De tényleg, milyen lehetett akkor ott Egyiptomban? Amikor ráébredtek, hogy nem csak egy szélhámos akaszkodott rá a furákat álmodó Fáraóra és facsart ki magának némi hatalmat, hanem tényleg megérkezett az aszály, a hiány, az éhség. Milyen lehetett, amikor rádöbbentek, hogy hamarosan kiürül a kamra, a padlás és a megszokott módokon nem lehet pótolni? Milyen volt, amikor nem jöttek a megszokott esők, amikor aratási időben csak sírtak? És amikor valósággá vált, hogy a karnyújtásnyira lévő gazdagság után nem csak kicsit kell visszalépni, hanem óriásit, nem az átlag jön, hanem a szegénység?
Vasárnap mondta nekem valaki, hogy ez az időszak volt a mi a „hét bő esztendőnk”. Tudom, több volt, mint hét, de igaza van, nagyon úgy néz ki vége. Béke volt, azaz háború nélküli időszak – értem most ezalatt a valódi fegyveres konfliktust, a rettegést, a bombákat, persze, más harcok voltak, de azt most hagyjuk. Bőség volt, soha nem volt arányban vehettünk új dolgokat, fejlődtünk, építkeztünk, terveztünk. Beültünk az autóba, tankoltunk és mentünk, csak az idő volt az akadály. Villany volt, gáz volt természetesen és tiszta víz is.
Vajon milyen lesz, amikor leesik, úgy tényleg, nekünk is, hogy ennek most itt vége? Hogy mekkora bolondság volt a bőség közben panaszkodni, meg nyavalyogni. Hogy közben észre sem vettük, de jó dolgunk volt. És nem, sem a tiszta víz, sem a gáz, sem az energia nem csak úgy van, jön magától. Aszály is van, ráadásul, régen nem látott. Vajon milyen lesz, amikor úgy igazán ráébredünk, hogy a háború, Putyin meg a többiek csak előre hoztak valamit, ami amúgy is jött volna? Nem magam miatt aggódva, én több évtizedet éltem le bőséggel magam körül. De a gyerekeink, unokáink?
Nekem is kérdés. Meg persze nem tudhatom, bármi megtörténhet. Két dolgot mégis tudok. Az első, hogy Egyiptomban voltak raktárak és azokkal kihúzták a nehéz időket, ezeket a raktárakat pedig Istentől kapták végül is ajándékba. Istenben bízhatunk. A másik, amit tudok, hogy volt egy Józsefük, aki görbe utakon, sokat változva, szenvedések útján kulcsszereplő lett és nem csak előre szólt, de a megoldásban is segített, sőt maradt is. Az persze újra csak kérdés, hogy mi építettünk-e raktárakat, legalább lélekben? Nem vagyok benne biztos. És a magunk Józsefeire hallgattunk-e? Adtunk-e egyáltalán nekik időt a szólásra? Újabb kérdések csak megint, de úgy tűnik ehhez most hozzá kell szokni. De közben végre változunk? Ugye, igen?
