-Hát eljöttél, Jani, hogy megnézd ezt a kazánt! Köszönöm.
-Persze, hogy eljöttem, Pisti, hiszen megígértem és én a számból sosem csinálok se…
Ilyenformán köszöntötték egymást a régi barátok, hiszen együtt gyerekeskedtek, sőt az egész fiatalságuk is összefonódott a faluban.
-Na, hol is van az a nagybeteg kazán?
-Ott van az hátul! – mondta Pista.
Jani ránézett a kazánra és megvakarta a fejét úgy, hogy közben hátra csúszott a baseball sapkája és kilátszott a feje teteje, amin már haj nyomokban sem volt látható.
-Látom elvitte az idő a göndör fekete hajadat, Jani!
-El bizony, de Pista komám! – mert ő komázni szokta az embereket – De legalább ez nem fáj! Nem úgy, mint a kazánod! Meg kell mondanom, hogy ennél jobbakat is javában ki szoktak dobni.
-Tudom, de ismered a körülményeket, én ezt nem tehetem meg.
-Persze, tudom én és együtt is érzek veled, ezért vagyok most itt. Hazamegyek és körbe nézek a műhelyemben, hogy van-e valamilyen alkatrész ehhez a kazánhoz, mert a boltokban már semmit sem lehet ilyen idős jószághoz találni.
Kis idő múlva visszajött Jani, a szerelő.
-Na, Pista komám, van egy jó hírem. Találtam a kazánodhoz alkatrészt, bár nem új, de amiből kiszedtem, azt a kazánt sokkal kevesebbet használták, mint a tiedet.
Estig eltartott a szerelés, mert Jani gyakorlatilag kicserélte a gázkazán teljes belsejét. A végén azt mondta:
-Ez most már ez egy darabig örökös, én is nyugodtan tudok majd aludni, nem lesz vele semmi baj.
-Nagyon köszönöm, Jani! Mondd meg, hogy mivel tartozom! Tudod, hogy nagyon kevés pénzem van, de majd részletekben megadom.
-Régebben, Pista komám, te is segítettél rajtam.
-De hiszen azt már sokszorosan visszaadtad, Jani.
-Pista, én megfogadtam az Úrnak, hogy ha tehetem, akkor segítek az embereknek. Ő bizony sokkal többet ad nekem, mint amit én adhatnék is bárkinek is.
-Akkor legalább gyere be és vacsorázz ma velünk!
Időközben megjöttek a gimnazista gyerekek a városból. Csakúgy folyt a szó belőlük, mert aznap kirándultak az iskolával. Az egyik gyerkőc elővett a zsebéből egy csokis papírt, amiben egy kockányi, zsebmelegtől megolvadt édesség volt.
-Ezt neked hoztuk, apa! Három kocka volt, de kettőt megettünk.
A hangos beszédre kijött Ilona, a feleség is, látszott rajta, hogy most kelt fel és még nincs teljesen magánál. Kócos és nagyon kétes kinézetű volt. Rögtön rá is tért a lényegre:
-Na, mi van vacsorára?
-Hát, amit főztél! – válaszolta csendben Pisti – Ha nem vetted volna észre, megjavult a kazán, egész nap azon dolgoztunk Janival.
Ilona unott arccal sarkon fordult és visszament a szobájába. Pista utána ment és próbálta szép szóval rávenni, hogy csináljon gyorsan valamit, hiszen vendég is van a háznál és a gyerekek is most jöttek meg a kirándulásból.
-Állj arrébb a tévé elől, mert nem látom a sorozatomat! – volt a válasz.
Aztán a nő elővett egy Xanaxot, és az ágy lába mellett lévő vermuttal a gyomrába küldte. Pista ekkor már világosan látta, hogy ezután kár is bármit kérni vagy várni tőle. Otthagyta és visszament a konyhába.
-No, Jani, kicsit elkapkodtam a vacsorameghívást. Ez a kocka csokim van most csupán, akkor legalább ezt fogadd el.
Jani úgy csinált, mintha a cigaretta füstje ment volna a szemébe. A kezével alaposan megdörzsölte, majd visszatolta a felkínált édességet.
-Most már indulnom kell haza! – mondta és nekilátott szedelőzködni. Elvigyem a gyerekeket a nagymamájukhoz? Nem nagy kitérő az nekem.
