Szerethető vagy. Ilyenre teremtett Isten. És ez mindaddig működik is, amíg természetesnek veszed, mint egy gyerek. Amikor kételkedni kezdesz, meg kényszeresen bizonyítani, meg rettegni attól, hogy nem leszel szeretve, akkor kezd szétesni az egész. És hát persze, értelek. Nem szeretett úgy, vagy egyáltalán nem, vagy konkrétan bántott, és arrogáns volt és igazságtalan, és becsapott és nem értetted, hogy miért, és most azt gondolod, hogy talán te voltál a hibás, hogy miattad volt, és hogy téged nem is lehet szeretni. Bizonyítani akarsz. Már nem tudsz bízni. Félsz.
„Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban …”
(Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában)
Akkor hogyan tovább?
Az jut eszembe, ahogy az Atya rád néz. „Örök szeretettel szeretlek.” (Jeremiás 31:3.) Ez nem feltételes mód. Nem ha jól viselkedsz, ha elég szép, kedves, okos, odaadó leszel, akkor.
Szerethető vagy! Isten teremtett azzá. És az Ő közelében találhatsz rá arra a belső önmagadra, aki gyermekként képes látni, hinni, bízni, szeretni. De tényleg csak az Ő közelében.
Kettéoszlik a tér: közel Hozzá és távol Tőle. Ez a kulcs. Hogy hol vagy. Az vagy, ahol vagy. Nála egész, Nála királyi gyermek, Nála az, aki könnyed biztonsággal tudja magáról, hogy szerethető és aki szeretni tudja a másikat, mint önmagát. Igen, mint önmagát. Nélküle csak sebesült vagy.
Az ember azt hiszi, hogy meg kell találnia a megfelelő embert. Pedig nem. Istent kell megtalálnia! Mert az Ő közelében kel életre bennünk az az ember, aki már nem akar megfelelni és aki már nem várja el senkitől, hogy megfeleljen neki. Csak járja az útját azokkal, akikkel éppen lehet: akik ott vannak, vele együtt. Az Ő közelében.