Kedd reggel miután egy csomó magánrendelésről visszapattant a kérésem, utolsó esélyként hívtam a csornai kórházat. Szinte reménytelenül, de mégis azzal a fohásszal, hogy hátha sikerül bejutni egy szakorvosi vizsgálatra.
„A fül-orr-gégészetre január 6-ánál előbb nem lehet bejelentkezni. Minden idei időpont betelt” –Válaszolt az ismeretlen hang, de azért megkérdezte, mennyire nagy a baj. Elmondtam, hogy már harmadik hete vagyok beteg és a gyógyszer, amit eddig szedtem, nem úgy hatott, ahogy vártam. Nagy sóhajt hallottam, majd kiszakadt belőle: „Hogyan segíthetnék magán?” Egy darabig néma csend következett, aztán megkérdezte: „Be tud jönni holnap 11-re?”
Nem tudom, mi változott hirtelen, hogy volt ez lehetséges, de abban a pillanatban, mint még korábban talán soha ennyire mélyen, megértettem, mit is jelent az angyali üzenet: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat!” Annyi sztereotípia, annyi rossz beidegződés és sajnos rossz tapasztalat is van a magyar egészségüggyel kapcsolatosan, hogy szinte sírásig meghatott ez a semmiből jött jóindulat. Valaki a vonal másik végén, akinek se rokona, se barátja, de még csak ismerőse sem vagyok, minden tőle telhető módon segíteni próbált. Ez elképesztő! Isteni beavatkozásként éltem meg.
Hiszem, hogy az a személy, kit angyalnak nevez a Szentírás, több mint az a pufók kis pucér gyermek a templomok freskóin, vagy a szárnyas pihekönnyű fuvallat a képeslapokon. Isten küldötte, aki örömhírt hoz. Nekem és a kedves Olvasónak is, aki hozzám hasonlóan talán nem zökkenőmentesen éli meg az idei adventet. Az én angyalaim hárman vannak. Első alkalommal a segítőkészség és jóindulat hangján szólítottak meg. Döbbenten pislogtam, hogy ez tényleg megtörténik! A valódi gyógyulás kezdetének idejét hirdette. Másodjára a féltő szeretet és a figyelem hangján szólt az orvos személyében. Nem csak az egészségem és emberi méltóságom tudtam a legjobb helyen, de azt is éreztem, hogy van valakim, aki még a lelket is tartja bennem. Végül pedig a gondoskodás hangján is megszólalt az angyal, mikor még másnap is számított a hogylétem. Hálás vagyok nekik az ellátásért, de azért is, mert tudtukon kívül egészen személyes lett az a megkönnyebbülés, amit a pásztorok, napkeleti bölcsek és minden egyes ember érezhetett az első karácsonyon. Van szabadulás! Végre felengedhet a görcsbe rándult lélek, mert itt a segítség. Velünk az Isten!
Talán furcsa ezt mondani, de hálás vagyok ezért a hangszál és arcüreg gyulladásért, mert csendre és elfogadásra késztet. Panaszkodhatnék, sírhatnék, hogy miért pont velem történik ez, de inkább megköszönöm, hogy pont időben láthattam rá más szemmel a karácsonyi történetre, és a csöndemben meghallottam az angyali szót. Végre megértem rá, hogy meghalljam azt is, hogy üdvözítőnk született Jézus Krisztusban.
Az enyém is lett ezen a szép ünnepen Mária éneke: „Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben, mert rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön.”
Isten áldja az egészségügyben dolgozókat, akik akkor is vigyáznak ránk, amikor mi már letettük a munkát!
Áldott, békés ünnepet kívánok nagy felismerésekkel és jó egészséggel!
