Közeledik advent, érkezett a hír, hogy újra lehet rendelni az „Áldás, békesség!” szaloncukrot. Sokadik éve már. Csak nem értem, miért. Nem lehetne végre elengedni?
Annak, aki nem ismerné a terméket, a református egyházunk által üzemeltetett webshopon keresztül lehet kilós, félkilós és huszonöt dekás kiszerelésben málnazselés, aszaltgyümölcsös, konyakmeggyes – étcsokis – trüffeles és sós tökmagos – fehércsokis ízekkel. (Akit érdekel, itt van: Már rendelhető az Áldás, békesség! feliratú szaloncukor) Biztos fimon, prémium termék, jó cukrászda készíti meg minden.
Na, de nem reklámozni akarom. Nem is csak dohogni akarok magamutogató módon, azt megteszik mások facebookcsoportok kommentmezőjében. De mi a bajom vele?
Beszéljünk kicsit arról, hogy mi az üzenet.
Hittanosokkal Jézus „Én vagyok” mondásairól beszélgettünk. Ott mondja magáról az Úr: „én vagyok az élő kenyér”. Jó beszélgetés volt, kérdeztem is, hogy miért pont a kenyeret választotta Jézus? Szedtük össze az ötleteket, amikor az egyik hetedikes azt mondta, hogy kenyeret mindenki eszik, nem csak a leggazdagabbak, a szegényebbek is. Tetszett a meglátás. Az úrvacsoránál is a kenyér és a bor került elő, de olyan akkoriban mindenki-által-fogyasztott módon, nem a kisujjeltartós sznobéria lengte be a jeruzsálemi ház felső emeletét. A lényeg: a kenyér üzenet is. Hogy Jézus mindenkinek adja magát, alapélelmiszer. Van értéke, de elérhető, csillapítja az éhséget. Kenyér.
De mit üzen a református egyház prémiumszaloncukra? 2024-ben, háborúval a szomszédban, válsággal a nyakunkon? Most őszintén, mi az üzenet? Keveseknek még tudunk adni valami finomat a szent ünnepre, ott lóghat a fán, mármint a szerencsésebb keveseknek, akik meg tudják fizetni. Tényleg? Vagy repiajándék? Görcsösen villogjunk mi is, mint egy profitcég? Ez a mi a dolgunk? Elvárja ezt valaki tőlünk? Vagy valami klerikális belterj? Vagy ez egy humorbombon, kacsintsunk össze, hogy érted, áldásbékesség, málnásédességes is van, haha?
Mit üzen pont karácsonykor a felsőkategóriás szaloncukor? Háromcsillagos volt a betlehemi istálló egyedi tervezésű dizájner-jászollal? Díszdoboz istentisztelet a szerencsés keveseknek? De inkább abbahagyom…
Rossz ez minden oldalról. Rosszul öregedett, tudom, pár éve, amikor kitalálták, könnyen befogadható identitás-bemutató akart lenni. Most már inkább karikatúra egy magát a piacon erőltetve kínáló önismeret-válságos egyházról. (De azok lennénk? Ez alapján igen.) Félremegy az üzenet, mert ez még csak nem is vicc, nem karikatúra, hanem kínos termék egy kéttermékes webshop idénypolcán.
Ja, az megvan, hogy az áldás, békesség nem csak egy köszönés? Persze, el lehet darálni a fogaink között, reflexből, de elvileg két csodálatos kérés a másiknak: legyen áldás és békesség az életeden! Áldáskérés és nem szlogen, nem karácsonyfadísz. Nem csomagolópapír, hanem tartalom. És azért vagyok dühös, mert tényleg elfelejtettük, száraz köszönéssé dermedt, amire nem is figyelünk, amit újra kell tanítani. De nem trüffelt rágcsálva.
De hogy konstruktív legyek, tényleg nekiültem, hogy megtaláljam a helyét, hogyha egyáltalán kell. Hogy hol lehetne helyén a szaloncukorral átadott üzenet. Egyet tudok: a szeretetszolgálat karácsonyi akcióiban: a dobozokban, pakkokban. Ajándékszaloncukor áldatlan és békétlen helyzetekben élők számára. Talán így, persze lehet még mellé tenni egy újszövetséget vagy legalább egy evangéliumot, ha már a református identitásról akarunk valamit megmutatni.
Őszintén kérdezem és legjobb szándékkal: nem lehet elengedni? Mielőtt vérszemet kapnak mások is és megjelenik az SDG bélszín és a Kálvin Konyak. A cukrászda csinálhatja, sok sikert, de egy egyházhoz inkább az alapélelmiszer illik. A reprezentációnál is trendi az egyszerű. Keressük meg a jó üzenetet és mutassunk olyan arcot, ami miatt nem kell elpirulni.
(Figyelem! Tudom, mostanában sokan írnak egyházi publicisztikákat ex katedra módon, magabiztosnak tűnő tévedhetetlenséggel. Fontos, én nem ezt teszem: ez egy vélemény, lehet velem vitatkozni, meg is lehet győzni. Nem akarok senkit bántani, viszont úgy érzem, szólhatok, hiszen legalább annyira része vagyok ennek az egyháznak, mint a cikkben szereplő édesség.)