-Köszönöm, adom a kulcsot, itt van nálam, mivel ma délelőtt bevitték a mamát a kórházba.
A gyerekekhez fordulva az apjuk ezt kérdezte tőlük:
-Gyerekek meglesztek ma este magatokban a mama házában? Holnap érkezik keresztanyátok.
-Megleszünk, ne aggódj, apa! – vágták rá egyszerre.
-Nem lenne jobb, ha ma mégis itt maradnának a gyerekek? – kérdezte Jani.
-Jó lenne, de te is tudod, hogy milyen kevésen múlott a múltkor is, hogy nem vitte el őket a gyámhivatal, amikor az anyjuk őrjöngött. Még jó, hogy a mama segített és hivatalosan magához vette őket. Különben is féltem őket az asszonytól, mert így beállva csuda tudja, hogy mire képes. Van, amikor tombol, van amikor meg simán elalszik.
Kicsit hallgattak, csak a tekintetek beszéltek, miközben a súlyos szavak leülepedtek.
-Igazad van Pista, jobb lesz nekik ott – mondta Jani és a gyerekekkel együtt elment.
Ezután Pista átment a szomszéd Marika nénihez, hogy kérjen egy kis lisztet, tojást és nekilátott, hogy palacsintát süssön a gyerekeknek. Mire végzett már öreg este lett. Biciklivel gyorsan eltekert a mama házához, hogy vigyen a gyerekeknek, amíg még meleg az étel. A kapu zárva volt, csengő híján arra gondolt, hogy gyorsan átmászik a kerítésen, mert a sietségben a telefonját is otthon hagyta. Már majdnem leért a lába a kerítés túloldalán, amikor egy kutya belemart a bokájába. Gyorsan menekülőre fogta. Nem egészen értette, hogy mi történt, hiszen a mamának nem volt kutyája. Lemászva a kerítésről döbbent rá, hogy a kutya Janinak a Buksija. Jani azért hozta át, hogy vigyázzon a gyerekekre. Nappal Pista többször megsimogatta már, de most a Buksi szolgálatban volt, és ilyenkor nem ismert pardont. A menekülés közben azonban kiesett a kezéből az összecsomagolt étel, aminek a kutya azonnal neki is esett. Nem baj, -gondolta – maradt még otthon néhány darab, majd azzal visszajövök! Hazaérve azonban csak egy üres tányért talált az asztalon. Bement a szobába a feleségéhez.
-Ilona, te etted meg az összes maradék palacsintát?
-Ettem belőle, de nem ízlett, így kidobtam az összeset a ganéra. De most már hagyj békén, mert megy a film.
Aztán egy hanyag mozdulattal lenyúlt a vermutos üvegért és nagyot húzott belőle. Pista csendben kiment a konyhába és elmosogatott, mert neki ez jutott. Leült az asztalhoz és csak nézte az otthagyott csokoládé darabkát. Elgondolkodott, hogy milyen sok rossz van ebben a világban, de milyen jó, hogy vannak azért segítőkész emberek is. Nem tudta melyik ujját harapja. Itt maradjon a sokszor ön- és közveszélyes felesége mellett, vagy sorsára hagyja és menjen a gyerekek után. Itt nincs jó megoldás. A felelősség mindkét irányban az ő vállát nyomta.
Kis idő múlva, bement a felesége szobájába, lekapcsolta a tévét, hogy ne bömböljön, miközben Ilona már régen delíriumos álmát aludta. Kijőve, ahogy elment a konyhaasztal mellett, felvette a kocka csokit és a gyerekeire gondolt. Elmosolyodott és bekapta. Átment a másik szobába, hogy lefeküdjön. Imádság nélkül sosem aludt el. Erre még édesanyja tanította. Nem panaszkodott, tudta jól, hogy az Úr úgyis látja a kialakult helyzetet. Csak annyit kért, hogy gyógyítsa meg a mamát minél hamarabb, vigyázzon a gyerekekre és tegyen valamit a feleségével is. Még azt is hozzátette mielőtt álomba merült volna: “Köszönöm, Uram, hogy a terhek mellé erőt is adsz, és hogy vannak még jó emberek ezen a világon. “