Egy jóbarátom eltörte a lábát. Álló helyzetben. Spirális sípcsont törés. Ha van ilyen. Nem tudom, mit csinált. Valószínűleg fordította a testét, de elfelejtette felemelni a lábát. Helyben összeesett. Majd hívták a mentőket. Ez egy emeleti lakásban történt. A mentők szakszerűen ellátták. Rögzítették. Felkészültek, hogy a hordágyon leviszik az emeletről. Közben megkérdezték, hogy mi történt. A barátom különös humorral, egészségügyi végzettséggel is rendelkezik. Szakszerűen elmagyarázta. Mire a mentősegység tagjai olyan röhögőgörcsöt kaptak, hogy elejtették a lépcsőn. Nem lett további sérülés. De mind a barátom, mind a mentők és jelenlévők úgy derültek, mintha nem is baleset történt volna. Igen vidám mentés volt. Ilyenkor kérdezik, hogy milyen anyagot fogyasztottak, mert abból én is kérek.
Ha nem lenne tragikus kimenetele a közvéleményt is izgalomban tartó új gyermekvédelmi törvénynek, akkor röhöghetnénk is egy jót. Az, hogy gyermekvédelmi törvényt alkotnak, az szíve joga minden kormánynak, sőt kötelessége is. Ami nem szívderítő, hogy a szexuális orientáció, transzneműség kérdéseit ráengedi az iskolai és egyéb közösségekre. Erre nem vagyunk felkészülve. Ami a nyugati társadalmakban ebből látszik, az nem megnyugtató. Normális emberek normálisan beszélnek a kérdésekről. Addig ez rendben van. De a legtöbb esetben nem erről van szó. Egy világnézet épült fel, vagy inkább vallás arról, hogy ki mit gondolhat, tehet és akarhat. Egyértelműen megtörténik a közösség szétverésére is alkalmas individualista nézetek valamiféle vezérlő elvvé, morállá, etikává, sőt vallássá tétele. Mind a megjelenési formái, mind az indulatai nem egy békés jövőt vetítenek elénk.
A Biblia ezt egy régi történettel írja le az emberiség kezdeti idejéből. Ez a jó és rossz tudása fájának a története. Isten megtiltotta az embernek, hogy ennek a fának a gyümölcsét elfogyassza. Ez legyen konkrét vagy szimbolikus értelmezésű, nem vitatkozom. Isten nem azt akarja, hogy az ember ne tudja mi a jó és a rossz. Nem azt tiltotta meg, hogy el tudjuk különíteni a rosszat és a jót. Sőt, azt akarja, hogy az ember jót tegyen és ne rosszat. De az ember külső, ördögi sugallatra, Isten munkáját lerontani akaró entitás biztatására, a jó és rossz tudása fája gyümölcséből eszik. Az ördög szerint azért tiltja Isten, hogy az ember nehogy olyan legyen, mint Ő, azaz nehogy istenné váljon. Ennek a jelentését így érthetjük meg. Isten tudja, mi a jó és rossz, mi a kettő közötti különbség. Az ember számára Isten szava, tudása jelenti az igazi tájékozódást. Tőle kapja meg az igazi életre való összes és elegendő információt, végrehajtási utasítást, nevezzük bárhogy. Az ördögi sugallat arról szól, hogy az ember vegye át az Istentől a jó és rossz meghatározását. Innentől az ember határozza meg, hogy mi a jó és a rossz. Természetesen ez nem egy globális és mindent átfogó jó és rossz tudása, hanem egy egyéni, saját tudás. Fogalmazzuk így, hogy nekem mi a jó és rossz. Már nem az a fontos, hogy Isten szerint mi jó és rossz. Pedig Isten úgy állította be az ő szabályait, hogy az emberek számára meghatározott jó és rossz az egy folyamatos életlehetőséget biztosít. Amikor az ember úgy dönt, hogy ő mondja meg mi a jó és mi a rossz, onnantól kezdve már egyértelműen ki tudja mondani az Istentől kapott jóra, hogy az rossz, és az Istentől rossznak meghatározottra, hogy az jó. Ez a probléma.
