Talán érthetőbb lesz a címe a női konferenciánknak (Tatai Egyházmegye), ha tudjuk azt is, hogy Jézusnak arról a történetéről szólt, hogy kiküldi hetvenkét tanítványát. „Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa.” Lk. 10, 9
Ez a tanítványi kör bővebb, és talán nem is voltak olyan sokat Jézussal. Legalábbis ma így képzeljük el. A tizenkettő volt a profi csapat és ezek a „civilek”. Ha belegondolunk, ma is a civilek vannak többen. Persze vannak teológusok, professzorok, lelkipásztorok, ügyintézők. De mégis azok vannak többen, akik a Krisztus-követésüket, Isten országának eljövetelét az életük munkaterületein, magánéletükben, hobbi idejükben is hirdetik.
Értsük jól. Egyszer egy kisfiú azt mondta nekem egy hittanórán, hogy könnyű neked tiszi bácsi, mert neked ezt kell mondanod, téged ezért fizetnek. Persze volt egy barátom is, aki szinte „csalódott” bennem, amikor a teológiára mentem. Végre találtam egy embert, aki őszintén éli és élni akarja a Krisztus közösségét és beáll hivatalosnak.
Így érezhetjük, hogy mennyire szükség van a mindenkori hetvenkét tanítványra. A nem hivatalosokra, a civilekre. Akik többen is vannak, és a hivatalos egyház tévedései, ügyei és bűnei ellenére is Krisztushoz tartozók. A keresztyén név álságos bitorlóinak ellenében vállalják a keresztyén, keresztény nevet, és a hozzátartozó hitvalló, hiteles életet. Nem hiba és bűn nélküliek. Talán nem is professzionálisak, de életük területén valóban küldöttek, Jézus szavaival só és mécses fényei ők. Sokszor nem is tudják, hogy éppen jézusi módon cselekednek, beszélnek.
A kezdő áhítatra mégis Márkus-Szabó Beatrix, vértesszőlősi lelkipásztort kértük fel. Akitől nagyon gyorsan megtudtuk, hogy az ókori zsidóság úgy vélte, hogy a földön 72 nép él, a 72 tanítvány így annak a szimbóluma, hogy a kereszténységet a világ minden népéhez el kell vinni, mindenkit meg kell szólítani.
A főelőadó dr. Szabó Andrea gyermekkardiológus volt, aki saját hivatásában megélt hitéről, „istenélményeiről” tett bizonyságot. A Gyermekszív Központ egyik „szíve”, ahol vannak sikeres beavatkozások, kezelések és életmentések. De van az úgy, hogy semmit sem tudnak tenni. Van, amikor valamilyen japán gyógyszert kerestek egy adott problémára, de a gyakorlatban kiderült, hogy mellékhatásként beállítja a szívritmust is. Egy új eszközt adott a kezükbe az Isten, csodálkozott rá ismét a gondviselésre. Persze nemcsak erről mesélt történeteket. Arról is, hogy az örökölt szívproblémákkal nagyon sokan jönnek a lakosság életszínvonalának alsó harmadából. Amikor azonnal behívnák őket egy sürgős beavatkozás, kezelés, vagy megbeszélés miatt, sokszor nem érik el őket. Amikor nincs polgármesteri hivatal, nincs orvos, posta sem, akkor kivel tudják elérni a kis betegeket és szüleiket. Kiderül, hogy mindenütt van egy-egy egyháztag, keresztyén ember, aki meg tudja keresni, és sokszor el is juttatja, felviszi saját maga a budapesti intézménybe. Viccesen mondta, hogy működik a sürgősségi betegszállító református „maffia”. Azt tapasztalta, hogy Isten mindenütt jelen van az emberein keresztül, a civiljein keresztül.
Nagyon sokszor kezdi hajnalban imádsággal a napját, imasétával. Arról a helyről, ahol Istennel beszélget, látja a GOKVI épületét. Napközben pedig ha kitekint, akkor pontosan látja azt a helyet, ahol imádkozik kora reggel a betegeiért, családjukért, munkatársaiért és gyógyulásért, gyászolókért, megsebzettekért, kiszolgáltatottakért.
Szaladosné Popovics Kinga, Nágelné Csere Ágnes tatai presbiterek a „tanúim lesztek” tanítvány- és vezetőképzés tagjai a gyülekezeten belüli tanítványságról és küldetésről számoltak be. Anyagiakat, idejüket nem sajnálva végzik ők is a képzést és már tanítanak is az életpéldájukkal. A tanítványság egy gyülekezet hitelességének a kérdése is. Nem csupán egyéni kegyesség létezik, egyéni üdvösség. A közösségben Istenre és egymásra kell figyelniük. Együtt kell Isten országát megélniük. Ennek a legjobb módját kell megtalálniuk. Ők így lettek emberei. Egy kis filmrészletet is vetítettek:
Azután egy filigrán, fekete, csupa mosoly hölgy ugrott elő. Nem tudom, hogyan kell PC módon leírni mindezt. Egy csupa szív, zümmögő energiacentrum, lelki sistergés. Magyarul köszönt és mutatkozott be. Ugandában született, dr. pharm. Phiona Baluku gyógyszerésznő. Darányiné Csonka Valéria fordította a mondanivalóját. De ha nem fordította volna, akkor is magával ragad, és a lényeget éreztük. Gyermekotthonban nevelkedett, majd segítséggel középiskolát végzett, és szintén segítséggel választhatott helyet a világban, hogy ott tanuljon. Hálás volt Istennek a kiválasztásért. Neki ez az életet jelentette. Sok mindent kellene mondani, de most csak egy dolgot emelek ki. Felkínálták neki, hogy mehet az USA-ba, Kanadába, Nagy-Britanniába és számos európai országba, köztük Magyarországra is, élni és tanulni. Imádkozott érte, hogy Isten mutassa meg neki az útját. Neki az USA-t, vagy Nagy-Britanniát ajánlották, de Isten két éjszaka is úgy válaszolt neki, hogy Magyarország. Itt végzett Debrecenben, itt dolgozik a megyénkben, és itt lett gyülekezeti tag, és kicsikkel is foglalkozik, és Bibliaórát is tart. Tanulhatunk tőle is alázatot és Isten felé engedelmességet.
