Mi visz rá valakit, történetesen Nagy Szulejmánt 1540-ben, hogy befalaztassa az Aranykaput? Muszlim, nem sok köze volt Jézushoz, sem a zsidó hithez, mégis gondja volt rá, hogy a kapu eltűnjön. A számos hódító hadjárata során még ez sem maradhatott ki. Embereit elküldte Jeruzsálembe, hogy eltorlaszolják azt a bejáratot, ahol Jézus az első virágvasárnapon bevonult. Ez a kapu vezetett fel a templomhoz, de szemben volt az Olajfák hegyével is, ahol pár nappal később elfogták majd elindult a szenvedése és feltámadása útján.
Ahogy a neve is jelzi, Szulejmán nagy volt. Nem csak a hatalma, de a birodalma is. 25 millió ember feletti úr, az akkori világ elsőszámú becsvágyója. A magyar föld megszállója és egyben a tengerek parancsolója is volt egy személyben. Itt van előttünk egy ember, aki látszólag mindent elért, amit csak akart, mégis piszkálta a gondolatait egy zsidó hagyomány, miszerint a Messiás ezen a kapun, a Keleti kapun vagy más néven Aranykapun érkezik meg Jeruzsálembe. Nem a múltat fürkészte csupán, hanem a jövőt tervezte. Figyelemreméltó, hogy mennyire tisztában volt annak jelentőségével, hogy mi lesz, ha a Messiás, vagyis szó szerint fordítva a király megjelenik. Tudta, onnantól kezdve a világrend is megváltozik. A szulejmáni világrend, az ő nagy becsben tartott birodalma felbomlik, ha eljön, aki nála hatalmasabb. Márpedig a Messiásnál nincs nagyobb. Általa elérkezik egy új korszak, mely minden korábbit felülír. Babonás volt? Biztosan nem. Politikailag próbálta magát bebiztosítani, de közben nagyon is jól tudta, hogy az egy Isten képes hatalmasokat ledönteni trónjukról. Már megtette jó párszor. Ő pedig ragaszkodott a hatalomhoz. Tehát a falazás biztonsági intézkedés volt részéről. Nehogy új királyt kiáltsanak.
De itt vagyunk közel 500 évvel a falazást és 2000 évvel az első virágvasárnapot követően. Hellyel-közzel még mindig keresztények vagyunk és még ma is hangzik: „Hozsánna Dávid fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban!” Miért? Mert Jézusban beköszöntött az új világrend. Akik követői vagyunk, tudjuk. Kő kövön nem maradt. Nincs már jeruzsálemi nagytemplom, nincs már Aranykapu sem, és mégis kiáltunk Isten felé, hogy hallgasson meg minket nyomorúságaink idején, mert nincs nála hatalmasabb király. Ezért mondjuk: hozsánna! Szó szerint azt kérjük benne, hogy „ments meg, válts meg!” A virágvasárnapi bevonulás tehát nem egy flashmob volt. Nem egy villámcsődület, ahol volt pár beavatott, akiket aztán a tömeg másolt, mert jó bulinak tűnt. Jézus nem szólt oda viccesen a tanítványainak, hogy: „úgysem tudtok egy szamarat szerezni” majd valamelyik azt válaszolta: „fogd meg a söröm!” Nem a haver toppant be személyében a szomszédból. Nem is egy cimbora volt a sok helyről összeverődött férfiak közül. Nem ahhoz hasonló a bevonulása, mint amit a Met Gálán látunk. Szó sem volt arról, hogy kirívó vagy polgárpukkasztó módon akart volna végig menni Jeruzsálem utcáin, hogy a szegényeknek gyűjtsön egy kis alamizsnát. És a virágvasárnap nem is egy sajátos jézusi pride, mely hangot kér a periférián lévőknek, egyszemélyes deviáns hősként harcolva gyülekezési vagy más személyiségi jogokért. Nem hergelni vagy provokálni ment, hanem összegyűjteni, megváltani az embert. Nem kiválni ment a tömegből, hanem eggyé válni Isten cselekvő szeretetében velük.
Virágvasárnapon nem a Jézus „cimbi” vonult végig diadalmasan, hanem a minden hatalom felett álló Úr! Az a hatalom, akivel, ha egyszer szemben találod magad, nem tudsz mást tenni, mint leveted előtte a felső filter réteget, amivel a szégyenedet takartad, és fuldoklóként nyúlsz felé, mert nincs másnak hatalma azt az életet adni, amire szükséged van.
Ezért aztán: „Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske, nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta!”