Site icon Meg van írva

Boldogok

„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”
– Boldogok, akik visszakéredzkednek Isten ölelésébe, mert ott igazi otthonra találnak.
„Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.”
– Boldogok, akik mernek gyengének mutatkozni, mert megnyílnak az erő befogadására.
„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a Földet.”
– Boldogok, akik lemondanak arról, ami az övék lehetne, mert megkapják azt, amiről az ígéretek szólnak.
„Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.”
– Boldogok, akiket nem elégít meg önmaguk igazsága, mert marad bennük hely Isten Igazsága számára.
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.”
– Boldogok, akik engedik Istennek, hogy irgalmát gyakorolja általuk, mert azzá válnak, akiknek eltervezte őket.
„Boldogok, akiknek a szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják.”
– Boldogok, akiknek nincs megosztottság a szívükben, mert felismerik a jelenlévő Istent.
(Máté 5:3-8. alapján)
Már csak az a kérdés, hogy visszakéredzkedek-e  Isten ölelésébe, vagy elvagyok amúgy is;
meg hogy merek-e gyengének mutatkozni, vagy folyton adom a Vasembert;
meg hogy le tudok-e mondani arról, amit meg tudnék szerezni, vagy nyomorulttá frusztrál, ha nem jönnek be a számításaim;
meg hogy tényleg látom-e, hogy magamtól mennyire nincs közöm az Igazsághoz, vagy a legféltettebb kapcsolataim is elfüstölögnek lassan az én igazam hatalmas máglyáján;
meg hogy tovább tudom-e adni azt a felém áradó kegyelmet, ami miatt mindannak ellenére, amilyen vagyok, mégis lehetek, vagy jól megnézem, hogy kinek mi jár;
és hogy át tudom-e adni magam teljesen az Ő hatásának, vagy inkább csak adok magamból valamennyit, mert hát azért ez mégiscsak az én életem.
Szóval, csak az a kérdés, hogy boldog vagyok-e.
És hogy te. Te boldog vagy?

Exit mobile version