Chikán Melinda, Varga Erzsébet a Cursillot mutatták be. Résztvevői voltak, majd szolgálók. Az életben civilek. A cursillo egy majdnem négy napos intenzív tanfolyam a keresztyénség alapjairól. A református cursilloban tevékenykednek. Melinda római katolikus egyébként, és mégis szolgál itt is. A keresztyénségnek van egy bizalmi aspektusa. A cursillora nem csak egy adott felekezet tagjai mennek. Sőt olyanok is, akik egyáltalán nem tagok. Ha valahol, akkor itt különösen meglátszik a szolgálók elkötelezettsége az ügy mellett, Isten országa mellett, függetlenül a felekezetiségtől. Csodálatos összhangban és szeretet-légkörben végzik a szolgálatot. Erzsébet egy speciális cursilloban is szolgál, börtönben. Köztörvényesek, gyilkosságért elítéltek között is. Az első napok bizalmatlansággal telnek el, majd a végére erős lelki kötődés alakul ki a fogvatartottakkal. Erős reménységet kapnak az új életre.
Véletlenül elírtam a programot, és csak öt percük lett volna a papírforma szerint. A főelőadón kívül mindenki 10 percet kapott a korreferátumokra, és valamennyit a fordítás miatt. Melinda és Erzsébet tartották az öt percet. Milyen alázat ez? Alig tudtuk rábírni őket, hogy töltsék ki az időt.
Végül két pakisztáni egyetemista, egy fiú és egy lány tettek bizonyságot a hitükről és az otthoniak Krisztushoz való tartozásáról. Soós Panna fordított, ő volt végig az összekötő a szervezés alatt. Rövid vetítésükben bemutatták, hogy mivel küzd szinte minden keresztyén ember Pakisztánban. A személyibe be van írva a vallásuk, ezért könnyen tudják diszkriminálni őket a munka és iskolaválasztásban. Hátra teszik őket. Vidéken sokszor bántalmazzák őket hamis vádakkal. Ha vállalkoznak, sikeresek lesznek, vagy csak jobban alakul az életük, akkor az irigység miatt is, a muzulmán hit gyalázásának vádjával könnyen lesznek elítéltek. Lehet börtön, de akár halálbüntetés is. Ha pedig a hatóságok nem érnek oda időben, akkor önbíráskodó tömegek sokszor bántalmazzák őket fizikailag is. Volt, hogy a templomot is felgyújtották. Az istentiszteleteket előző nap, titokban szervezik. Szájról szájra adják tovább sok vidéken, hogy mikor és hol találkoznak. Persze vannak templomok és helyek, ahol ez nem fordul elő, mert jobban szem előtt vannak. Ők a Magyar Állam ösztöndíjával tanulnak Magyarországon.
Nem írtuk ki a meghívókra sem a nevüket, és nem készítettünk felvételeket róluk, mert nem tudják még, hogy hogyan alakul az életük. Nem érzik biztonságosnak a világhálón való szereplést, mert esetleg figyelhetik őket.
Hálásak voltak azért, hogy Magyarországon szabadon lehet istentiszteletre menni. Örülnek minden alkalomnak. Egy kicsit a szívünkbe is markolt az, amikor azt mondták, hogy mégis azt látják, hogy nem élnek ezzel a csodálatos lehetőséggel itt az emberek. Ez a konferencia volt az első, ahol a legtöbb embert látták egybegyűlni.
Ezek után az előadókkal kis csoportokban beszélgettek a résztvevők. A végén csak egy panasz volt, hogy rövid idő állt rendelkezésre, és a többi csoportbeszélgetésbe is szerettek volna bevonódni.
A szeretetvendégség, ebéd, a mocsai emberek vendégszeretetére jellemző figyelmességgel történt. Egyszerű egytálétellel, pogácsával, süteményekkel kedveskedtek. Külön szeretettel gondoltak a vegetáriánusokra, böjtölőkre és mentesekre, laktóz, gluténérzékenyekre. Meleg étel jutott nekik is és sütemények is.
Az előadók, résztvevők visszajelzései kedvesek és pozitívak voltak. Egy szeretetteljes, családias légkörben lettünk jelöltjei Istennek, hogy szolgáljuk Őt bátran, szabadon, félelem nélkül. A hetvenkét tanítványnak több, mint duplája volt a résztvevők száma az előadókkal és helyi erőkkel együtt.
A mocsaiak különös módon szerették volna megoldani a szervezést. A férfi gyülekezeti tagok felajánlották, hogy mindent átvállalnak a hölgyektől. Segítők, kísérők, felszolgálók voltak, csoportbeszélgetéseken technikai személyzet, hogy a gyülekezeti nőtestvérek is részt vehessenek az előadásokon. Nem teljesen sikerült, mert azért a konyhai részekben nem mindent bíztak ránk. Egy kicsit fáj is ez nekünk. Igaz a gulyás legalább nem volt mákos, vagy a mákoskalács borsos. A munkás szervezők annak örültek, hogy nem maradtak ki, és részesei lehettek ennek az alkalomnak. Mindenképpen megérte mondták az előadók és résztvevők is.
