Perintfalvi Rita „teológusnő” dörgedelmes posztot tett ki Facebook oldalára ezzel a címmel: „Semjén Zsoltnak üzenem: nincsen fájdalmasabb dolog a vágyak elfojtásánál!”. Attól most tekintsünk el, hogy vajon mennyire ízléses egy vers elemzése kapcsán egy ismert közszereplő belső lelki világának nyilvános elemzése. Attól tartok, ez az üzengetés a szexualitásról többet elmond arról, aki üzen, mint arról, akinek üzen. De ezt hagyjuk. Semmi kedvem Perintfalvi Rita lelkének elemzéséhez.
Annál inkább érdekes a „teológusnő” tételmondata: „nincs fájdalmasabb dolog a vágyak elfojtásánál”. Ez ám aztán a nagy felfedezés!
Minthogy az ember természeti lény is, a szexualitás kezelése minden kultúra alapkérdése. Sőt, azt is lehetne mondani, egy kultúra létrejöttének egyik alapfeltétele, hogy milyen normarendszert alkot az ember szexuális ösztönvilágának a kiélésére. Ilyen szempontból minden kultúra fegyelem és ösztön egyensúlyán alapul. Ahol ez megbomlik, beláthatatlan folyamatok indulnak el.
Nem kétséges, hogy napjaink uralkodó balliberális ideológiája a szexuális vágyak emancipációján alapul egy fegyelemközpontú keresztény kultúrával szemben. Még az sem állítható, hogy a keresztény kultúra mindig meg tudta oldani a fegyelem és ösztön kényes egyensúlyát. A test és lélek merev, dualista szétválasztása sok félreértés, lelki zavar forrása lehet.
Vélhetően az erre adott történelmi válasz a test teljes felszabadításának eszménye, a szexuális vágyak emancipációja. Viszont ennek súlyos, alig belátható, társadalmi szintű, káros következményei lehetnek. Ugyanis amikor a vágy igazolja a szexualitást, akkor minden normarendszer összeomlik, hiszen ki mondja meg, mi az a végső tekintély, amelyre hivatkozva a szexualitás kiélését szabályozni lehet?
A kereszténység történelmi szerepe abban is jelentős, hogy létre tudta hozni a szexualitás normatív megélésének kultúráját. Ami nem azt jelenti, hogy kivétel nélkül mindenki a norma szerint élt, de volt norma. Normát pedig azért lehetett létrehozni, mert Isten volt az eredete.
Abban a pillanatban, amikor a normarendszer összeomlik, s a vágy legitimálja a szexualitást, megszűnnek a határok, s nincs az az érvelés, amely a szexuális viszonyulásokat végérvényesen szabályozni tudná.
Perintfalvi Ritának abban még lehet is igazsága, hogy az elfojtás akár károkat is okozhat, de az már nem áll, hogy „nincsen fájdalmasabb dolog a vágyak elfojtásánál”. Ha ugyanis a vágy igazol, akkor minden lehet. Akkor szétesik a normarendszer, szétesnek az alapok. Ez az ideológia, amely minden, csak nem keresztény, oda fog vezetni, hogy nincs megállás, s előbb utóbb elfogadottak lesznek a szexualitás kiélésének olyan formái is, amelyek ma még tiltottak. Ki mondja meg, hogy hol a határ?
Könnyű belátni, hogy ez a folyamat a társadalom teljes széteséséhez vezet. Nem kell különösebb fantázia annak előrelátásához, hogy a Nyugat töretlenül halad a megsemmisülés felé, s ennek a „haladásnak” egyik alapvető tünete a szexualitás és fegyelem egyensúlyának megbomlása. S ami még súlyosabb, hogy ehhez olyan „teológusnők” asszisztálnak nálunk, mint Perintfalvi Rita.
(Fotó: Adrien Converse, Unsplash. L.)
