Az adventi történetek legtöbb alakja jön-megy az események során és közben így vagy úgy, de kommunikál. Kijelentést kap, válaszol, kétségeket fogalmaz meg, vagy épp kitörő örömmel Istent magasztalja – és közben egymás közt is beszélgetnek. Van viszont egy szereplő, akinek egyetlen szavát sem halljuk. De sokat alszik. És amikor felébred, fogja magát, és csinálja, amire álmában Istentől parancsot kapott. Igen, József az, az ács, aki ószövetségi névrokonához hasonlóan sokszor lát fontos álmokat és kap azokon keresztül üzeneteket, de ezeken túl semmi izgalmas nem történik vele.
Nekem mégis ő az egyik legkedvesebb adventi alakom. Amolyan jószándékú, megbízható, lelkiismeretes embernek ismerjük meg. Úgy képzelem, hogy szorgalmas, tevékeny mesterember lehetett, égett a keze alatt a munka, pörgött a műhely, ha volt elég megrendelés. Szeme mindig a szerszámon és a megmunkálandó fán, jönnek a hangok, az igények, igyekszik megfelelni, becsülettel teljesíteni.
Valami oka biztos volt annak, hogy míg másokkal (Zakariás, Mária) közvetlenül beszél az angyal, Józsefnek mindig aludnia kell, hogy meghallja! Aludni: egyedül, csendben, sötétben, mozdulatlan lenni. Csak ebben hall, ebben lát, ebben világosodik meg: Hogy mi miért történik? Mi van igazán a másikban? Mik, kik a feladatok? Mi a veszély, hol a biztonság? Merre vezet az út?
Mi meg tudunk-e állni adventben, hogy Isten megszólíthasson? Ki tudunk-e lépni – szorgosak, dolgosak, feladatoktól terheltek – a napi zajból, fényekből? Vagy Istennek kell megállítania? „Ágyba fektetnie”? Van, hogy mindent el kell engedni, saját elgondolást és akarást, hogy a lényeget megkaphassuk, hogy igazán megérthessük, láthassunk… Elengedni minden érvelést, okoskodást, hogy a teljes csendben megszólalhasson. Van, hogy magatehetetlen álomban vagy állapotban, hogy Ő körbeölelhessen és megragadhasson. Talán megállított Isten, elvette saját terveinket, megoldásainkat, erőnket. Azt mondta, nem, nem úgy… hanem… és megmutatja saját tervét, megoldását, és az Ő erejét akarja adni hozzá.
És elképesztő ez a József, hogy minden alkalommal, mikor egy ilyen álomból felébred, nem kérdez, nem vitatkozik, nem keres kifogást és nem halogat. Felkelt és feleségül vette, fogta és vitte Egyiptomba, fogta és vitte haza Izraelbe. És pont. Ennyi. Olyan ember, akinek egyetlen szavát sem halljuk az evangéliumban, aki nincs a középpontban, nem főszereplő. Mégis, megbízhatósága, feladatvállalása, szelíden védelmező ereje, másokat hordozó hűsége sorsdöntő fontosságú.
Mert cselekedeteiben, döntéseiben figyel Istenre és engedelmeskedik valami totális bizalommal. Azokban a döntésekben, amiket meg kell hoznia a családjával és a saját életével kapcsolatban, nem csak a saját félelmeire, gondolataira hagyatkozik, hanem rá meri bízni magát Istenre és az Ő üzenetére. Felserken tettre készen – mert tudott előtte igazi nyugalomban lenni. Visz, hordoz, védelmez – mert tudja: Isten hordozza őt. Megy és vezet – mert ő is tud vezetett ember lenni.
Az adventi csend, de a ránkboruló sötétek is lehetnek átformáló, megajándékozó, ébresztő, utat nyitó isteni látogatás lehetőségei…