Azt szoktuk mondani, hogy Jézus Krisztus feltámadása megnyitotta az utat az ember számára az Istennel való végső, teljes és örök közösség felé.
Mire jön az ismert válasz, hogy az örök életről szóló üzenet csak ópium azok számára, akik ebben a világban nem találják boldogságukat, s most azzal vigasztalódnak, hogy amit itt nem kaptak meg, majd odaát az övék lehet. S azóta is csökönyösen tartja magát az az elképzelés, hogy nem a túlvilágban kell keresni a boldogságot, hanem ezt a világot kell olyanná formálni, amelyben az ember végre kiteljesedhet. Az örök életbe vetett hit úgymond a gyenge ember hite, aki fél szembenézni létének kihívásaival.
Ehhez csak annyit, hogy van szerencsénk ismerni személyes tapasztalatból is azokat a történelmi vállalkozásokat, amelyek földi paradicsomot ígértek, hogy aztán a végén totális diktatúrába lényegüljenek át. Úgyhogy, ha bárki is itt azt ígéri, bármilyen jelszóval, hogy hamarosan eljön majd az ember-teremtette tökéletes világ, önkéntelenül is összerezzenek. Különben is, elég csak egy futó pillantást vetni a történelem bármely szeletére, valahogy nem bírom meglátni, hogy valaha is sikerült volna meghaladni az embert magát, aki állítólag képes az ideális világ létrehozására.
Ezzel szemben az igazság az, hogy az örök életről szóló üzenet nemhogy nem menekülés ebből a világból, hanem a lehető legradikálisabb szembenézés ennek a világnak, s benne az embernek a végső esendőségével, nyomorúságával és átmenetiségével. Az örök élet ugyanis viszonylagossá teszi ezt a világot, amelyet az ember szeretne öröknek látni. De hát az a helyzet, hogy nem az. Ahogy ez a világ valamikor létrejött, ugyanúgy el is fog múlni. Ez objektíve igaz, hogy úgy mondjam, természettudományosan.
Csakhogy ki akarja látni ennek a világnak a végső átmenetiségét? KI akarja látni önmagát mintegy kívülről, az örökkévalóság távlatából, ahonnan nézve kibomlik ennek a világnak a végső esetlegessége? Nem sokkal egyszerűbb úgy tenni, mintha ez a világ maga lenne az örökkévalóság helyszíne? Nem az.
És még a keresztényekre mondják, hogy menekülnek a valóság elől. Nem a kereszténynek menekülnek, hanem azok, akik számára a valóság nem terjed túl ennek a világnak a fizikai horizontján, s úgy akarnak itt, ebben az átmenetiségben idillt teremteni, mintha bizony ez lenne maga a végső és örök beteljesedés. Nos, nem az. Nem a keresztény üzenet az ópium, hanem az a szemlélet, amely egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni ennek a világnak a végső átmenetiségét. Elismerem, ez kemény üzenet.
