Fiam most lett hatéves. Az elmúlt időszak sok mindennel járt, amit nagyon-nagyon szeretek, de a rajzfilmek és mesék kapcsán elég komoly magasságokat és mélységeket éltem meg. Tudatos szülőként próbáltuk feleségemmel együtt – az olvasott és elmondott mesék előtérbe helyezésén túl – „előszűrni” és megismerni azt, amit fiunk nézett.
Az m2 mesecsatorna némi biztonságot adott, hogy reklámok nélkül lehet jobbféle rajzfilmeket nézni, de ami nagy ajándék, a Csukás Meserádió, már több mint egy éve – fiunk rákattant és mi boldogok vagyunk, igényes gyerekzenék, népdalok és szép hangú emberek által olvasott mesék egy appon keresztül, a „közmédia” csúcsteljesítménye, ráadásul politikamentes.
Szóval, elég vegyes a rajzfilm felhozatal, ha határozott értékrenddel és gyerekedért aggódva indulsz neki. De vannak jó mesék, külön öröm, amikor én is ott ragadok a képernyő előtt és együtt nevetünk vagy döbbenünk meg, Sebi és én. Most is ez történt, valami ausztrál rajzfilmsorozat, a Bluey került elé, pont az m2 csatornán. Ránéztem, előítélettel, hogy ez megint mi lesz, de feleségem mondta, hogy jó. Aztán egy vasárnapi ebéd utáni sziesztán gondoltam belenézek, majd szundítok. De nem ez történt, a rövid részek magukkal rántottak. És most együtt nézzük a részeket. A Bluey zseniális. Rajongó lettem.
Nem történik benne semmi, nincsenek fegyverek, robotok, mágia. Egy antropomorfizált kutyák által lakott város egyik házában él egy házaspár két lányával a nagyobb Bluey-val és a négyéves Bingo-val. Aztán történnek a dolgok. Moziba mennek, ahol a nagyobb fél a vihartól. Anya babaváró buliba megy este, ezért apás este van, unortodox módszerekkel. Vagy valaki beteg, esetleg óriási játékban van mindenki. És mégis, az egész magával ragad, először csak nevetsz, aztán elgondolkodsz, hogy akkor most mi is történik itt?
A szülőknek ismerős karaktere van, egy-egy mozzanatban ott vagyunk benne. A gyerekek valóságosak. A megoldások tele vannak humorral és szeretettel. És miközben nevetsz a nagyon jó poénokon vagy szülőként elismerőleg bólintasz egy-egy ottani gyereknevelési megoldáson, ráébredsz, hogy mi a varázs. Két kék és két narancssárga kutya tanít most, nem csak szórakoztat. És ami ott történik, azt meg tudod csinálni. Hiszen nem csak a problémák hasonlóak, de a családi poénok is, amikből nagy sztorik lesznek.
Nem didaktikus a Bluey, hanem bájosan természetes. Az ilyen-olyan ideológiáktól túlszaturált üzeneteket arcba toló mesékből elegem van, a gyerekemet is többre tartom ennél. Nem kell előre megrágott üzenet – és itt nincs. De mégis elismerően bólintasz és természetesen – egy idő után – már nem a mesehősöknek, hanem az alkotóknak adsz elismerést.
Nem véletlenül, nekem fontos az apakép, amit egy mese behoz – és ezen már rengeteg mai sorozat elhasal. Peppa malac és a többiek hozzák a tesze-tosza, nagyhangú szerencsétlen férfiakat. Ezekben ugyan nincs túltolt nagyhangú maszkulinitás, de van a szánnivaló és nevetséges semmi, ami lehet, hogy sajnos sok gyereknek otthon is realitás, de ettől még nem jó. Csibész, Bluey apukája nem macsó, de nem is gyenge, tud magán nevetni, de példát is ad, önironikus és néha elvarázsolt, néha teljesen fel tud oldódni a játékban. Hibázik is, bocsánatot is kér – és nagyon sokszor szuperül old meg problémákat. És szereti a gyerekeit, kimutatja, kimondja, nem szégyelli, nem ássa el. Ez az, amit örülök, hogy lát a fiam. Természetesen a sorozatbéli anya is összetett (igen, egy óvodásoknak, iskolásoknak szóló sorozatban összetett személyiségeket írtak!), van ereje, empátiája, gyakorlatias, van tere és szava. És szereti a családját, kimutatja, kimondja, ő is.
Nem gondoltam volna, hogy egy rajzfilmsorozat fog odakötni a képernyő elé. Nem gondoltam, hogy rajzolt kutyák gondolkodtatnak el a saját helyzetemen, apaként, férjként. De szeretem az ilyen meglepetéseket. (Mint a kedvenc filmem esetében, ami a Paterson, amit évente igyekszem újranézni, nehogy elfelejtsem, mi a boldogság.)
Szóval ajánlom, gyerekkel vagy akár gyerek nélkül, titokban, este, amikor nem látja senki, hogy rajzfilm megy, vissza lehet nézni a részeket, ha éppen fut az m2-n. Nem szégyen tanulni. Még egy rajzfilmből sem. Nevetve pedig végképp jó.
Ja, igen, szerintem Bluey családja keresztény, de ezt csak sejtem…
(Ez a poszt búcsú is. Több év után elköszönünk a „Meg van írva” oldaltól. Köszönjük posztjaink olvasását, a kapott reakciókat, az ezekből is születő beszélgetéseket. Köszönjük a többi ide író társaságát.
Mi most elköszönünk, de jövő héten már jön valaki más, akinek a hetente következő sorait már mi is nagyon várjuk!
Ez lett hát általunk megírva az évek során… Köszönünk mindent, áldás, békesség! – Bella Violetta és Péter)