A szekularizáció kifejezés az egyházi javak világi kézbe kerülését jelentő latin saecularisatio szóból származik.
Franciaországban régóta próbálták az egyházat elválasztani az államtól. Nyilván ez összefüggött a köztársaságpárti vagy royalista párti politikai küzdelemmel is. A francia forradalom óta teljesen egyértelmű volt ez az akarat. 1905 márciusában végül hoztak egy szeparációs törvényt, anélkül, hogy a felekezeteket az előkészítésébe bevonták volna. A szociális béke és a morális felszabadulás törvényének nevezték.
Az állami semlegesség jegyében biztosították a lelkiismereti szabadságot és a vallás szabad gyakorlását. Rögzítették, hogy az állam nem ismer el és nem finanszíroz egy felekezetet sem. A műemlékek fenntartására szolgáló támogatás kivételével törölték az egyházi kiadásokat.
Az egyházi vagyon azon részét, mely az államtól származott, visszavették. A jótékonysági vagy nem vallásgyakorlási célt szolgáló javakat a hasonló célt szolgáló közhasznú intézmények tulajdonába adták. Az egyházi célokat szolgáló épületek állami tulajdonba kerültek.
Az egyház úgy kaphatott csak épületet használatra, ha önfenntartó egyesületként alakult meg. DE vallási jelképeket nem használhatott nyilvános helyeken és középületeken.
Azonban érthetjük azt is, hogy a tudományos, lelki javakat, eredményeket is elvehetik. Gondolhatunk az iskolák, egyetemek, kórházak elvételére. A funkciók és lehetőségek elvétele. Ami a történelem során sajátos okok miatt az egyház kezelésébe jutott, azokat kezdték el lassan, vagy gyorsan elvenni. A második világháború után már felgyorsultak ezek a folyamatok.
A diakónia, szegények támogatása sem maradhatott csak egyházi funkció. Étkeztetés, ételosztás ma már csak szervezés kérdése. A nagyáruházak is hoznak létre élelmiszerbankot, ahová küldik a még felhasználható élelmiszert.
A csecsemők örökbefogadása, csecsemőotthonok, gyermekotthonok alakítása is megy már egyház nélkül is.
A társadalom az egyházaktól tanulva maga is felépíti a segítő szervezeteket, vagy minden hasznos funkciót, közösségszervezést átvesz.
Ezt akár pozitív eredmények is mondhatjuk. Hiszen Jézus tanított a sóról és a mécsesről. Jó dolog példának lenni és megtanítani az embereket Isten parancsolatainak komolyan vételére és átvételére.
Megfigyelhető, ha egy településen az egyház nekilát szervezni bármit, nyári gyerektábort, felnőttek közösségét, közös munkát, akkor előbb utóbb megjelennek azok is, akik átveszik ezt. Iskolák, szülői munkaközösség. Mondhatjuk, hogy transzfer. Jó hatással van az élő egyház a közösségekre. Főleg ha együtt is tudnak működni.
Azonban megtörténik a történelem átírása, vagy elhallgatása is. Hiszen az egyházat és az infrastruktúráját igyekeznek különböző politikai erők használni céljaik eléréséhez. Vagy megtartani, vagy megszerezni a hatalmat. Pont olyan ez, mint amikor költők bizonyos verseit nem lehet betenni a kötetükbe, mert nem felel meg az épp aktuális államhatalomnak. Az egyház eredményeit a tudományokban, szociális szférában időnként el kell hallgatni.
Konkrét példa: a Vöröskereszt. JEAN HENRY DUNANT svájci közéleti személyiség, üzletember alapította meg a solferinoi ütközet(1859) után 1863-ban. 40 000 halott, és ugyanannyi sebesült láttán fogalmazódott meg, hogy a kiszolgáltatott embereket meg kell menteni, a családokat értesíteni kell. Ma nemigen írnak arról, hogy ez a férfi református volt, és egyházi háttérrel indult.
Azonban nem áll itt meg a szekularizáció. Nem fogja elismerni az egyház munkáját, ha nem fér bele a hatalmi képébe. Inkább azt mondja, hogy nincs rá szükség. Megy nélküle is. A szekularizáció ebben az esetben az, hogy az egyháztól egyre idegenebb társadalom átveszi az egyház funkcióit. Ezzel az egyházat egyre inkább kizárja a társadalomból. Mondjuk úgy, hogy gettó egyházat hoz létre, amire nincs szükség.
