Régebben az a vélekedés terjedt el, még jellemeztünk is vele egy-két feledékeny embert, hogy olyan a memóriája, mint az aranyhalnak, ami köztudomásúan nem hosszútávú. Úgy tartották, hogy az aranyhalak mindössze 3–5 másodpercig képesek visszaemlékezni a dolgokra, aztán törlődik minden a rendszerükből. Szerencsére a fejlett világban arra is van pénz, hogy több olyan „komoly” kutatást is finanszírozzanak, mely a világ sarokpontjait megváltoztatja, és öles léptekkel tolja előre a tudomány szekerét. A Plymouth Egyetemen zajlott egyik kutatás során kiderült ugyanis, hogy a halak akár három hónappal korábbi „eseményekre” is vissza tudnak emlékezni, sőt még időérzékük is van. A kísérletek során az aranyhalak csak akkor jutottak élelemhez, ha hozzáértek egy gombhoz, amely viszont naponta csak egy órán keresztül működött. Egy idő után a kísérleti alanyok megtanulták, hogy mikor lehet enni, mindig ugyanabban az időpontban tértek vissza ehhez a gombhoz. Ismét megdőlt egy városi legenda, eljutottunk odáig, hogy az aranyhalaknak komoly emlékezőtehetsége van. (Már ha lehet hinni annak, amit brit tudósok állapítottak meg!)
De vajon mi, emberek hogy állunk az emlékezet kérdésével? Az iskolás időszakra visszagondolva, voltak olyanok, akiknek a fejében bizonyára szivacs volt, mely minden anyagot magába szívott. Akadtak olyanok is, akik képesek voltak ugyan bármit bemagolni, de a felelés/dolgozat után két nappal már semmire sem emlékeztek az egészből. De volt néhány olyan kiválasztott is, akiket képi memóriával áldott meg a Gondviselés, és szinte látták maguk előtt a tankönyvet, ezért úgy tudták felmondani a tanultakat, mintha olvasták volna. És persze voltak az egyszerű halandók, akik, ha nem látták meg a logikai összefüggéseket az anyagban, akkor bizony a feladott penzum sehogy sem akart belemenni a kemény fejükbe. (Most azokról nem szólnék, akik meg sem próbálták elsajátítani a tananyagot.)
Jelenleg is épp egy össznépi memóriavizsgálat közepében vagyunk, amit úgy hívnak, hogy választás. Sokan némi cinizmussal úgy fogalmaznak, hogy lehet választani a rossz és a még rosszabb között, vagy, hogy a bárány demokratikusan eldöntheti, hogy melyik farkasnak legyen az ebédje. De ne legyünk ennyire rosszindulatúak, és vizsgáljuk meg inkább, hogy mi történt az elmúlt ciklusban. Mennyit fejlődött, szépült a lakókörnyezetünk? Voltak-e új, közösséget szolgáló beruházások? Esetleg azt kellett-e hallani, hogy holmi prominens személyt – talán nem is alaptalanul – csak „Mr. 20%”-nak neveznek a túlárazott beruházásoknál jelentkező visszaosztás miatt? De lehet, hogy ez is csak városi legenda, mert a hatóságoknak az ilyesmi nem szokott feltűnni? Sokszor hallottuk már mosakodó főemberektől, hogy ők bizony ezzel vagy azzal a helyzettel nem tudnak mit kezdeni, mert meg kell felelni EU-s szabályoknak. Itt van pl. a földi szúnyogirtás, mellyel inkább a lakosságot mérgezik a szúnyogok helyett. Számtalan visszajelzés bizonyítja, hogy semmit nem ér, ha tele fújják az utcákat és a házakat, miközben hátul az udvarokban szabadon és háborítatlanul tenyésznek a vérszívók, de azért minden évben újra kezdik. Einstein szerint az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és közben azt várni, hogy más legyen az eredmény. Vagy ennyire gyenge a memória?
De az EU demokrácia bajnokainak sem számít pl. a 2017-es népszavazás, miszerint az óraátállítást meg kell szüntetni. Mára már bizonyították, hogy nem igazán jelentős a művelet gazdasági haszna, miközben káros az emberek egészségre az óra tologatása. Az erdélyi autonómiáért összegyűjtött 1.000.000 aláírással sem foglalkoztak, nem is beszélnek róla. Szépen csendben kihullanak mindezek az emlékezetből. Vagy az is a cél, hogy menjenek feledésbe?!
