A jeruzsálemi templomban éjjel-nappal imádkozó és böjtölő özvegy Anna alakjában olyan valaki lép elénk a 2000 éves múlt homályából, aki az első karácsonyt még adventnek élte át. Várta Jeruzsálem, Izrael megváltását, a Megváltót. 84 éves, ha fiatal lányként férjhez ment, már 7 év után, huszonévesen megözvegyült… legalább 6 évtizede él már egyedül.
Ennyit tudunk róla, a megelőző életéről, de hogy e bő fél évszázad alatt miben volt része (veszteségek, nehézségek, kiszolgáltatottság, nélkülözés – ami abban a korban egy egyedülálló özvegynek kijutott) pontosan nem tudjuk. Voltak-e gyerekek, unokák, család? Valószínűleg nem, hiszen magányosan, szinte a templomban élt.
Mi, pedig – magányunkból vagy szeretteink-családunk köréből – csak nézzük Annát és kérdezzük: Neked milyen volt ez a magányos karácsony?
Mindennapi terheink alól kitekintve, fáradtan, hordozva munka, család, barátok, ellenségek, kihívások, gondok terheit – kérdezzük: Hogy bírtad, Anna, annyi éven-évtizeden át? Hogy volt erőd, reményed, örömöd, kitartásod…?
Szegényes vagy gazdag otthonunkból, kicsi vagy nagy lakásunk, biztonságunk, vagyonunk melegéből kérdezzük őt: Öreg, kicsi, gyenge Anna, nem nélkülöztél? A holnap aggodalmával, a kiszolgáltatottság rémével, a veszteség fájdalmával sokat harcoltál? Volt-e valamid? Valakid, Anna?
Anna pedig a Biblia lapjairól válaszol nekünk. Egyetlen szavát sem jegyezték fel, mégis szól hozzánk:
Gazdag vagyok, mert vannak szavaim. Szüntelenül imádkozom: szavaim vannak Istenhez, éjjel-nappal beszélgetek Vele, nem vagyok egyedül, terheket, félelmeket, jót-rosszat Vele osztok meg. Nincsen órám, amelyben Ő ne lenne jelen, nincsen dolgom, amit ne Ő hordozna, nincs nap, mikor ne lenne velem.
Vele nincs magány, vele hordozható a teher, vele begyógyul a seb, a veszteség, vele megharcolható aggodalom, félelem, próba. Vele élhető az élet.
Beszélgetek Vele: nemcsak magamért könyörgök, hanem meg-megújuló hittel, hűséggel imádkozom szeretteimért, népemért: Isten szabadításáért. Nem adom fel, nem hagyom abba soha, amíg élek, amit megtehetek értük, azt megteszem: imádkozom és bízva remélek fáradhatatlanul. Isten elé viszem őket és az Ő tekintete fényében még őket is másképpen – tisztábban látom.
És vannak Tőle kapott szavaim: mikor válaszol, vigasztal, erősít – mikor abban a kisgyermekben megmutatta szeretetét és arcában rám mosolygott az én Istenem.
És vannak szavaim Istenről – nekik, a többieknek. Ezüstöm és aranyam nincsen, de szavaim Őróla vannak! Szeretetéről, valósággá vált ígéreteiről, megszabadító jelenlétéről beszélek nekik. Az embereknek, akik várják a szabadulást, a biztatást, a gyógyító-megtisztító Igét. Mondom, amit csak én mondhatok, adom a szavakat, az Istentől kapott szavaimat.
Anna azonban nem csak válaszol, hanem kérdez is: Van-e olyan gazdagságod, mint nekem? Terhekben, magányodban, próbáidban vannak-e szavaid Istenhez? Önmagadat és szeretteidet is hordozók? És ebben az adventben, a testté lett Ige ünnepében vannak-e szavaid Istentől? Amikben valósággá lett a közelsége? És a körülötted élők számára, akik várják a megváltást, akiknek olyan nagy szükségük lenne rá – vannak-e szavaid Istenről?