Az a keresztény alaptétel, hogy a feltámadott Krisztussal közösségben az embernek örök élete lehet, szétfeszíti a ma ismert racionalitás kereteit. Ha tehát az a kérdés, hogy az egyház miért nem képes a mainál sokkal hatékonyabban megszólítani az embereket, akkor a válasz nagyon egyszerű: azért, mert az örök életről szóló üzenet egyre többek számára nem hihető.
Ez azért van így, mert azt, hogy a ma embere mit tekint racionálisnak és mit nem, a felvilágosodás nyomán kibontakozó természettudományos világkép szabja meg: racionális egy olyan állítás, amely a természettudomány eszközeivel bizonyítható. Ezért aztán a természettudomány nem is szorítkozhat másra, csak az anyagnak nevezett valami mozgásának a leírására. Ekként az ember és világa biokémiai-fizikai folyamatok bonyolult összessége, s a racionalitás e folyamatok törvényszerűségeinek a megértésében áll. Egy ilyen világkép szerint a keresztény valóságértelmezés, amely az emberi lényeg megértését egy Istennek nevezett végső hatalommal hozza összefüggésbe, s ennek nyomán az emberit az örökkévalóság részeként értelmezi, teljességgel elfogadhatatlan. Tekintettel arra, hogy a felvilágosodás világképe a nyugati kultúrkörben maga lett az állítólagosan racionális alapokon nyugvó modernitás, kialakult egy teljesen torz, és minden valódi racionális alapot nélkülöző, világnézeti normának tekintett hiedelem, amely az emberi sorsról szóló, racionálisnak elfogadott állítások határait a természettudományok kalodájába szorította. Ezzel a modernitás a megismerést fizikába, vagyis a természetbe zárta, a metafizikai dimenziót pedig a mítoszok világába sorolta. Ez a fejlemény olyannyira meghatározó, hogy még a maradványkereszténység nagy részét is átjárta, s a mai keresztény-konzervatív értelmiség nagy része is csak a kereszténység hagyományőrző szerepéig jut el, de teológiai mélységeivel már nem tud mit kezdeni. Ilyenkor jön aztán az ünnepi szépet mondás, humanista, de valójában végtelenül üres szólamok puffogtatása.
A felvilágosodás és folyományai teljesen nyilvánvalóan zsákutca, hiszen ettől kezdve minden olyan emberről szóló állítás, amelyet a természettudomány nem tud igazolni, hiteltelennek tűnik fel. Ez a modernitásnak nevezett csökevényes racionalitás azt érte el, hogy leszoktatta az embereket a létkérdésekről. Ha az úgynevezett tudomány nem tud válaszolni alapvető kérdésekre, mert azok szükségszerűen túlmutatnak az önmagában vett természeten, akkor azokkal a kérdésekkel nem kell foglalkozni. Így például nem kell olyan kérdést feltenni, van-e az emberi életnek valamilyen végső értelme és célja, netán rendeltetése. Ebbe a körbe esik az a kérdés is, hogy van-e örök élet. Ezek amolyan komolytalan kérdések, amelyekre úgysincs végső válasz, jobb tehát a metafizikát végleg kiiktatni a racionalitás köréből. Húsvétkor is jobb beszélni nyusziról, ételekről, locsolkodásról, tavaszi megújulásról, fölösleges ezt az idillt megzavarni élet és halál súlyos és nyomasztó kérdéseivel. Amit a modernitás hozott, az csak beszűkülés és korlátoltság.
Holott a keresztény ember-értelmezésnek, amely az emberi lényeg megértését Istennel hozza összefüggésbe, igenis megvan a racionális alapja. Ez pedig az, hogy míg a tudomány valóban képes leírni a fizikai-természeti világ, benne az emberi működés törvényszerűségeinek egy részét, arra már nem képes válaszolni, hogy vajon mi az az emberben, ebben a természeti lényben, ami képes kilépni a természetből és a világot vizsgálódás tárgyává tenni. Jó, hogy az ember képes megismerni, de mi az az emberben, ami megismer? Ki ismeri a megismerőt? Erre már nincs válasz, mert ez már túlmutat azon, ami fizika, ami természet, s óhatatlanul is felveti az emberi lét legnagyobb titkát, természet és szellem kapcsolatát. Mondjon akárki akármit, az emberi lényeg igenis kapcsolódik ahhoz, ami túlmutat a természet végességén, és csak az örökkévalóságban találja meg eredetét. Az örök életről szóló keresztény üzenet tehát egyáltalán nem valamiféle agyament képzelgés, hanem azon a mély belátáson alapul, hogy az ember önmagából nem magyarázható. S ez igenis racionális felvetés. Az a nézet, amely a nyugati civilizáció történetét két részre osztotta, s azt mondta, hogy ami a felvilágosodás előtt volt, az vakság, idióták világa, de bezzeg ami utána jött, az ész világossága, szemenszedett hazugság. Talán inkább pont fordítva, a metafizikai világkép leépítése hozta el a transzcendens iránti teljes érzéketlenséget.
De azért mégsem teljesen. Mert itt van az egyház, amely azt a keresztény üzenetet hirdeti, hogy az emberi lét valódi lényege szerint részvétel Isten örökkévalóságában. A húsvét létünnep. S igen, ez a sokszor csepült egyház a roncsolódott, de mégis megőrzött metafizikai hagyomány egyetlen intézményes képviselője. S emberek tízezrei mennek el ma is templomba, ahol arról hallanak, hogy az emberi lét igenis kapcsolódik ahhoz, ami örökkévaló. Ez óriási!
Úgyhogy az örök életről szóló keresztény üzenet nagyon is hihető, nagyon is racionális alapja van. Ennek belátásához viszont le kell leplezni az ateista-materialista ember-és világmagyarázat elvi tarthatatlanságát, amely abban áll, hogy az emberi lét végső értelméről nem tud mondani semmit sem. Pontosabban, a semmit tudja mondani.
A Húsvét az Isten örökkévalóságában gyökerező emberi lét ünnepe, szembenállás a semmivel.
Áldott Húsvéti Ünnepeket mindenkinek!
(Kép: Albrecht Dürer: Feltámadás, 1512. Google Art Project.)