Doug Wilson amerikai teológus és kulturális elemző (Szabados Ádám fordításában) így fogalmaz: „A régebbi gondolkodásmód szerint a világ olyan volt, amilyen – a mi feladatunk pedig az volt, hogy megtanuljunk alkalmazkodni hozzá. A valóság a maga módján szilárd és hajthatatlan volt – szinte makacs. A valóság nem választható lehetőség, és soha nem is volt az. Az empátiaforradalom azonban azt eredményezte, hogy ma már hajlamosak vagyunk azt hinni: nem nekünk kell igazodnunk a valósághoz, hanem a valóságnak hozzánk – pontosabban ahhoz, ahogyan éppen érzünk a dolgokkal kapcsolatban. Régen, ha egy férfi lánynak érezte magát, de a kromoszómái mást mutattak, akkor az érzéseknek kellett alárendelődniük a kromoszómáknak. Ma viszont úgy gondoljuk, hogy a kromoszómáknak kellene engedniük. És mivel ezek nem engednek – hiszen a valóság a maga módján még mindig a régi –, létrehoztunk egy egész társadalmat átható ‘játsszuk el, mintha’ játékot. Azokat pedig, akik nem hajlandók részt venni ebben a színjátékban, szigorúan rendreutasítják.”
A valóság az van. Nem véletlen, hogy Mózesnek is így mutatkozik be Isten, hogy vagyok, aki vagyok. A VAN küld, szól, beszél, cselekszik.
A keresztyénség is arról szól, hogy ismerjük az igazat, a jót, és ha nem is tudjuk cselekedni, de akkor is, még mindig a jót jónak tartjuk, és a rosszat rossznak. Van bennünk még arra indulat, hogy akarjuk is. Ezzel szemben az új eszmeiség karaktere már nem bírja el ezt a feszültséget, hogy a jó jó, és a rossz rossz és nem tudja cselekedni. Inkább a maga képére és hasonlatosságára állítja át a jó és rossz meghatározását. Így esik meg az a csúfság, hogy aki Isten akarata szerint a jót jónak mondja, és a rosszat rossznak, az új eszmeiségben már rossz, erkölcstelen, becstelen, és esetleg az „Így neveld a sárkányodat” című film egy ítélete szerint „irtandó”.
A keresztyénség is kínlódik azzal, hogy nem tudja teljesíteni Isten törvényét. De a megoldási eszközrendszere meglehetősen szigorú. Meg kell térni, vissza kell fordulni Istenhez. Az új eszmeiség, vallásosság pedig Isten helyébe teszi magát és meghatározza a saját képességei, érzései és akarata szerint, hogy mi a jó és a rossz. Mindezt mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül teszi. Ezt haladásnak, fejlődésnek, forradalmi átalakulásnak nevezik.
A kettő közötti különbséget egy íjász képével tudnám bemutatni. Az első íjász kitesz egy céltáblát és rálő a célra. Ha mellé megy, újból és újból próbálkozik. Egészen addig tanulja, még el is fárad, ameddig viszonylag biztonságosan a legtöbbször eltalálja a célt, és már nem téveszti el. A másik íjász belelő a falba és a vesszője köré festi fel a céltáblát úgy, hogy a nyila a középpontban van. Majd készít egy szelfit és megosztja a rajongóival.
A mai szexuális orientációs zavar az tünete az istentelenségnek. Sajnos a keresztyén hiten felnövő Európa már nem követi Istent. A hitetlenség nagyságát, és az ördög előtt való hódolás mértékét pont a humánumba csavart ferde létértelmezésben és annak teljeskörű megélésére tett erőfeszítés mutatja. A társadalom minden területén, a törvényhozásban, közösségekben, az iskolákban, fórumokon, a tudományok kiherélésével, még abban is megjelenik. Sajnos megjelenik a keresztyén közösségekben is. Ott végleges pusztítást okoz.
Hitvallásos időket élünk.