Édesapám panaszkodott. Mindenkit digitális állampolgárrá tesznek, ami szerinte merő diszkrimináció, aki túl idős, vagy számítástechnika ismeretek híján nem szeretne vagy tud digitális állampolgár lenni, az kiszorul a digitálisnak mondott társadalomból. Igaza van. Sajnálom azokat, akik kétkezi alkotással, vagy hetven év munkálkodással a hátuk mögött azt fogják kapni, hogy elnézést, de másodlagos állampolgár vagy, így nem intézhetsz ügyet, nem lehet vállalkozásod, ecetera…
Ugyanakkor viszont mi, gyülekezetek, egyházak nem használjuk ki a digitalizáció adta lehetőségeket. Nemrég a lelkészek számára néztem utána, hogy mégis mennyibe kerülnek a kártyás fizetést lehetővé tevő terminálok, hogyan lehet elérhetővé tenni a digitális adakozást. Mert az én generációmnak – de sokaknak akár felette is – nem jár készpénz a kezében. Nincs, nem használjuk, hiszen felvenni nettó ráfizetés, fizetünk inkább kártyával, telefonnal, sokan okos órával. Ezért viszont nincs is otthon miből dobni a perselybe. Szóval akadálymentesítés lenne lehetővé tenni. A terminálok sokfélék, az összes pénzintézet és még néhány tőlük független cég is kínál, lehetőleg annyi furcsa kondícióval, hogy összehasonlíthatatlan legyen az ajánlatuk. Az viszont látszik, hogy ha terminál nélkül, QR kód kihelyezéssel szeretnénk lehetővé tenni a fizetést, az költségben az 50-80-százalékát jelentené csak a terminál költségéhez képest. A QR kódot leolvasni vágyó csak befogja az okostelefonja kamerájával a fekete-fehér mintát, és az elröpíti egy linkre, ahol akár előre beállított összeglehetőségek és egy egyéb felirat várja a kattintást. Nem kell sorban állni egyszem készülékért, és akár nem is kell külön összeget bepötyögni. Nem utolsó sorban a járatlan ember is el tudja helyezni, nagyjából mi a megszokott adomány.
Ekkor, a kutatás nyomán kezdtem el érdeklődni a QR kód adta lehetőségek iránt. Mert ezek a furcsa légypiszok-szerű ábrák akármilyen tartalommal megtölthetőek, sokkal sokoldalúbban és több adat eltárolására képesen, mint mondjuk egy vonalkód.
Tudtad kedves olvasó, hogy kapni például QR-kódba rejtett háziáldást? Nem ám csak úgy kinyomtatott olcsó, hanem kézimunka: hímzés formájában!
Majd visszaemlékeztem: egyszer kellett írnom olyan sétaösvényről, mely mesét olvas fel bizonyos állomásokon. Szintén az említett fekete-fehér kockás megoldást kellett leolvasni ahhoz, hogy megszólaljon Diósdon a kis dió kalandja, vagy Koroncón a kis Bodzatündér meséje. Elmondták, hogy a tudatosabb kütyühasználatra és az élményszerű kimozdulásra szánták ezeket, hogy akár az egész család együtt bandukoljon végig az ösvényen, miközben hallgatja a sokszor települési adottságokkal, hagyományokkal is tarkított mesét.
Elindult bennem a vezérbolha: az ilyen meséknél mennyivel fontosabb az evangélium! De jó lenne, ha különösen az ünnepekben, amikor talán kicsit nyitottabbak a lelkek – és amúgy is útra kelnek sokan az utcákon ablaknyitogatás, gyertyagyújtás vagy fénynézegetés céljából – ott állna legalább a János 3,16… Ezért szabtam-varrtam (leginkább hangot) és elkészítettem egy felnőtt és egy gyermek QR kódos sétaútvonalat. Lelkészi körökben publikáltuk, majd az iskolamissziós munkatársakhoz is eljutott. Ma kaptam képeket, hogy már kinn vannak Kisorosziban, Kunszentmiklóson és Dunavecsén. Szó szerint kint, mert az utcán, kerítéseken, vagy oszlopokon. Az utcán „hever” az evangélium és hívogat a helyi betlehemhez, vagy gyülekezeti alkalomra.
Itt a rövidség kedvéért csak egyet-egyet osztok meg a belekóstolás kedvéért, de arra bíztatom a kedves olvasót, ha meg szeretné ajándékozni a gyülekezetét, kinyomtatná és kihelyezné, írjon (bella.violetta@reformatus.hu), és elküldöm az egész csokrot: a felnőtt hét, vagy a gyermek öt állomásos anyagot, vagy akár a hasonló sétaút kialakításához való receptet is.
Hátha eléri az önkéntes vagy kényszerű digitális állampolgárokat is advent jóhíre!
