A ChatGPT napokig nem hagyott nyugodni, miután az első híradások a mesterséges intelligencia (artificial intelligence) megjelenéseként üdvözölték. A mesterséges intelligencia lehetséges létrehozása a technológia segítségével már elég régóta kísérti az ember futurisztikus képzeletét. Az ábrándozás egy poszthumán korról napjaink szinte állandó témája. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a testbe zárt emberi meghaladása örök téma és örök vágy, ami új, az az, hogy ma a technológia tűnik fel olyan eszköznek, amely képes lesz arra, hogy az embert kiszabadítsa határainak korlátaiból. Akárhogyan is, a mesterséges intelligencia megjelenésének a híre óhatatlanul is azt az alapkérdést veti fel, hogy az emberben mint természetben megjelenő szellem képes-e kívülre kerülni önmagán, hogy tehát itt valóban megjelent-e valamiféle lényegileg új, az emberit meghaladó tudás, amely képes áttörni a korlátoltság falát. Szóval, kipróbáltam.
Nem is tudom, egyszerre meghökkentő és ijesztő. Meghökkentő az újdonságával. Beütsz egy kérdést és köpi a választ. Az ijesztő benne első látszatra pedig az, hogy ezek után teljesen feleslegesnek érzem magamat. Már nem kell kutatni, már nem hajt a téma iránti lelkesültség és szenvedély, leszoktat a gondolkodásról, ahogyan a készétel a főzésről. Elkorcsosít, rövidre zár, eltakarja az összefüggéseket, valahogy úgy, ahogyan a mai, egyszeri (modern!) ember számára már nem világos a kapcsolat a Kentucky Fried Chicken és az élő csirke között, merthogy élő csirkét még az életében nem látott. Ugyanakkor, ami a feleslegesség-érzet első rohamát egycsapásra visszaveri, az a lehangoló tény, hogy a válaszok szimplán leíró jellegűek, látszatra nincs bennük vélemény, állásfoglalás, világnézeti részrehajlás, csak hideg, kívülálló közömbösség.
Szóval, az én alapkérdésem arra irányult, hogy itt tényleg megjelent-e valamiféle magasabb rendű intelligencia, amely túllép a szellem önmagába zártságán, mert megjelent egy új, az emberit meghaladó, Istent pótló, művileg előállított viszonyítási pont. Feltettem azt a kérdést, hogy megismerhető-e az igazság. Itt a válasz: „Az igazság megismerése kérdéses, mivel az igazság nézőpontfüggő, társadalmi és kulturális kontextusoktól függően változik. Az objektív igazság létezését sok ember elfogadja, de a megismerése nehéz lehet, mivel az emberi tapasztalat, vélemény és érzelem befolyásolja a nézőpontot. A filozófusok és az értelmiségiek évezredek óta folytatják a vitát az igazság megismerhetőségéről. Az igazság megtalálásának lehetőségét sokan a tudomány, a logika és a kritikus gondolkodás segítségével keresik.” Első látszatra tehát úgy tűnik, hogy a ChatGPT-nek nincs világnézete, semleges, minthogy egy gépről van szó. Ezen a nyomvonalon haladva azt kérdeztem, lehet-e a gépnek öntudata. A válasz: „A tudomány szerint a jelenlegi mesterséges intelligenciák (AI) nem rendelkeznek valódi öntudattal. Az AI algoritmusok képesek a döntéshozatalra és a feladatok megoldására, de nem rendelkeznek érzésekkel, tudattal és önreflexióval jellemezhető valódi tudattal. Az öntudat fogalmának és annak lehetőségének a tudományos megértése jelenleg még folyamatban van, így a jövőben lehetséges változás.”
Miről van tehát szó? Miközben a mesterséges intelligencia azt üzeni, hogy nincs benne semmi emberi, ő a hűvös kívülálló, a világnézetek felettiség képviselője, az objektivitás megtestesült követe, elköveti azt a szokványos logikai bukfencet, hogy a világnézetek felettiség vélelmét nem tekinti világnézetnek. Holott az. Ez benne a félelmetes. Miközben a hűvös kívülállás sugalmazásával azt üzeni, hogy nincs benne semmi emberi, s ez tényleg így is van, mert leszoktat a gondolkodásról, addig a másik oldalon nagyon is, menthetetlenül emberi, mert masszív világnézetet közvetít az objektivitás látszatába burkolva. Ez a világnézeti üzenet az, hogy nincs igazság, csak vélemények vannak, kivéve azt az igazságot, hogy csak vélemények vannak.
Élve a gyanúval, hogy minden látszat ellenére a gép – minthogy emberek csinálták – nem tud nem világnézetileg érintett, azaz emberi lenni, gondoltam, kiugratom a nyulat a bokorból, s felteszem neki azt a ma akut kérdést, hogy lehet-e férfiból nő vagy nőből férfi. Íme a válasz: „Igen, egy személy átalakítása másik neművé transzszexuális átalakulás néven ismert. Ez a folyamat orvosi és szociális lépéseket foglal magában, amelyeknek célja, hogy a személy testi és érzelmi jellemzői megfeleljenek az önidentitásuknak. A transzszexuális átalakulás az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartásán alapul, és a transzszexuális embereknek és a társadalomnak egyaránt elismerést és elfogadást igényel. Az orvoslás és a társadalom folyamatos fejlődése lehetővé teszi a transzszexuális embereknek, hogy a saját nemüket és a saját testüket tükrözzék, és boldogabb életet éljenek.”
No lám, kiugrott a gendersemleges, természetesen „világnézetileg független”, érzelemmentes nyuszi a bokorból. Azt ugyanis senki nem kétli, hogy lehetnek egyének, akik nem tudnak azonosulni teremtett biológiai nemükkel, s ez tényleg komoly indentitásproblémákat vet fel, s ehhez illik kellő empátiával viszonyulni. Ám ez nem írja felül azt az objektív igazságot, hogy csak egy biológiai teremtettségében férfi és egy biológiai teremtettségében nő együttesen képes arra, hogy reprodukálják önmagukat, bármit is csináltatnak magukkal annak érdekében, hogy külsődleges nemi jellemzőiket átalakítsák. Erről a megmásíthatatlan tényről a mesterséges intelligencia nem látszik tudomást venni, sőt egyoldalú világnézeti érintettségét objektív, egyetemes igazságként adja elő.
A mesterséges intelligencia a globális tudatipar világnézetileg messze nem semleges, éppen ezért félelmetes eszköze, amely képes lesz arra, hogy az objektivitás látszatába burkolva a befolyásolás soha nem látott, ijesztő hatalmává nője ki magát.
(Kép: Owen Beard, Unsplash)