A pünkösdi nigériai keresztény-mészárlás elleni tiltakozásul kiadott EU-nyilatkozatot sikerült úgy megfogalmazni, hogy abban még véletlenül sincs kimondva: az áldozatok katolikus keresztények. Josep Borrell, kül-és biztonságpolitikai főképviselő, a szöveg jegyzője, ezzel tökéletesen eleget tett az amúgy az emberjogi retorikát csúcsra járató EU-ideológia azon alig leplezett politikai akaratának, hogy a keresztényüldözés elleni kiállást nem kell felvenni a politikailag korrekt szabadságharc céljai közé. Keresztényüldözés nem létezik, s az a bizonyított tény, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, az EU nyilván független és objektív tényellenőrzése szerint nem állja meg a helyét. Ha pedig mégis keresztényeket mészárolnak, mint most Nigériában, s nem lehet elkerülni a tiltakozás látszatát, akkor ki kell adni egy ilyen semmitmondó nyilatkozatot, amely csak arra való, hogy az erkölcsi kötelesség látszólag ki legyen pipálva. A technika nagyon egyszerű. A mészárlást egyedi esetként kell kezelni, nem kell belehelyezni a keresztényüldözések szélesebb kontextusába. Fel kell háborodni, követelni kell, hogy az ügyet ki kell vizsgálni, a tetteseket bíróság elé kell állítani, részvétet kell nyilvánítani az áldozatok családtagjai iránt, de még csak véletlenül sem szabad arról beszélni, hogy itt a célkeresztben nem pusztán néhány „worshippers” (miséző), „churchgoers” (templomba járó) áll – ahogy a nyilatkozat fogalmaz –, hanem maga a kereszténység. A keresztények üldözésére, módszeres gyilkolására érzékeny emberek számára ez a nyilatkozat egyenesen felháborító. Újabb bizonyítéka annak, hogy az EU valódi célja a keresztény öntudat eljelentéktelenítése és felszámolása. Ha ugyanis a keresztényüldözések elleni fellépés komoly hangsúlyt kapna, netán felkerülne az EU emberjogi célkitűzéseinek ügyeletes listájára, az bizony erősítené a kereszténység jelenlétének súlyát. De ez nem cél. Sőt. Mit lehet várni egy olyan EU-tól, amely még attól is félt, hogy a keresztény kulturális örökséget az alkotmányában felvállalja? Most már ahhoz is gyáva, hogy amikor keresztényeket nyilvánvalóan a hitük miatt gyilkolnak, akkor az áldozatokat néven nevezze. Ehelyett kiad egy emberjogi blablát, egy humanitáriusnak tűnő nyáladzást, amely valójában azt üzeni, hogy nyugodtan lehet keresztényeket mészárolni, komolyabb következménye úgysem lesz. A kereszténység nem ér annyit, amúgy emberjogilag, hogy miatta érdemes legyen politikai kockázatot vállalni.
Pontosabban nem is gyávaságról van itt szó, hanem nagyon is tudatos politikáról, amelynek ez a nyilatkozat is hű tükre. Az üldözött kereszténység ügye nem lehet téma, mert azzal maga a kereszténység lenne helyzetbe hozva. De a kereszténység nem játszik. Nincs a pályán.
A kereszténység eljelentéktelenítésének liberális politikája hosszú folyamat. S már ott tartunk, a meggyilkolt keresztényektől az EU azt a jogot is elveszi, hogy néven lehessen őket nevezni. Ehelyett jön az áltiltakozás, az emberjogi EU nagy dicsőségére.
Nem véletlen, hogy a kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő, Hölvényi György, a mészárlás kapcsán kiadott nyilatkozatában hangúlyozza: „Ki kell jelentenünk: Az egyház legkiemelkedőbb ünnepén elkövetett támadás a keresztény hívők ellen irányult.”
Nos, az EU-nyilatkozat nem mondja ki. Feltehetjük a költői kérdést, hogy az EU vajon mikor fogja végre elismerni a keresztényüldözést. A válasz nagyon egyszerű. Amíg ez a liberalizmusnak nevezett ideológiai alakzat marad az EU eszmei alapja, sohasem. Hiszen ennek az ideológiának az egyik lényegi alkotóeleme kereszténység közömbösítése. E politikai krédó szerint egy régi-új keresztény öntudat felépítése nem kívánatos.
(Kép: Xavéri Szent Ferenc templom, Owo, Nigéria. vaticannews.va)