„Ez az év nagyon siralmas volt, az aszály elvitte a termés javát, és amit betakarítottunk, abból csak nagyon nagy beosztással lehet kihúzni a telet.” – így foglalta össze röviden a betakarítást István gazda, mikor a munka végeztével leült a verandán. Rögtön mellé telepedtek legfőbb négylábú szolgái, segítői is. Az egyik a Buksi, a loncsos puli, aki őrizte a tanyát és felügyelte a jószágot. A másik pedig a Kormi, a fekete bakmacska, aki a magtár őrzésért felelt. A kutya és a macska tudta a feladatát és a helyét is a hierarchiában. Idővel meg is barátkoztak egymással, pedig ez eleinte nem ment könnyen. A rangsorban előttük lévő gazda és nem utolsósorban az idő azonban segített a helyzet normalizálásában. Öreg szolga volt a kutya és a macska is, de közülük Kormi egy kicsit talán túlságosan is önfejű, sokszor adott magának kimenőt, hátrahagyva a szolgálatot. De persze a végén a hazai koszt mindig visszahozta a kóborlásból.
Egy alkalommal azonban Kormi nem tért haza. Eleinte nem is aggódtak miatta, hiszen ismerték kicsapongó természetét. „Majd hazahozza a gyomra!”- mondta a gazda és ezzel le is tudta a dolgot. Azonban ahogy a macska huzamosan elmaradt a szolgálatból, rögtön támadt egy hatalmi űr, amit a természet valahogy mindig befoltoz. Most is ez történt. Beköltözött a portára az egerek nemzetsége. Mivel egér szemszögből béke és nyugalom honolt, és nem utolsó sorban volt élelem garmadával, az egerek kezdték jól érezni magukat, egyre több éhes egérszáj jött világra. Eleinte félve, csak este jártak rá a gabonára, de később növekvő létszámuk erőt és bátorságot adott nekik. Már nappal is urak lettek a magtárban, és csak unottan mentek arrébb, ha arra jött az ember.
Persze a gazda is elgondolkodott azon, hogy ez a helyzet tarthatatlan. Hiszen ő nem az egerek miatt fáradozott annyit a földeken, az amúgy is gyenge termés pedig vészesen megfogyatkozott. “Valami baj érhette Kormit, mert ilyen sokáig sohasem szokott kimaradni.”- gondolta. El is határozta, hogy a macska megürült pozíciójára fel kell venni egy új munkavállalót. Választása Cirmire esett, aki elég agilisnak tartott, hogy betöltse a Kormi által hagyott hatalmi űrt a magtárban. Cirmi be is váltotta a gazda reményeit, rendszeresen járőrözött a magtárban és környékén. A gazda szempontjából kezdett normalizálódni a helyzet.
Az egerek azonban teljesen máshogy élték meg a változást. Most kezdődött csak az igazi lótás-futás, tanácskozás, hogy mit tegyenek. Jöttek a véget nem érő tanácskozások, a semmitmondó felszólalások, és amikor összekoccantak, csak úgy kongtak a fejek a sok okosságtól. De a rengeteg bizottsági ülés és határozat Cirminél bizony süket fülekre talált. Pedig egérjogi paktumot is elfogadtak, sőt demokratikusan elítéltek mindennemű erőszakot. Elfogadhatatlannak és felfoghatatlannak tűnt számukra, hogy az ő sokszáz szavazatukkal szemben egy macska szava és főleg szörnyű rémtettei hogy maradhatnak büntelenül.