Vannak olyan kérdések is, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a mostani Európai Uniós választásokhoz, és csak részben tartoznak a helyi önkormányzatokra. Persze ez sem igaz teljesen így, mivel –szerintem – minden helyben tapasztalható probléma az önkormányzatokra is tartozik, még akkor is, ha nem ők jogosultak az intézkedésre, mert nekik azonnal jelezni kellene a problémákat a döntéshozók pl. a kormány felé, és folyamatosan lobbizni a megoldásért. Ilyen jelentős ügy az egészségügyi ellátás, vagy inkább helyesen az egészségügyi „elnemlátás”. Hogy lehet, hogy 3-4 hónapot kell várni egy diagnosztikai vizsgálatra, műtétekre pedig éveket, vagy el lehet menni a privát szférába, és kemény összeget kifizetni, egy-egy műtétre akár milliókat? Ilyen panaszok esetén mindig azt halljuk, hogy több pénz kellene, hogy jobban menjenek a dolgok. De hiába adunk egy féllábúnak akár 1 milliárdot, akkor sem lesz belőle világbajnok maratonfutásban. Sokkal komolyabban kellene ellenőrizni, hogy mire és mennyit költenek egy-egy területen. Az nem túl életszerű, hogy az államiban veszteséges egy tevékenység, míg a privátban ugyanaz prosperál. Hogy hiszik, csak úgy elfelejtjük, hogy mennyit fizettünk be az egészségügyi kasszába évtizedeken keresztül, és amikor kell, nem kapunk érte rendes ellátást?
Van egy vicc, mely arról, szól, hogy miről ismerszik meg egy vérbeli politikus. Nos, arról, hogy amikor lát egy mikrofont, akkor rögtön úgy érzi, hogy neki beszélnie kell legalább 15 percig. De mindezt úgy kell tennie, hogy még véletlenül se mondjon semmi lényegeset vagy fontosat, amit később számon lehet kérni rajta. Mikszáth Kálmán a szavazókat libákhoz hasonlította egyik novellájában, mivel a libákat 6 hétig tömni kell, és csak aztán mehetnek a piacra. A szavazókat is 6 hétig kell etetni és itatni szerinte, és utána – nagy ígéret halmazzal a hónuk alatt – mehetnek is az urnához. Ma is lehet sajnos arra építeni, hogy az ilyen rövidtávú memória az urnáig épp kitart.
De ha valakinek nem ilyen rövid a memóriája, akkor már nem ilyen egyszerű a választás, és az sem segít, hogy többnyire sajnos elég szerény a felhozatal. Azonban José Alberto ‘Pepe‘ Mujica Cordano volt uruguayi elnök mondása – a pénz és a hatalom nem változtatja meg az embereket, csak felszínre hozza a valódi tulajdonságaikat – valamelyest megkönnyíti, hogy hova is kerüljön az X.
Sajnos a jelen helyzet sokkal bonyolultabb, mint egy egyszerű választás, mert nem csak arról kell dönteni, hogy ki kerüljön közelebb a húsosfazékhoz, ki a legérdemesebb egy-egy a pozícióra. Nagy dilemma ugyanis a biztonság kérdése, hiszen a szomszédban háború dúl, és a nyugat benzines kannával akarja eloltani a tüzet. De az országhatáron belül is harcolni kell a normalitásért, és saját identitásunk megőrzéséért. Most nem az az idő van, amikor a felforgató eszmékkel, önjelölt megmondó emberekkel, valami kipróbálatlan újdonsággal szabadon kísérletezhetünk. Látni kell, hogy vannak, akik csak közelebb szeretnének kerülni a kondérhoz, hogy ne csak érezzék a főtt hús illatát, hanem nagykanállal szedhessenek belőle. Milyen más lenne a világ, ha a nagyobb tisztség azzal járna, arra kötelezne, hogy a megválasztott többet tegyen be a közös kondérba, mint a többiek!
Az Ukrajnában dúló háború számomra leegyszerűsíti a kérdést, hogy hova is tegyem azt a bizonyos X-et, mert háború és béke a tét. Mostanság Európa egyre jobban sodródik a III. világháború felé, és szinte egymást licitálják túl a politikusok ebben a pszichózisban. Sajnos koruknál fogva egyre kevesebben vannak már köztünk, akik a saját bőrükön tapasztalták a világháború borzalmait, és ezért mintha a közös emlékezet is egyre inkább halványodna ebben a kérdésben is. Nem akarom én megítélni a „hős, oroszlánszívű” politikusokat, vezetőket, de miért mindig másokat akarnak kiküldeni a frontra, miközben ők a hátország biztonságából uszítanak csak. Sokkal hitelesebb lenne, ha a súlyos mondatokat egy valódi lövészárokból, golyózápor közepette fogalmaznák meg. Ha a “Gyertek!” és nem a “Menjetek!” hagyná el a szájukat. Így azonban rájuk is érvényes a 62. zsoltár megállapítása: „hazugságban telik kedvük, szájukkal áldanak, szívükben átkoznak.”
Mint keresztyén ember, én csakis a békére tudok szavazni, még véletlenül sem a pusztításra, öldöklésre. Jézus tanítása a szeretet tanítása, mely az életet szolgálja. Még a mellette kiállni szándékozó, jogosnak látszó visszavágás pillanatában is Jézus elteteti a kardot Péterrel, és figyelmezteti, hogy aki kardot ragad, azaz erőszakhoz folyamodik, az kard által veszik el, azaz erőszaknak esik áldozatul. Mindenki előtt világos és örök példa Urunk élete, hogy a Jó Pásztor magát áldozza fel a nyáj megmentésért, nem pedig azokat, akiket vezetni hivatott, csak azért, hogy ő megmenekülhessen. Nem ártana emlékezni és folyamatosan emlékeztetni erre, hogy megóvjon a feledékenység káros következményeitől, a rossz döntésektől.
