Talán az idő az egyetlen tényező, amit (még) nem tudunk megváltoztatni. Átértelmezni persze minden további nélkül, de haladását megváltoztatni? Na, azt nem. „Mert az idő halad, gyorsan szaladsz, felelősséged biztos tudatában” (Víg Mihály: A Nap az apa). Halad „A”-ból „B”-be, de sem az „A”-t, sem a „B”-t fel nem foghatjuk. Csak a ránkszabott, saját „a” és „b” közé beszorított időt érzékeljük. Dacolunk vele, de mindhiába. Sem megfordítani, sem átoperálni és még átdefiniálni sem tudjuk.
Ki-kijelölgetünk pontokat az időben azért, hogy mégiscsak valamiféle rendszert próbáljunk ráerőltetni erre a makacs, emberi értelemmel nehezen felfogható precizitással múló, jobb esetben telő valamire. Ezeket a pontokat mérceként használva lavírozunk előre a kiszabott időnkben. A viszonyítási pont pedig a mozgás. No, nem a mi mozgásunk, hanem a Föld mozgása. Másodpercek, percek, órák, napok, hónapok. Ezek mind egy kör megtételének hányadosai. Ez a kör pedig a bolygónk Nap körül megtett egy periódusa, ami éppen egy év.
Remélem senki érzékenységét nem bántom meg azzal, ha rámutatok, hogy az évek számításának kiindulópontja (is) Jézus Krisztus (születése vélt, vagyis becsült dátum, plusz mínusz, ide-oda pár év). Számtani értelemben okoz némi gondot, hogy ezt az 1-es számmal látták el, így nulladik év nélküli időszámításunk van, de ez a hétköznapokban nem okoz fennakadást. A ma használt, és a világon a legelterjedtebb naptár, az un. Gergely-naptár megjelenése is Krisztushoz köthető. A Julius Caesar által Kr. e. 46-ban bevezetett Julián-naptárnak ugyanis 11 perces eltérése volt a csillagászati évtől, ami akkor elhanyagolhatónak tűnt. A percek azonban minden 128. évben nappá szaporodtak, és a Nap járásától lemaradt kalendáriummal egyre nehezebbé vált a húsvét kiszámítása. A változtatás során az évből elvettek tíz napot (álljon itt dátumszerűen is: 1582. október 4. után a hónap 15. napja következett, a közbeeső napok abban az évben kimaradtak). Szökőév, vagyis a szokásosnál egy nappal hosszabb lett minden néggyel osztható év, kivéve a százzal oszthatókat, viszont szökőévek maradtak a 400-zal osztható évek (így például a 2000-es év). A naptár hibája most már csak 3000 évenként egy nap, így legközelebb 4782-ben lesz szükség egy nap kihagyására.
De félre a tudománnyal! Az idő változásának legbiztosabb sarokpontja a szilveszter, és tapasztalatból mondhatom, egyetlen évvégi bulit sem dob fel a fenti történelmi tények ismertetése. Többmillió száj számolja vissza a másodperceket, aztán vált a mutató, egyet hozzáadunk az évszámhoz. Jelentőségteljes pillanat, casus bibendi! Mámoros hangulatban át-átértékeljük dolgainkat, fogadalmat teszünk valami jobbra, valami másra, hogy majd jövőre, vagyis idén aztán biztosan megteszem ezt vagy azt.
Fogadkozunk, mert örök elégedetlenkedők vagyunk. „Minden pillanatban, Mindig más alakban, Mindig azt szeretnéd, Ha mindig más helyen lehetnél” (Vető János: Levert vagy). Törekedésünk leggyakrabban a bárhová felé húzna, oda, ahol az „ami” nem az, ami éppen van. Háborgásunkat csak fokozza, hogy minden iparkodásunk ellenére az idő sem kecsegtet mindig kellő megoldással, végkifejlettel.
Ez a pár óra azonban bizakodással teli. Itt az évfordulón felüti a fejét a remény, úgy, miként 2021-22 napkerüléssel ezelőtt, az idő számításának origóján is. A Remény győzedelmeskedett a levertségen, a kilátástalanságon, az elégedetlenségen. Az idő Ura távlatot adott a változásra azzal, hogy az objektív időszámítás kezdőpontját – legyőzve az idő lineáris folyását – bármely év bármely percéhez hozzárendelhetjük és vihetjük tovább a saját naprendszerünk Krisztussal közösen megélt keringésében.
Felelősségünk az, hogy arra használjuk, és használjuk arra az időt, amire Isten adta, s Ő ezért cserébe megszabadít az idő fogságából, leveszi rólunk annak a terhét.
Az évfordulón, az idő ünnepén én nem ácsingózok több időre. Megelégedéssel tölt el, hogy az Úr annyit rendelt nekem belőle, amennyi elég kell, hogy legyen. Idegeskedni való volt, van és lesz bőven, így öröm, hogy legalább ezen nem kell aggodalmaskodni, mert ugyanannyi – 365 nap vár rám 2022-ben is (nem osztható néggyel). Azt a kegyelmet kérem az Úrtól, hogy a rámbízott feladatot híven elvégezhessem a nekem ajándékozott időből és akkor nem is lesz olyan nehéz ez az év sem.