Egy gyűlés alkalmával az eddigiektől merőben más felszólalás hangzott el. Az előterjesztő nem dicsérte a regnáló egérhatalmat, és nem is kívánta magát előtérbe tolni, hogy idővel majd így sikerüljön valami jó pozíciót megcsípnie. Félve, csupán a tényekre szorítkozva beszélt, hiszen jól tudta, hogy az igazság a kimondójára olykor nagyon veszélyes tud lenni. Megemlítette, hogy Cirmi regnálásának naponta minimum 3-4 szürke esik áldozatul, és ez komoly demográfiai válsághoz vezet. Javasolta, hogy valamilyen módon követni kéne a macska mozgását, mert a jelenleg kiállított figyelőszolgálatosok rendre Cirmi étlapját gazdagítják csupán. Az az ötlete támadt, hogy jó lenne Cirmi nyakába egy csengőt kötni, mert ennek a hangjára figyelve rögtön tudnák, hogy merre jár. Kivétel nélkül mindenkinek tetszett a gyakorlatias javaslat, rögtön szavazásra is bocsátották. Az ülés végén a főegér, az egérnemzetség feje kért szót és ezt mondta: „Meghánytuk-vetettük a csengős javaslatot, közfelkiáltással támogattuk is. Most már a végrehajtáson van a sor. A szünetben a legfőbb egértanács döntött is a végrehajtó személyéről. Ez a kiváltság pedig nem lehet másé, csak a Tiéd!” – fordult oda az előterjesztőhöz. Erre ő sem számított. Meglepetten kérdezte: „Nem gondoljátok, hogy ez egy öngyilkos vállalkozás!? És egyébként is, mi lesz a jutalmam, ha esetleg sikerrel járok, és ép bőrrel úszom meg a küldetést”? „Szépen meg fogjuk köszönni, emléklappal és díszplakettel honoráljuk majd az erőfeszítéseid.” – nyugtatta meg az elöljáró. Mit volt mit tenni, a döntésből végrehajtás lett. Az indítványozó – ahogy előre sejteni lehetett – Cirmi tányérjára került, aki ízében nem igazán tudta megkülönböztetni őt a korábban elfogyasztott többi szürke egértől.
Az egértanács újra összegyűlt, hogy a kudarcba fulladt kísérletet kielemezzék. Az akciónak csupán csak egy következménye lett, mivel az eset tanulsága jól beleégett az egérkoponyákba. Mégpedig az, hogy többé egy egér sem akadt, aki elő mert volna állni valamilyen új gondolattal a helyzet megoldására. De egy döntés mégis született. Természetesen az egérnemzetség elöljárói nem hibáztak semmiben, azonban a helyzet komolyságára tekintettel megerősítették saját személyes biztonságuk védelmét. Ezentúl bárhova is mennek, előtte előőrsöket fognak kiküldeni, amelyek egyrészt Cirmi mozgását figyelik, másrész baj esetén gondolkodás nélkül magukra vonják a macska figyelmét, hogy ezáltal is biztosítva legyen a nemzetség vezetőinek testi épsége. Hiszen az ő megmaradásuk a jövő záloga, ami minden áldozatot megér.
Így is lett. Csak aztán szép lassan elfogytak a feláldozható előőrsök, és már a címviselők kerültek sorra. Ki érti ezt, de valahogy az excellenciás urak elszántsága és elhivatottsága mindig drámaian csökken, ha már a saját bőrükre megy a dolog és nem a másokéra. Most sem volt ez másként. Jelentős vita alakult ki az egerek között azon, hogy ki a nagyobb rang birtokosa. Cirmi azonban a megállapított nagyságot jobbára csak a zsírosabb, szaftosabb falatként érzékelte. A megmaradottak közül pedig többen „az utolsó egérig kitartunk” nemes eszméjét kézzel jobban megfogható vándorbotra cserélték. Végül a magukra maradt egérurak is kénytelenek voltak venni a batyujukat, mert az már nem úr, akinek nincsen szolgálja.
Nem haszontalan elgondolkozni azon, hogy mi valójában hol vagyunk ebben a történetben. Ugyanis valahol mindenki benne van szereplőként, még akkor is, ha úgy gondolja, hogy megmaradhat kívülállónak. Nem mindegy, hogy dolgainkban mi döntünk-e egyáltalán, vagy mások döntenek a fejünk felett, sokszor a nevünkben, mi meg csak hagyjuk, hogy az események sodorjanak bennünket. Mindenkinek magának kell erre választ adni. Hívő emberként azonban, ne feledjük el, hogy nekünk az ige mindig ad fogódzkodót. Ezért végezetül 3 igét teszek ide, mely átfogja a történetet, és amelyeket érdemes tovább gondolni:
A becsületesek áldása építi a várost, de a bűnösök szája romlásba dönti. (Péld.11:11)
Nagy nép ad a királynak méltóságot, de ha elfogy a nemzet, elvész az uralkodó is. (Péld.14:28)
Ha az igazak jutnak hatalomra, örül a nép, de ha a bűnösök uralkodnak, nyög a nép. (Péld.29:2)