Digitális függőség

            Abban a hiszemben élünk, hogy bármi bárhonnan bármikor elérhető. A kedves Olvasó nálam talán bölcsebb ebben, de én naiv módon újra és újra elhiszem ezt az álvalóságot. Megszoktam, hogy egy pillanat alatt elérek a telefonomról a mobilnet segítségével embereket, információt és gyorsan bankolok vagy befizetem a csekkeket, amikor aktuálissá válnak. A vágy, hogy minden azonnal történjen, egy idő után elvárássá hatalmasodik, és amikor nem lehet rögtön megoldani egy problémát, hisztis gyermekké változom.
Megmosolyogtató, hogy mennyi ilyen „hisztis gyermek” szaladgál a világban felnőtt méretben. Néha összetalálkozunk és össze is csapunk. Jól megdobáljuk egymást grimaszokkal, bemutatjuk szájkarate tudásunkat, aztán továbbállunk, mert alapvetően nem érünk rá meghalni sem. A digitális jólét sajnos lelketlen táplálója türelmetlenségünknek, ami aztán egyre falánkabb szörnyeteg módján az élet sok egyéb területére beszivárog.
Amikor azzal a felirattal szembesültem a netbankomon, hogy az utalás lehetősége átmenetileg korlátozottan érhető el, egy pillanatra felkiáltott bennem a hisztis kislány. (No nem kislányos szavakat.) Én most akarom! Szembesülni azzal, hogy ami addig magától értetődő volt, most lehetetlen, egy pillanatra a téboly állapotát idézi. A tehetetlenség üvöltő káoszát.
Mi lenne, ha néhanapján ez a felirat fogadna minket, amikor kinyitjuk a Bibliánkat vagy amikor imára kulcsoljuk kezünket? „A mennyország a mai napon korlátozottan érhető el.” vagy „Jelenleg minden munkatársunk foglalt, kérjük, próbálja meg később!” Talán nem ártana ezzel is szembesülni időnként, amikor belekényelmesedünk Isten állandó jelenvalóságába. Amikor azt képzeljük róla, hogy bárhova megyünk, a legkisebb hotelszoba fiókjából is bármikor előhúzható.
Sokak által felismert tény, hogy digitális függők vagyunk. Túl egyszerű megbélyegezni a fiatalokat ezzel, de a valóság az, hogy mind, akik kezünkbe veszünk egy okos eszközt és a „közösségi” (valóban?) média felületeire kapcsolódunk, függővé válunk. Azt hisszük, tudjuk kontrollálni, de nem igaz. Társadalmi berendezkedésünk rá is kényszerít, hogy olyan felületekre regisztráljunk, amiket alapvetően nem szeretnénk, közben pedig azt hisszük, nálunk szabadabb lény nem létezik ezen a bolygón. Felvonulásokat is rendezünk a szabadság nevében, de egyre inkább rabjai vagyunk az internet nagy hálójának.
Elszakadunk nem csak a földi valóságtól, hanem a lényünk legmélyétől, így egymástól is, mert ugyan egyre több virtuális csoportnak vagyunk tagjai, a valóságban egyre távolabb kerülünk egymástól. Valahol ijesztő számomra ennek a gondolatnak a második fele, de leginkább ahogy látom megvalósulni: „A hovatartozás igazán fontos az olyan rendkívül társas fajok számára, mint amilyen az ember is. A mások felé irányult vonzalom – az érzés, hogy egy csoporthoz tartozunk -, mint kiderült majdnem olyan létszükséglet, mint a víz. Súlyos pszichológiai károkat, akár halált is kiválthat, ha valakit elválasztanak a hozzá hasonlóan gondolkodóktól.” (Richard Firth-Godbehere: Az emberi érzések története 83. o.)
Valahogy meg kellene tanulnunk és a következő nemzedék számára tanítanunk a digitális józanság fogalmát, és nem csak virtuálisan közeledni egymáshoz egy komment vagy kukkolás erejéig. Persze idáig, mint sok egyéb témában, sikerül eljutunk. Megállapítjuk, hogy nem működik, jól megbeszéljük, és úgy marad.
Hogy a megoldás ne csak egy legyen a neten keringő kihívások közül, azt hiszem először végig kell gondolnunk, mi történik, ha mi magunk nem vagyunk minden pillanatban elérhetők? Mi van, ha nem válaszolunk rögtön egy üzenetre? Ha nem nézzük meg rögtön az értesítéseket? Ha nem posztolunk azonnal képet ebédről, utazásról, szerelemről, vagy gyászról? Mi van, ha valami nem azonnal van?
Olyan, mintha nem is léteznénk?
El tudjuk fogadni, hogy itt ezen a földön nem mindig létezünk? Hiszen ahogy volt idő, amikor nem voltunk, úgy lesz idő, mikor nem leszünk. Tagadhatjuk, függőségekbe, virtuális valóságba menekülhetünk, de el nem kerülhetjük.
’Digitális mennyország’ talán lesz, ha majdan valóban megalkotják a tudatunkkal irányítható számítógépeket, ami ma még a sci-fi kategória, de én inkább visszatérnék a Teremtőmhöz, minthogy adathalmaz legyek egy óriási szerveren.
Ne felejts el kikapcsolódni!