalom Isten iránt, a bölcsek babalátogatásában pedig felragyogjon a majdani Király méltósága, és az ajándékozás szent gyökere is.
És így lehet, jó érzékkel, olyan jeleneteket is behozni a szentesti közösségbe, amik nem feltétlen a bibliai történetet dolgozzák fel, de tartalmukban, mondanivalójukban mégis biblikusak. Mondjuk a nagyobbacskák részéről egy karácsonyi vásárban játszódó tévés riportot megjeleníteni, ahol kimondatnak a mi emberi ünnepre készülődésünknek fonákságai és hiányai, de igei válaszok is vannak rá. Vagy a kicsik eljátszhatják a betlehemi mező állatkáit, „akik” minden gyengeségük ellenére részt vehetnek a szent Gyermek ünneplésében…
Az én hittanosaim már jó ideje nyaggatnak az idei jelenetekért, szerepekért, amik senkinek sem kötelezőek, de sokaknak várva vártak. Mert maradandó és jó emlékeik vannak az előző karácsonyokról, és örömteli készülődésük átragad a kisebbekre, az újakra is. De tudják azt is, hogy aznap ők fognak „prédikálni”, hogy ez nem bohóckodás vagy csak szerepelgetés, hanem valami nagyon fontosat kell elmondanunk a felnőtteknek.
Adja Isten, hogy sikerüljön, és Neki is öröme teljék benne…