A szekularizáció az egyházi javak magán vagy állami célra való lefoglalása, politikai értelemben az állam és az egyház szétválasztása.
Így érthetjük, hogy az egyház sokáig fejlődő, a teljes társadalomra hatással bíró közösség volt. De amikor a hitelvei meggyengültek, a hívők hitetlenek lettek, a vallás visszaszorul a társadalomban, akkor az egyháztól el lehet venni mindenét. Ennek a folyamatnak a lényege, hogy megszüntessék az egyház hatását a társadalomra és emberekre.
Mi az egyház? Jézus Krisztus által elhívottak, kiválasztottak serege, akik össze akarják gyűjteni Isten népét, gyermekeit.
Ha az egyház csinál valamit, legyen betegápolás, diakónia, tanítás, közösségszervezés, annak forrása, hogy Isten mondja. „3 Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája. 4 Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta. „ 2 Tim 2, 3-4 Pál apostol írja Timótheusnak.
A szekularizált közösség is csinálhatja mindezeket. De a forrása valamilyen változó emberi érték. Elveknek, elvárásoknak akar megfelelni.
Egyházkritikát is kell megfogalmaznunk. Miért lett ilyen erős a szekularizáció és hatása? Amikor az egyház elfelejtette a forrását, azt hogy kinek tartozik számadással, és a világ értékei szerint kezdett működni, akkor kinyitotta a kaput a világ értékeinek, és maga is kezdett azzá lenni.
Bonhoeffer azt mondja, hogy nyugati egység és örökség egyedül Krisztusban van. „A Corpus christianum öröksége először a reformációban, majd a Felvilágosodásban bomlott fel a Corpus Christi-re és a világra. Ebben a felbomlásban nemcsak történelmi szükségszerűséget lát, hanem az egyház bűnét is. Az egyház abban vétkezett, hogy Krisztus evangéliumának üzenetét nem képviselte bátrabban és határozottabban. Ezzel valójában magára hagyta a világot.” Dr. Szűcs Ferenc
Az emberek, a világ fiai várják Isten fiainak a megjelenését. De nem azt akarják, hogy olyanná legyenek, mint ők.
Az egyház és szekularizált közösség között a különbség a forrásban van. Szociológusok mondták, hogy az egyház lelkisége, hite a közösség motorja. Nem a külső körülmények miatt működik az egyház, hanem a belső ereje és forrása miatt. Istenről beszélünk. Ezért az egyház, mint közösség tud gyógyulni, fel tud újból épülni. A legerősebb kötőelemmel rendelkezik.
Európában a szekularizmus végzi el azt a munkát a keresztyénséggel, amit az iszlám Észak-Afrikában, Kisázsiában, a Közel- és a Közép-Keleten. Új vallássá vált. A keresztyénséget nem újította meg, mint inkább elbizonytalanította és becsapta azokat a hívőket, akik megújulásra vágytak. Ma ezt élik az európai keresztyének.
Vannak rossz történelmi tapasztalatok a kereszténység társadalmi befolyásáról. De ebből az következik, hogy az egyháznak saját identitásában kell megerősödnie, Krisztusban és az ő igéjében kell újra meggyökereznie, az apostoli alapokhoz kell visszatérnie. A vallásosság, ha nincs benne Isten Lelke, akkor üres és nem tartja meg az egyházat. A szekularizáció, a világgal való kiegyezés nem hozott semmi jót. Az egyháznak ismét el kell hordoznia Istenhez való hűségéért a világtól való reakciókat. Ez az út van egyedül. Hűség és identitás.
Jürgen Habermas posztszekuláris világról beszél, és arról, hogy szekularizáltnak tartott társadalom összetartó ereje mennyire veszélyeztetett. Mindezt mondja úgy, hogy látja Európában az iszlám közösségek és vallás térnyerését. „Azonban a világméretű változások és a szembetűnő konfliktusok, amelyek vallási kérdésekkel kapcsolatban robbannak ki, kétségessé teszik, hogy valóban elveszítette-e fontosságát a vallás. A sokáig vitathatatlannak látszó állításnak, hogy a társadalom modernizációja szorosan összefügg a lakosság szekularizáltságának mértékével, szociológusok között egyre kevesebb híve van.” Jürgen Habermas
Európának, a jelenleg szekularizált társadalomnak igazán mégis az identitásában erős, Istenhez hűséges egyház az egyetlen támasza és jövője. Az az egyház, amelyik tudja az üzenetet, hogy elközelített az Isten országa, Jézus Krisztus által megváltott Isten, és visszavár.
